Karácsonyhoz, újévhez végképp nem illik a rekviem emlegetése. Ilyenkor a karácsony zöld-arany fényei ragyognak, a rekviem gyászmiséjét pedig fekete miseruhában tartják. Karácsonykor a „Mennyből az angyal”-t és a „Kisült-e már a kalácsom”-ot akarjuk hallani, szilveszterkor a papírtrombiták harsonáját, nem Liszt, Brahms vagy Verdi Rekviemjét.
És mégis. Az ünnepek előtti utolsó napokon különösebb hírverés nélkül kimúlt a magyar állam. Mármint a maradéka. Az állami szolgáltatások már rég haldokoltak. Egyik így, másik úgy. Az oktatás szép fokozatosan, csendben, az egészségügy látványosabban, a vasút keserű akasztófahumor vicceitől kísérve, a gyermekvédelem fültépő sikolyokkal. Lassan megszokjuk. A temetőben dolgozók sem gyászolhatnak meg minden halottat. Hiszen valahogy élni kell, karácsonykor ünnepelni, szilveszterkor mulatni.
Az államot már csak azért sem gyászoljuk nagyon, mert mostanában sok szeretnivaló nem volt rajta. Az esetek többségében régebben se sok, sőt, vészkorszakokban kifejezetten ellenséggé vált. Itt még nem tartottunk, de egyre inkább a hatalmaskodó-manipuláló arcát fordította felénk, a szolgáltató-segítő helyett.
Volt rosszabb is: amikor az állam törvényei segítették elő, hogy ellopják az állam vagyonát, vagyis a miénket. Most tudtuk meg, hogy a Magyar Nemzeti (értsd: állami) Bank Pallas Athéné Alapítványába törvényi segédlettel kitrükközött 266 milliárd alapító vagyonnak 95 százaléka eltűnt. 2024-re a vagyonból 13 milliárd, készpénzből 9 millió forint maradt. Nekünk az is szép pénz, de az átadott közpénzhez képest szinte semmi. Azt már nyugodtan elihatnák az egészségünkre, legalább valamit tenne az állam az egészségért is.
Ha az alapítvány nevére gondolunk, ünnepek ide vagy oda, az ember nem tudja, sírjon vagy nevessen inkább. Ráday Mihálynak még ilyen címmel volt tévéműsora: „Városvédő Pallas Athéné kezéből időnként ellopják a lándzsát”. A maiak nem egyetlen lándzsát, hanem az egész fegyvertárat lopták ki, és ha már, akkor vitték magukkal a kincstárat is. A koronát-jogart mint egykori állami jelképeket csak azért nem, mert túlságosan szem előtt vannak az Országházban.
Azért én a koronaőrök helyében megvizsgáltatnám, az eredeti van-e még ott a vitrinben, vagy egy műanyag másolat, Made in China.
De nem önmagában ezért mondatnék rekviemet a magyar államért. Ha lehet, a Belvárosi Templomban, ahol idén is megtartották a hálaadó szentmisét a miniszterelnök születésnapján. Ott már van megfelelő rutin állam és egyház közti folyamatos határsértések terén, tehát bennük igazán bízhatom.
Szakértelmükre sürgős szükség van. Az amúgyis több betegséggel terhelt állam végképp kimúlni látszik. Önmagát pusztította el. Mint a legsúlyosabb autoimmun betegek, kiknek szervezete önmagát építi le. A legfőbb végrehajtó hatalom, a kormány éppen az állam másik pillérét: a bíróságot fűrészeli el, rúgja szét, veszi semmibe. A törvényhozó parlamenti többség nemcsak asszisztál neki, de lelkesen bíztatja is: hajrá! rúgjad! Ahogy az állami rítussá vált focimeccseken buzdítják a csatárt. Szotyola még nincs, helyette pillanatnyilag az össznépi bejglit esszük, de majd lesz az is, megtermelik a szintén a napokban átcsempészett törvényjavaslat segítségével tovább növelt fideszes nagybirtokokon.
Így omlik ránk az egész. Az állam, amelynek nyelvújításból eredő magyar neve éppen azt ígéri: szilárdan, stabilan áll, ha mást nem is, de biztonságot, saját szabályai betartását remélhetjük tőle. Lehet, hogy célszerűtlen vagy önző szabályokat, de legalább kiszámíthatóakat.
Mostantól azt sem. Amikor a Fővárosi Törvényszék ítéletet hirdetett arról, hogy a Bors 4 millió példányban megjelentetett (azért érdekelne a finansziális háttér is…) ingyenes különszámát annak feltehetőleg hamisított, de azt tényként közlő tartalma miatt nem lehet terjeszteni, a vezető kormánypárt, jeles kormánytagok nyilván a miniszterelnök áldásával fennen hirdetik: rájuk az ítélet nem kötelező. Az az ítélet, amely tartalmazza: fellebbezésre való tekintet nélkül azonnal végrehajtandó, a terjesztést le kell állítani. Az állam egyik ága hadat üzent a másiknak, a kormány az amúgyis legyűrni akart igazságszolgáltatásnak.
Amikor megtette, Magyarországon vége lett a (még az Alaptörvény által is garantált) törvény előtti egyenlőségnek. Vannak - épp a hatalom képviselői -, akikre a törvény nem vonatkozik. Mindegy, ők mire hivatkoznak. Ha elfogultságra gyanakszanak, lehet fellebbezni: ha nyernek, újra kezdhetik a terjesztést. De nem ezt teszik. A miniszterelnök legbizalmibb embere, Orbán Balázs; a törvényes rendért felelős Belügyminisztérium államtitkára, Rétvári Bence; és az egész társaság Gulyás Gergelyestül büszkén jelenti be: a törvény nem számít. Nekik. Próbálj meg Te szabályt sérteni! A lapot a DPK rendezvényén osztogatják, a Mészáros érdekeltséghez tartozó Mediaworks vígan kézbesíti.
Mi van itt? A hatalom maga képzeli magát a „polgári engedetlenség” hatalomellenes civiljének? De azokat büntetés várja, ennek tudatában cselekszenek. Itt milyen hatalom büntetné meg saját magát?
Kizökkent az idő. És mi születtünk helyretolni azt.
Ha bejgli mellől, hát bejgli mellől.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.