Bevezető helyett
Tizenöt évvel ezelőtt értelmes elfoglaltságot keresve – 40 évnyi bankszakmai pályafutással a hátam mögött – úgy döntöttem, megpróbálkozom szakfordítással, pontosabban: angol nyelven kiadott társadalomtudományi, ezen belül főként közgazdasági könyvek magyarra történő fordításával (és persze megjelentetésével). Nem számítva az igyekezetet az értelmes elfoglaltság felkutatására, a motivációm hármas volt: nagyon szeretek olvasni, szeretem az angol nyelvet és nem utolsó sorban azt is gondoltam, hogy ezeknek a könyveknek a többsége „magától” nem fog eljutni a hazai közönséghez, így a munkámnak lehet valamennyi szélesebb értelemben vett haszna is. E könyvek többsége ugyanis valóban első osztályú, sőt a feletti; Nobel-díjas és másképpen ünnepelt szerzők műveiről van szó, amelyeket a szerzők nem elsősorban a szakma, inkább a szélesebb olvasóközönség számára szántak.
Az elmúlt időszakban rövid ismertetőket írtam mindegyik kötetről, amelyeket feltettem a Facebook-oldalamra. Ezek közreadásával a Népszava jóvoltából most egy szélesebb olvasóközönséget is elérhetek.
Berend T. Iván: Az Európai Unió története - Integráció, populizmus, nacionalizmus. Kossuth Kiadó, 2021
Berend T. Iván neve az idősebb nemzedék tagjai számára, ha máshonnan nem, a korabeli újságokból, televízióból-rádióból bizonyosan ismerős. Nagyon vázlatos bemutatás – csak a fiatalabbak kedvéért. A szerző a rendszerváltás előtt volt a „Közgáz” rektora és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, illetve az állampárt Központi Bizottságának is tagja volt. A magyar értelmiségi osztály „reformkommunista” vonulatához tartozott – voltunk egy páran –, akik legalábbis egy darabig megjavíthatónak, megreformálhatónak gondolták a szocialista rendszert. Berend azonban legfőképpen gazdaságtörténész volt, és ma is az, a rendszerváltást követően az Egyesült Államokba emigrált, az egyik amerikai elitegyetem történészprofesszora lett, és nem mellesleg az amerikai tudományos és művészeti akadémia tagja. Manapság gyakran jelennek meg írásai idehaza az Élet és Irodalomban (és a Népszavában).
Kutatási területe az Európai Unió; ez a könyv egyfajta összefoglalásnak is tekinthető, hogy mit gondol a szerző az EU múltjáról, jelenéről és a jövőjéről. Amit gondol, egyértelmű: „meggyőződéssel hiszek az európai integráció történelmi jelentőségében, amely (...) a vén kontinens egész történelmének egyik legnagyszerűbb eseménye. (...) Az Európai Uniót válság sújtja. (...) Ez nagyon rossz helyzet, de lehetőségeket is kínál.”
Nagyívű prezentációval van dolgunk, amelyből mindent megtudhatunk, amit az EU-ról érdemes tudni; megismerkedhetünk a nagy történelmi folyamatokkal, amelyek az unió létrejöttéhez vezettek és a szereplőkkel, akik e folyamatok alakításában részt vettek. Tájékoztatást kapunk az EU felépítéséről, intézményeiről és működési mechanizmusáról, az eredményekről és a meg-megújuló válságokról.
A hatalmas anyagból két dolgot szeretnék kiemelni: az egyik a „nemzetállamok Európája”, illetve a „mind szorosabb egység” kérdése. Az utóbbi kifejezést az Európai Gazdasági Közösséget (az unió elődjét) létrehozó 1958-as római szerződés preambuluma tartalmazza, és ugyan a szövegkörnyezet alapvetően gazdasági együttműködésre utal, de az azóta eltelt évtizedek evolúciója – benne a maastrichti szerződéssel és az euró létrehozásával – nem hagy kétséget afelől, hogy a résztvevők által vizionált fejlődési irány a politikai egység, az unió. Hogy ez nem könnyű, nem ellentmondásoktól mentes folyamat, nem kétséges, de az irány nem lehet más – különös tekintettel a globálissá vált világra. Természetesen nincs szó Európai Egyesült Államokról, a nemzetállamok feloldódásáról egyetlen szupranacionális olvasztótégelyben. De arról igen, hogy egyre több hatáskört át kell adni a nemzeti szintről a transznacionális szintre olyan kérdések vonatkozásában, amelyek nemzeti, pláne széthúzó nemzeti szinteken egyszerűen kezelhetetlenek (globális felmelegedés, haderőfejlesztés, mesterséges intelligencia, űrkutatás, adóharmonizáció, bevándorlás, stb).
Miniszterelnökünk elképzelése Magyarország érdekvezérelt gazdasági-pénzügyi semlegességéről kínosan emlékeztet Palmerston, XIX. századi brit miniszterelnök mondására, mely szerint a Brit Birodalomnak nincsenek barátai, csak érdekei (laza fordításban). Akkortájt a Brit Birodalom politikai, gazdasági, pénzügyi és katonai értelemben a világ megkérdőjelezhetetlen vezető hatalma volt, így a mondás, ha nem is feltétlenül rokonszenves, mindenesetre összhangban volt a realitásokkal. Ezzel szemben azt gondolni, hogy a XXI. században Magyarország a maga kedvezőnek egyáltalán nem mondható adottságaival – kicsi, közepesen fejlett, erőforrásokban szegény, elöregedő ország, rossz egészségi állapotú és nem túlságosan képzett lakossággal, valamint történelmi értelemben barátságosnak nem mondható szomszédokkal körülvéve – képes lenne a saját szűken definiált érdekeit akár mások rovására is érvényesíteni, nos, ezt nagyon nehéz elképzelni, racionális stratégiának nevezni pedig még nehezebb.
A másik általam kiemelt téma: az EU előrehaladását fenyegető „kiábrándultság és populista harag”. Az unió és széles értelemben a liberális kapitalizmus válsága komoly tömegeknek okozott csalódást és kiábrándultságot. Ahogy ilyenkor lenni szokott, sok országban sok politikus próbálja meglovagolni ezeket az érzéseket, hogy politikai pozíciókat, hatalmat szerezzen vagy megtartson. Itt tartunk most.
Az EU jövőjével foglalkozva a szerző is idézi Jean Monnet, az unió egyik alapító atyjának a híressé vált mondását: „Európát válságokban edzik és azon megoldások összessége lesz, amit e válságokra válaszul kidolgoznak.” És talán majd itt fogunk tartani egyszer...
