Négy-öt fiú, kilenc-tízéves forma mindegyik. Egy osztályba járnak, ha úgy tetszik, jó pajtások. Gézengúzoknak is nevezhetném őket, amolyan mai, vagány Huckleberry Finn-nek, akik bármikor kiadnák gebinbe a rájuk rótt, kötelező feladatokat. Most azonban éppen ellenkezőleg: olyasfajta munkát vettek magukra, ami egyáltalán nem volt előírva, mi több, a felnőtteket is meglepte, amikor előálltak vele. Rögtönzött kerti bárt nyitnának karácsony előtt néhány nappal egyikük családi házánál, ahol meleg teát, forró csokoládét, mézeskalácsokat és zsíros kenyeret árusítanának. A bevételt pedig nem maguknak, hanem az iskolájuknak szánják – tették hozzá mindjárt.
Nem volt előzmények nélküli az ötlet. Igazgatójuk egy afféle rögtönzött iskolai gyűlésen ostorozta némiképp dörgedelmes szavakkal azokat a nebulókat, akik nem vigyáznak az intézmény értékeire, törnek-zúznak, de a javítás, a helyreállítás már az iskola gondja marad. Csakhogy év végére félig-meddig üres az eklézsia, így hiába jó szándék, ami elromlott, legfeljebb jövőre javítható meg, ha egyáltalán.
A szóban forgó fiúk nem voltak e tettek elkövetői, lévén még viszonylag sihederek, s így némiképp szófogadóbbak, mint a felsős kamaszok. Ám az igazgató szavai ott csengtek a fülükben, amikor hazamentek, majd később is, amikor összebeszéltek, szüleikkel is egyeztettek, és létrehozták a Bari-Kari-Bárt. Lázas készülődés indult, anyukák gyártottak plakátot, a világhálón is meghirdetve az eseményt, s apukák eszkábáltak megállítótáblát. Nagymamák főzték a teát, majd a jelzett időpontban jól beöltözve – hisz ekkor már a decemberi cudar szél is fújt –, kiálltak a ház elé, és várták az érkezőket. Óvodás kishúg harsány sikoltásokkal jelezte, ha autót látott közeledni a ház felé, majd fontossága tudatában a fiúk elé állt, s közölte, mekkora lesz a várható létszám. Játékmopeddel érkeztek a kisebb gyerekek, anyjuk, apjuk sálba, sapkába burkolózva. Hamarosan rögtönzött diskurzus is kialakult az előkertben, ahol máskor leginkább autók parkolnak, most pedig ismerős és ismeretlen szülők verődtek egybe. Megérkezett aztán az igazgató bácsi is, majd jött az osztályfőnök, s néhány tanár is, mindannyiukat hangos ujjongás fogadta.
Gyorsan fogyott a forró csokoládé, amibe fehér pillecukrokat is szórtak a fiúk, ugyanígy tünedeztek el a tálcáról a nagy karéj zsíros kenyerek, amiket klasszikusan lila hagymakarikákkal és néhány csepp piros arannyal díszítettek. Anyukák húzták össze fázósan a kabátjukat, apukák vitatták meg egymással, miként sikerült a lehető legszebben felcsíptetni az égősorokat a tetőcserepek alá. Kacarásztak, kergetőztek a kisebb, rajzolgattak, festegettek a nagyobb gyerekek, miközben a fiúk a pult túlsó végén komoly, elmélyült arccal nyugtázták a gyűjtésre kitett kartondobozba hulló papír- és fémpénzeket. Kisebb vagyonka gyűlt végül össze, mire pár órával később bezárt a rögtönzött kertvárosi jótékonysági bár, s a hidegben is egyfajta melegséggel a szívükben hazaindultak a vendégek.