Meghalt Tarr Béla. Tulajdonképpen ebben a tőmondatban benne van a létező összes tragikum. Nem szükséges megmagyarázni a totálisan kézben tartott és lezárt életmű jelentőségét. A Családi tűzfészektől kezdve eljutott a film megszüntetéséig, a totális sötétséghez A torinói lóban. Az alfától az ómegáig. Kevés olyan művész van a világon, aki makulátlan, teljes és lezárt életművel távozik. Ehhez legalább zseninek kell lenni.
A leghíresebb magyar művész volt, bárhova ment az ember a világon, Tarr Béla volt az első, akikről mindenki hallott vagy tudott a kultúra világából. A filmrendezőről, miközben ő nem tartotta magát annak. Egyszerű ember volt, aki sajátos szemszögből látta a világot és mindenki megérezte az ebben rejlő mirákulumot. Nem a happy endet üldözte, az élet kegyetlensége ihlette meg. Elválaszthatatlan művészi barátságokat kötött, mozgóképei elválaszthatatlanná váltak Víg Mihály zenéjétől és Krasznahorkai László prózájától. Bár számos elismerést kapott, a díjak nem igazán érdekelték, mert sok esetben a showbizniszt vagy a politikai érdekeket szolgálják, ő meg mindig is azt vallotta, hogy a film a hetedik művészet.
Tizenkét film után rendezőként visszavonult. Amikor Berlinben megkérdeztem tőle, hogy miért, megkereste a körülöttünk lévő épületek közül a legmagasabbat, majd azt mondta:
képzeljem magam oda a tetejére, és ha rájöttem, hogy onnan már nincs se feljebb, se lejjebb, akkor majd megértem.
Egy ideig még producerkedett, de nem érezte jól magát a Vajna-rendszerben és bezárta a TT filmműhelyt. Beszédes, amikor egyszer az irodájában találkoztunk, láttam, hogy egy Bartók Béla-fotó volt a falon arról, hogy a zeneszerző éppen az Egyesült Államokba emigrál. Ő a pályafutása utolsó szakaszában szintén utazó lett.
Meghalt Tarr BélaMarkáns tanító volt, mindig mindenkit afelé terelt, hogy saját gondolatokat formáljon. Ha szemére vetették, hogy a művei „sötétek” vagy csak egy rétegnek szólnak, izgatott lett. Amikor tavaly a kolozsvári TIFF-en kérdezték erről, biccentett, majd ezt mondta: – Egy férfi hajnali négykor felkel, felöltözik, kocsival indul el a sötétben, hogy hatra a forgatás helyszínére érjen. Sötét van, kurva hideg, fúj a szél. Elered az eső. Megjelenik egy színész, aki másnapos, és ezer problémája van. Megérkezik egy színésznő. A babája egész éjjel sírt. Megjelenik a produkciós menedzser és elmondja, amit a meteorológiai intézetben jósoltak az időjárásról. Egy férfi áll és várja, hogy a fény kissé feljebb menjen, hogy megnyomhassa a gombot, és felvehesse a jelenetet. Ha nem hinném, hogy mindannyian meg fogjátok majd nézni, akkor mi a faszért csinálnám mindezt? Nem vagyok mazochista. Mindent értetek tettem. Nincs ennél nagyobb bizonyíték az optimizmusra.
Mindazonáltal sosem értette, hogy miért tartják a műveiről azt, hogy sötétek. Szerinte világéletében kitűnő vígjátékokat készített.
Fuck Film Schools! – ezt szinte minden mesterkurzusán, közönségtalálkozóján elmondta a diákjának, mivel utálta a formalizmust és a modern filmipart, melyet napjainkra a mozgókép-művészetet nem értő, sőt, gyűlölő producerek dominálnak. Ismert tanácsa volt, hogy a fiatalok menjenek a saját fejük után, ahogyan ő is tette. Nem a forgatókönyv a letéteményese a jó filmnek, hanem egyfajta vizionárius gondolkodásmód. Beszélni nem lehet a képekről. Vagy legalábbis nagyon óvatosan kell a szavakat használni.
Tarr Béla 2019-ben a Népszavának: Ez a foglalkozásom, összerendezem a dolgokatMa, a XXI. században, amikor egy telefonnal is lehet filmet készíteni, minden korábbi szabály és törvény elavultnak számít. Egyetlen egy maradt érvényben: hogy te – te magad vagy. Miután, hála istennek, mindannyian különbözőek vagyunk, ez a tulajdonképpeni értékünk. Ez az, amit minden körülmények között védeni szeretnék. Ez a reális kiindulási alapunk. A mi munkánk lényege, hogy nem kívánunk uniformizálni, mert nem is lehet – magyarázta még egy 2014-es interjúban, amikor a Sarajevo Film Factory megalapításáról beszélt. Hogy miért? Mert egy rendezőnek legyen ambíciója: legyen személyes viszonya a világhoz.
Nekünk, nézőknek meg pláne.
