időjárás;Svédország;halálos áldozatok;Finnország;vihar;

Már három ember halt meg a Svédországban tomboló vihar miatt

Több tízezer háztartásban vasárnap sem volt áram.

Svédországban három halottja van a szombaton és a vasárnapra virradó éjszaka tomboló, a Skandináv-félszigetet sújtó viharnak. Az áldozatokra fák dőltek rá.

Vasárnap még mindig több tízezer ember volt áram nélkül.

A Johannes névre keresztelt vihar az ország északi részének nagy részét és Finnország nyugati részét érintette.

A rendőrség közölte, hogy egy hatvanas éveiben járó férfi, aki az erdőben dolgozott szombaton Hofors településen, meghalt, mert rádőlt egy fa. A férfi a kórházban halt bele a sérüléseibe. Egy ötvenes éveiben járó férfi ugyancsak a kórházban halt meg, miután szintén egy fa rázuhant szombaton a közép-svédországi Kungsberget síközpont közelében. Északabbra a Hemab regionális áramszolgáltató azt közölte, hogy egyik alkalmazottja balesetben meghalt. Az SVT helyi televíziós csatorna arról számolt be, hogy a munkást egy, a vihar által kitépett fa gyűrte maga alá.

Az erős széllökések fákat téptek ki, zavarták a forgalmat és jelentős áramkimaradásokat okoztak Svédországban. A svéd TT hírügynökség azt írta, hogy

vasárnap még mindig legalább 40 ezer svéd háztartás volt áram nélkül.

A szomszédos Finnországban vasárnapra virradóan több mint 85 ezer háztartásban nem volt villany, miután korábban még több mint 180 ezer háztartásban nem volt áram. Az energiaszolgáltatók arra figyelmeztették, hogy hétfőig is eltarthat, amíg minden háztartásban helyreállítják az áramszolgáltatást.

A vihar miatt számos vasúti, légi és kompjáratot töröltek szombaton Svédországban és Finnországban.

Ezt korábban Vlagyimir Putyin is többször nyilvánosan kilátásba helyezte.