A nemzetközi politika horizontja 2026 elején aligha ad okot derűlátásra. Donald Trumpnak még három éve van hátra amerikai elnökként, és ha eddigi viselkedéséből indulunk ki, tovább romló globális környezetre kell felkészülnünk. Washington már nemzetbiztonsági stratégiájában is nyíltan ellenségként beszél az Európai Unióról, miközben kizárólag a jobboldali populista pártokban lát szövetségest. Ez a politikai irányváltás beláthatatlan következményekkel jár Európa egységére és cselekvőképességére nézve.
Sokan bíznak abban, hogy a választók „csakazértis” más irányba fordulnak, és elutasítják Trump beavatkozását az adott ország belpolitikájába. Ám az elmúlt időszak ennek ellenkezőjét bizonyítja. Argentína és Honduras választásai azt mutatják, az amerikai fenyegetés, a politikai zsarolás igenis hat: sokakat megrettent a romló gazdaság, vagy a gazdasági blokád rémképe. Az egyetlen kézzelfogható reménysugár, ha a novemberi félidős választások után a demokraták többségbe kerülnek a képviselőházban, mert ez legalább részben fékezheti Trump teljhatalmi törekvéseit.
Ukrajna ügyében sincs ok nagyobb optimizmusra. Bár nem kizárt, hogy idővel elhallgatnak a fegyverek, egyelőre nem látszik, hogy Oroszország a győzelmen – a Donbasz teljes területének megkaparintásán – túl bármiféle kompromisszumra hajlandó lenne. Továbbra is reális a veszély, hogy Trump olyan „békemegoldást” erőltet rá Kijevre, amely valójában az ukránok térdre kényszerítését jelenti.
Itt válik kulcsszereplővé az Európai Unió. Az EU-nak továbbra is egységesen kellene támogatnia Ukrajnát, még akkor is, ha ez az egység korántsem teljes. Új struktúrák formálódnak: létrejött az E3-ak együttműködése Németország, Franciaország és a már unión kívüli Nagy-Britannia részvételével, valamint a szorosabb, Ukrajnát támogató „tettre készek koalíciója”.
Az újfajta felállásában nekünk nem osztottak lapot, de nincs veszve minden:
ha Magyarországon politikai fordulat következne be, az EU-ban is sokkal jobb lenne az általános hangulat.