A tárgyról – mármint Karácsony – bennem felmerülő érzéseket ezúttal sem tudom közhelyektől és sallangoktól mentes gondolatokká formálni, pedig az lenne jó, hiszen író vagyok, vagy mi a csuda! De ember is vagyok, esendő, a szép felé törekvő, a néha ok nélkül is meghatódó, pont mint te.
Sokan nem hisznek és bíznak a Karácsony erejében és csodájában, ami semmi más, csupán a vegytiszta SZERETET.
Nincs semmi különösebb hozzávalója, nem gusztálhatjuk a piacon, nem kapkodhatjuk le szupermarketek polcairól sietősen, nem írhatjuk listára – bakancsra meg már minek? –, nem rendelhető pay pallal és a futárnak sem kell utánfizetni érte. Az orvosok, főleg a lélekápoló gyógyítók receptre javallanák minden szeretettelen kapcsolatban vagy társas magányban élőnek, halódónak a szeretet apró megnyilvánulásait, amelyek egy árva peták nem sok, annyiba sem kerülnek. Kerülnének. Csak felismerésbe, hogy szükség van rá. Nekem, neked, és igen, neki is! Persze, időbe telik, ami ugye, pénz. Tehát mégis lenne értéke a szeretetnek? Mennyi? Hogyan számolod ki? Osztasz, szorzol, hozzáadsz, négyzetre, köbre emelsz? Elvenni, gyököt vonni nem lehet belőle, eddig biztos. Minél inkább szeretsz, annál több lesz belőle.
Idő…
Meddig tart vajon egy szeretetteljes odafordulás? Egy meleg ölelés? Egy röpke érintés elég, vagy hosszan kell karjainkba szorítanunk egymást? Brit tudósok szerint, ahhoz, hogy lélektől-lélekig hasson, minimum huszonnégy másodperc szükséges. De vajon kinek mennyit bír el az érzékenysége, a lelki ridegtartáshoz idomult teste érintetlensége? Vagyis érinthetetlensége.
Megszokható-e a fizikai érintés nélküli kapcsolat? És a gyengéd szavak nélkülieké?
Ha mégis sikerül kicentizned, mi mennyi, kétismeretlenes egyenletet kreálsz belőle? Lesz egy konstans és egy változó? De melyik ki? Ki tudja? Nem lenne jobb egy kétismerős játék? Ám annál rögtön felmerülhet, ki szeret jobban – azt hogyan mérjük? Hőmérővel tán?
Nehéz ügy ez a szeretet-dolog, lássuk be!
