December utolsó napjaiban Orbán Viktor négy világosan megfogalmazott, egyszerű és félreérthetetlen mondatban az elmúlt másfél évtized legmegrázóbb politikai vallomását tette: "Tulajdonképpen, bár lehet, hogy ezt nem vallottam be - ilyen nagy nyilvánosság előtt sosem -, én nem arra vállalkoztam, hogy összeállítok és vezetek egy kormányt, amelyik majd jól kormányoz. Ezt más is meg tudja csinálni. Amire én vállalkoztam titokban, az más. Én arra vállalkoztam, hogy megváltoztatjuk a magyarok sorsát" - mondta a szegedi DPK gyűlésen.
Tehát nem arra vállalkozott, hogy teljesítse az általa megrendelt Alaptörvényben neki - mint hazánk miniszterelnökének - előírt feladatot, a jó kormányzást, hanem arra, hogy megfeleljen egy a szavazók elől eltitkolt küldetésnek. Bevallotta, hogy jó kormányzásra nem vállalkozott, és ahogy láttuk, másfél évtizeden át nem is erről szólt az uralma. Azt állította, hogy őt a jó kormányzás nem érdekli, mert azt más is meg tudja csinálni.
Bárcsak a jó kormányzás ilyen egyszerű lenne! Akkor nem lenne Szőlő utcai botrány, az MNB-ből nem talicskáztak volna ki 480 milliárd forintot, nem bukott volna bele a pedofília elkendőzésébe az igazságügyi miniszter és az államfő, nem jutott volna zsákutcába a nemzetgazdaság, nem küzdenénk omladozó iskolák és kórházak mellett végeláthatatlan korrupcióval. Nem szembesülnénk a haza megállíthatatlan eladósodásával, közben a felső egy százalék fényűző életével, és akkor hazánk nem állna egy elítélt bűnöző (Donald Trump) és háborús bűntettekkel vádolt, elfogatási parancs alatt álló diktátorok (Putyin és Netanjáhú) mellé. Nem lenne itt egyre növekvő nyomor, a bankok, a kormány és a bíróságok közreműködésével nem lenne többszázezer földönfutó devizakárosult, nem áldoznánk be ivóvizünket a kínai akkugyáraknak, és nem kellene mindennap hallgatnunk azt a hazugságáradatot, ami Orbán kormányzását jellemzi.
De még abban sincs igaza a miniszterelnök úrnak, hogy a jó kormányzást más is meg tudja csinálni. Ha valami következesen jellemzi hazánk történelmét, az a rendre elhibázott kormányzás.
Hazánk vezetőit eddig nem a jó kormányzáshoz szükséges szakértelem és aprólékos, körültekintő munka, nem a tisztesség, hanem a dagályos szólamok, a gyűlöletkeltés és a minden, de minden kormányt végigkísérő korrupció jellemzi, ahogy azt Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond, Ady Endre, József Attila és sokan mások meg is írták. Nem is igen volt eddig olyan politikai vezetőnk, aki jó kormányzást ígért volna, és aki nem azzal foglalkozott volna, hogy megmondja a tutit Franciaországnak, Hollandiának, Németországnak, valójában az egész világnak, hanem azzal, hogy ne legyen megélhetési válság, nyomor és igazságtalanság, tehát hogy értelmes, méltányos és tisztességes életet élhessünk itt, ebben a hazában. Most sincs.
De miből is áll az a sorsváltoztató, eltitkolt küldetés, amire Orbán Viktor, saját elmondása szerint tudtunk nélkül és a hátunk mögött vállalkozott? Hogy kilépünk a nyugati világból, annak ellenére, hogy csatlakozásunkat népszavazással erősítettük meg, miközben minden közvéleménykutatás továbbra is azt bizonyítja, hogy erőfeszítései ellenére még mindig oda kívánunk tartozni? Az, hogy végleg eltörli a magyar demokrácia utolsó maradványait, és átvezeti az országot a keleti diktatúrák világába?
Persze lehet, hogy tévedek, és Orbán Viktort a legnemesebb célok vezérlik. De ha már elmondta, hogy célja - sorsunk megváltoztatása - idáig titok volt, és ennek megvalósítására nem kért és nem is kapott felhatalmazást a nemzettől, ráadásul céljai között a jó kormányzás még csak nem is szerepel, megkérhetném miniszterelnök urat, hogy fedje már fel szándékait? Mégis, milyen sorsot kíván ránk kényszeríteni? Hol, mikor, kinek, miért és mire kötelezte el hazánkat?
A szerző közgazdász.