Elhalkulnak lassan az ünnepi fénybe öltözött város zajos hétköznapjai, jó lenne, ha mindenkinek jutna a karácsonyi készülődés zsúfolt, teendőkkel teli napjait követő elcsendesedésből, békességből, egymásra figyelésből - kezdte karácsonyi videóüzenetét Karácsony Gergely.
A főpolgármester emlékeztetett, ég már mind a négy gyertya az adventi koszorúkon, és idén az adventi koszorúnak különös jelentősége van. „Talán sokan nem is tudják, honnan ered ez a hagyomány. Több mint 180 évvel ezelőtt egy hamburgi evangélikus lelkész, Johann Hinrich Wichern egy kocsikereket díszített gyertyákkal karácsony előtt, kezdetben még 24 gyertya égett egy régi hintó fakerekén, négy nagyobb fehér az adventi vasárnapokra, a kicsi pirosak a hétköznapokra. A gyerekeket akarta felvidítani, a karácsony közeledtének örömére, a világosság eljövetelére emlékeztetni. Azokat az árván maradt, nehéz sorsú, gyakran bizony nehezen kezelhető gyerekeket, akiknek nem adatott meg a feltétel nélküli elfogadás a családban, és akik ezért az általa alapított és vezetett, Vadócháznak is nevezett otthonban éltek” - hívta fel a figyelmet a városvezető, hozzátéve:
„igen, az első adventi koszorú egy olyan helyen készült, amit ma úgy nevezünk, gyermekotthon és mifelénk úgy is: javítóintézet.”
Karácsony Gergely úgy folytatta, nagyot változott a világ azóta, de azok az alapelvek, amelyek alapján Johann Hinrich Wichern lelkész a hamburgi árvákat gondozta, nem változtak. „Vagy ma sajnos inkább úgy kell mondjuk: nem lenne szabad, sőt tűrhetetlen lenne, hogy változzanak. A bizalom, a megbocsátás és a közösség. És ennyi év után is pontosan úgy kellene lennie, ahogyan azt Wichern lelkész mondta a hamburgi árváknak: „Itt nincs fal, gödör, zár. Itt egy erős lánc kötöz meg téged, akár akarod, akár nem, s ezt szét is szakíthatod, amikor csak akarod. Ezt úgy hívják, szeretet” - idézte a lelkész szavait Karácsony Gergely.
A főpolgármester szerint karácsonyra készülődve célszerű eltöprengenünk azon, mit is jelent az a szó, hogy szeretet. Elie Wiesel amerikai írót idézve azt mondta, „a szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közöny.” Ahhoz pedig, hogy szeretni tudjunk, nem elég nem gyűlölni, mert a szeretet nem a gyűlölet hiánya. „Tudom, hogy könnyebb magunkat megnyugtatni azzal, hogy nem gyűlölünk senkit, mint elvégezni a nehezebb munkát: legyőzni a lelket gúzsba kötő közönyt. Mégis azt kérem, hogy emelkedjünk felül a fásultságunkon, a kimerültségünkön, és győzzük le a közönyt. Ne fordítsuk el a fejünket, ha magára maradt, segítségre szoruló embert látunk az utcán! A szomszédunkban zajló, családokat szétszakító esztelen háborút ne intézzük el egy legyintéssel, hogy ez nem a mi országunk! Ne a közöny, hanem a szeretet vezérelje a gondolatainkat akkor, amikor azt látjuk, hogy állami gondozott gyerekeket bántanak olyan felnőttek, akiknek szeretetet kellene adniuk, akiknek épp a család biztonságát kellene pótolniuk” - mondta Karácsony Gergely.
A főpolgármester kifejtette, ma Budapesten minden második, 30 év alatti hajléktalansággal élő ember korábban állami gondozott volt, az idősebb hajléktalansággal élők harmada-negyede került az állami gondozásból az utcára. „Talán ezt, az ebből fakadó morális kötelességet is magunkkal vihetjük a karácsonyi elcsendesedésbe. És vigyük magunkkal azt a hitünket, hogy igenis van mibe kapaszkodnunk. A bennünket körülvevő emberi történetekbe biztosan. A bizalom olyan megnyilvánulásaiba, amelyek összefoltozhatják megtépázott reményeinket. A pillanatokba, amelyek nem szembe-, hanem egymás felé fordítanak bennünket” - fogalmazott.
„„Na, szia mentő!” – én ezt a mondatot viszem magammal az ünnepekre, ahogyan a négyéves kisfiú köszönt a telefonba beteg édesanyja mellől, mert tudta, hogyan kell segítséget kérni, és tudta azt is, van kitől. Mindig van kitől. Bízott az ismeretlenben, a másik emberben és a vonal túlvégén a mentésirányító rászolgált a bizalomra, empátiával, hivatástudattal, biztonságot sugárzó, támogató szeretettel. És a kisfiú bízhatott a szomszédjában is, akihez bekopogtathatott segítséget kérve. Talán éppen ez, ha bízhatunk a támogatásra létrehozott intézményekben és ha tudhatjuk, hogy bármikor bekopogtathatunk a szomszédba is, ha segítségre van szükségünk, ez tesz bennünket közösségé” - fejtette ki a főpolgármester.
Végezetül Karácsony Gergely elmondta, Budapest azért ragaszkodik a szolidaritáshoz, mert a nemzet fővárosa csak úgy teljesítheti be a morális felelősségét, hogy legyen honnan visszatérni, ha egyszer képessé válunk megbékíteni hazát és a lelkünket, egyúttal megtalálni újra mindazt, ami nemzetté emel. „Az először Wichern lelkész gyerekotthonában kigyúlt adventi gyertyák fényét mi is használhatjuk arra, amit az ünnepi világosság szolgál: hogy észrevegyük egymást. Boldog, békés karácsonyt kívánok mindannyiuknak!” - zárta gondolatait a főpolgármester.
21 Kutatóközpont: a magyarok 49 százaléka szerint Pintér Sándornak, 40 százaléka szerint Orbán Viktornak kellene lemondania a Szőlő utcai ügy miattMár kilenc gyanúsítottja van a Szőlő utcai nyomozásnakSzégyen, ami történik, elég volt! – nyílt levelet írt Varga Juditnak Pop Mert, a bicskei pedofilügy áldozataA normatívát sem fizette ki az Orbán-kormány Budapestnek, ezért a BKV hangosbemondón fogja terjeszteni, hogy az Orbán-kormány bliccelKarácsony Gergely szerint fizessen az Orbán-kormány, és pont
