Bár nem hivalkodó, egyből szemet szúr az adventi koszorú. Külön polcra került, s mint hamarost kiderül, Márti néni ezt rakta ki elsőként, amikor két hete elkezdett kicsomagolni – korábbi helyén, a hajléktalanszállón ilyesfajta dekorációkra esélye sem volt. S november végén még a 65 esztendős asszony sem gondolta, hogy az idén karácsonyra nemhogy saját kis koszorúja, de feldíszített fenyője is lesz. A lakásról nem is beszélve.
- Elcsépelt, tudom, de ez egy csoda, méghozzá a komolyabb, váratlan fajtából – mondja, s láthatóan még mindig elérzékenyül.
Érthető, hiszen három év hajléktalanszálló után fekhet végre a saját ágyában, használhatja a saját fürdőszobáját, s a hűtőszekrény tartalma is csak az övé, nem kell osztozni, s ami talán fontosabb, nem kell félni, hogy lába kél valaminek. Az apró, 20 négyzetméteres kaposvári garzon minden szeglete az övé, s ahogyan körülnéz és körbe vezet, szinte simogatja a pillantásával a falakat.
Agresszió és szeretet: hajléktalanszállótól indult a gördülő Krasznahorkai-felolvasás- A csendet szeretem legjobban, a szállón soha nincs csend, egy 13 fős szobában, pláne nők között elképzelhetetlen – jegyzi meg. – Két napig nem is tudtam aludni, meg kellett szoknom, de ez kellemes gond volt, csak régóta nem tapasztalt, furcsa érzés. Ahogyan az is, hogy hétvégén reggel az ágyban maradhatok, akkor kelek, amikor akarok.
A monori asszony három évig lakott hajléktalanszállón, ahol reggel hatkor volt ébresztő, s kötött időpontban a reggeli, az ebéd, a vacsora, a hálóhelyiségeket pedig este nyolckor nyitották ki nekik.
Munkaideje az Ökumenikus Segélyszervezet Biztos Kezdet Gyerekházában – ahol takarítónőként dolgozik – délután egyig tartott, utána még néhány órát el tett-vett, ám amikor az intézmény bezárt, s a többiek hazaindultak, neki is mennie kellett. Jó időben sétálgatott a városban, ősz végétől tavaszig jellemzően a plázában húzta meg magát, de figyelni kellett, ne keltsen feltűnést, hogy órákig üldögél egy padon, így átjárt a szomszédos hipermarketbe, a kertészeti áruházba. Mindegy, csak meleg legyen és fedél a feje felett este nyolcig.
- Tudtuk, min megy keresztül, és segíteni szerettünk volna neki, de nem ment könnyen – veszi át a szót Novákné Pintér Gabriella, a Biztos Kezdet Gyerekház vezetője, aki az idén júliusban került az intézmény élére, s ekkor szembesült Márti néni sorsával. – A fizetéséből lehetetlenség volt kifizetni egy albérletet, nyugdíjat pedig nem kapott, noha jogosult lett volna rá március óta. Csakhogy kiderült, a kormányhivatalból nem tudták postázni neki a szükséges papírokat, mivel nem volt állandó lakcíme. Júliusban végre sikerült elindítani a szükséges eljárást a jogosultságáért, ám mire ez rendeződött, lemaradtunk az önkormányzati szociális lakásigénylésről is, mert az előbbi okok miatt onnan sem küldték meg a dokumentumokat. Utolsó reményként kiírtam a Facebookra Márti néni történetét, s kértem, aki tudna valami albérlet-megoldást, segítsen.
November közepén aztán felgyorsultak az események: előbb a nyugdíjjal kapcsolatban jött válasz, hogy az asszony jogosult a járandóságra, majd jelentkezett egy kaposvári nő is, aki jutányos áron felajánlott egy garzonlakást a piaci ár feléért, havi 70 ezer helyett 35 ezerért.
- Behívtam Márti nénit, s mondtam neki, van egy jó és egy rossz hírem – emlékszik vissza december első napjára az intézményvezető. – A jó, hogy van lakás, a rossz, hogy azonnal költözni kell, tehát rohamtempóban ott kell hagynia a szállót.
Gabriella utóbb megjegyzi, azért sem akart időt hagyni Márti néninek a gondolkodásra, mert
a négy év alatt az asszonyt utolérte a „klasszikus” hajléktalanokra jellemző, a szakma által csak tanult tehetetlenségnek nevezett állapot, amikor beletörődik a sorsába, nem mer változtatni a körülményein, akármilyen rosszak is azok.
- Márti nénit is újra meg kell tanítani dönteni, hogy ne fogadjon el mindent, amit mások rá akarnak tukmálni, legyen saját akarata, élete – magyarázza. – Például arra is rá szeretnénk vezetni, hogy nyugodtan menjen haza, ha letelt a négyórás munkaideje, nem kell itt maradni nyolc órára. Eddig érthető volt, hiszen itt biztonságban érezte-érzi magát, de mostantól otthon is így lesz.
Otthon. Még ha „csak” albérlet is. A hangsúly a sajáton van, amit igazából csak az tud értékelni, akinek korábban létezett biztos háttere, aztán elveszítette, s nem látszott semmi remény, hogy valaha egyenesbe jön az élete.
Túl sok vidéken a rászoruló, egyre kevesebb a támogatott tűzifaMárti néni a monori házból költözött Budapestre, a Mexikói útnál lakott a párjával, s onnan, egy bántalmazó kapcsolatból menekült el Kaposvárra. Ahogy meséli, az eredeti cél Zala lett volna, Nagykanizsa vagy Zalaegerszeg, vagyis még messzebb a fővárostól, de a két városban magasabbak voltak az albérletárak, mint a somogyi megyeszékhelyen, így került a Kapos partjára. Egy év alatt élte fel tartalékait, konkrétan az utolsó forintig, mivel nem talált semmilyen állást, utolsó reményként a hajléktalanszálló maradt, ott legalább fedél lesz a feje fölött, s kap enni is. A belvárosból kigyalogolt a hajdani megyei építőipari vállalat egykori telepére, s este már meg is kapta a matracát…
- Az első éjszakát nem felejtem el soha, a földön aludtam, folyamatos volt a zaj, s egyszerűen nem akartam elhinni, hogy velem történt meg mindez – mondja az asszony, immáron érzelmek nélkül a hangjában. – Aztán lassan megszoktam, már amennyire meg lehet, hiszen a szállón nincs közösség, nincs összetartás, farkastörvények uralkodnak, illetve számításon alapuló kapcsolatok. Nincs barátság, vagy legalább sorstársi kapcsolatok, aki tegnap még kedves volt veled, mert adtál neki valamit, vagy segítettél neki, az ma neked megy, mert megtetszik neki a pulóvered. Mit is kérdezett? Hogy hittem-e benne, hogy kijuthatok onnan? Eleinte igen, aztán szép lassan lemondtam róla, bár a tudatomban, valahol hátul azért benne maradt az érzés, hogy egyszer vége lesz.
December első napján tényleg kiköltözhetett, bár, immár bevallja, nem mondta el senkinek, még az ottani vezetőségnek sem, hogy albérletbe megy: annyira hihetetlennek tűnt a történet,
hogy felkészült rá, néhány nap, esetleg egy hét múlva visszakerül, mert valami közbejön.
Az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai segítettek neki költözni, mielőtt a kocsi elindult a Biztos Kezdet Gyerekházból, az intézmény egyik munkatársától, Natáliától kapta az adventi koszorút, legyen valami kis dísz, hangulat is az új albérletben. Amelyet a segélyszervezet berendezni is segített, szereztek tévét, akad gáztűzhely és kávéfőző is. Sőt, egy kis műfenyő is került, hozzá díszek, az ágyra pedig igazi, normális matrac, nem műbőrrel bevont, hogy könnyű legyen fertőtleníteni.
Amikor megmutatja az apró lakást, Márti néniről nehéz eldönteni, büszkébb vagy boldogabb, a patyolat rend viszont mutatja, igencsak megbecsüli új otthonát. Az ágy szinte katonás alapossággal beágyazva, s a fotózás előtt sem kell kapkodva begyűrni valamit a szekrénybe, eltüntetni a mosatlan edényt.
- Várom a karácsonyt – mondja az asszony. – Sokan, akik egyedül élnek, nem szeretik az ünnepet, mert magányosnak érzik magukat. Nekem viszont hosszú idő után ez lesz az első nyugodt ünnepem, meghitt csendben, békében. Hogy főzök-e valamit? Biztosan, még nem tudom, mit. Csak az száz százalék, hogy nem káposztát, inkább valami sült húst, körettel. Odabent rengeteg káposztát kaptunk, így most egy ideig bizonyosan kerülöm. Nem akarom, hogy a szaga emlékeztessen az elmúlt évekre, amikor hajléktalan voltam.
