A plakáthíres és az igazi Brüsszel

„Meg kell állítani!”, „Tönkretesz minket!” – sokan csak ezekről a Magyarországot fullasztóan elárasztó plakátkampányokról ismerik Brüsszelt, az „ellenséget”, a fertő és az erőszak központjaként beállított belga fővárost. Az igazság az, hogy a város nagyon különbözik attól a képtől, mint amit ezek az óriásplakátok elhitetni szeretnének. Brüsszel nemcsak az Európai Unió egyik központja, hanem egy élhető, parkokkal, ingyenes programokkal és jó szándékú emberekkel teli, minden szempontból színes főváros, ahol nem túlél az ember, hanem többnyire még mosolyog is.

„Tényleg olyan veszélyes Brüsszel, mint amilyennek mondják?” – kérdezi a taxis éjfélkor, miután a reptérről Budapest felé zötyögve elmondom neki, honnan érkeztem haza, látogatóba. A magyar kormány kitüntetett figyelmét élvező Brüsszelben élek ugyanis, már több mint négy éve. Emiatt egyesek szemében én is „liberális hazaáruló” vagyok, vagy mi. Az igazság az, hogy sok más mellett egy dolog vagyok egészen biztosan, mióta Belgiumban élek: nyugodt.

A kedvesség tanulható

Már az első hónapokban feltűnt, mennyire más itt a közhangulat. Senki nem topog mögöttem türelmetlenül, ha esetleg lassabb vagyok a boltban, mint ahogy azt szeretnék. Nem üvöltöznek a villamoson – ellenkezőleg, soha ilyen csendes tömegközlekedést nem láttam – és gyakran hallom, hogy „Merci!” (Köszönöm!), meg hogy „Bonne journée!” – (Szép napot!).

A fizetések itt igazodnak a világ változásaihoz. Belgiumban ugyanis a béreket kötelező jelleggel kiigazítják az inflációval egy bérindexálásnak nevezett rendszeren keresztül. 2025-ben ez 3,58%, volt, ami azt jelenti, hogy a belga fizetések 2025. január 1-jétől ennyivel emelkedtek. Ez 2023-ban még több volt, akkor az indexálási ráta 11,08% volt, tehát a bruttó fizetések akkor ennyivel nőttek. Nem vitatom, hogy könnyebb nyugodtnak maradni, ha nem kell azon izgulni, hogy megint drágább a kenyér, a tej, vagy a tojás. Engem szinte sokkolt, mikor rájöttem: egy nagybevásárlás esetében sok tétel olcsóbb Brüsszelben, mint amennyit Budapesten fizettem. A soproni barátaim többsége is inkább már Ausztriában vásárol, mert az kevesebbe kerül és jobb a minőség.

Propaganda és rasszizmus

A propaganda azonban működik, a taxis tovább folytatja, miután elmondom neki, hogy Brüsszelben még nem törtek be hozzám, nem raboltak ki, nem zaklattak szexuálisan meg máshogy sem, és nem ütöttek el gyalogosként a zebrán. Budapesten ezzel szemben ehhez mind volt szerencsém. Itt békében élek az utcámban élő muszlimokkal, és nem húzom össze magam, ha a buszon egy színesbőrű ember ül mellém. „Nekem alapvetően nincs bajom a migránsokkal, de...” – mondja a taxis, és innentől már tudom, mi lesz a mondat vége. Mind tudjuk. De fáradt vagyok emberi jogokról, világvallásokról meg rasszizmusról vitázni, így abba már bele sem megyek, hogy egyébként jómagam is egy indai férfival élek együtt, akinél kedvesebbel, jószívűbbel még soha nem találkoztam, és aki mégis ki van téve szűklátókörű idegenek előítéleteinek.