halálesetek;holttestek;Lichtenstein;

Képünk illusztráció.

Négy holttestet találtak szenteste napján Liechtensteinben

Egy családhoz tartoznak, haláluk oka még ismeretlen.

Két férfi és két nő holttestére bukkantak szerdán Liechtensteinben. A hatóságok azt feltételezik, hogy az elhunytak egy családhoz tartoznak – írja a Reuters.

Helyi rendőrségi közlések szerint az első holttestre szerdán, délelőtt fél 11 környékén találták meg a Rajna svájci oldalán, közvetlenül Liechtenstein fővárosa, Vaduz mellett. A 41 éves férfi halálának okát egyelőre nem sikerült megállapítani. A nyomozás során egy vaduzi lakásba is eljutottak a nyomozók, ahol további három személyt – egy 73 éves férfit, valamint egy 68 és 45 éves nőt – találtak holtan.

Az elsődleges adatok szerint a három elhunyt a 41 éves férfi szülei, valamint testvére volt. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta halálukat. Az állami rendőrség bűnügyi nyomozó osztálya nagyszabású rendőri jelenléttel folytatja az ügy kivizsgálását. A hatóságok hangsúlyozták: a lakosság nincs veszélyben, a nyomozás során minden eshetőséget számba vesznek.

Aleksandar Vučić szerb elnök kedden kijelentette, hogy a Gazprom tárgyal a Mollal a NIS többségi részvényeinek esetleges eladásáról.