Azért örvendezzünk is, miután kifordult a gyomrunk a Szőlő utcai nevelőintézetben történtek miatt.
Nem akarom mentegetni az elkövetőket, nincs magyarázat, nem lehetséges olyan körülmény, ami a veréseket és a prostitúcióra kényszerítés bűnét enyhítené. Még akkor sem, ha ezek a gyerekek kizárólag az agressziót ismerik mint megoldási eszközt, vagy ők kerülnek fölülre emberi viszonyaikban, vagy meghunyászkodnak és tudomásul veszik, hogy a másik erősebb, több hatalma van.
Az, ami a javítóintézetben éveken át történt, pontosan ebben erősíti meg őket, hogy ilyen a világ, ez van, ebben kell élni, ha ugyan kell egyáltalán. Ez a kultúrának és az emberiség minden pedagógiai erőfeszítésének a totális csődje. Megfélemlítés, drasztikus büntetés, az utasítások gondolkodás nélküli végrehajtására kényszerítés. A szép nevelési elvek üres maszlagok. Nincs más, mint az egyéni érdekeket és élvezeteket szolgáló nyers erő, semmi egyéb nem számít, csak a jól irányzott rúgások és az, ha a gyereket felcseszik a falra.
„Ha menekülnél, de nincs hova, / Van a világűrben egy kis szoba, / ahol a bánat súlytalan, / ez az otthontalanság otthona…” - énekelte valamikor a Quimby. És ez valamit érzékeltet abból a kilátástalanságból, amiben ezek a gyerekek élnek. Nincs igazság, nem létezik jóság, szolidaritás vagy bármi ilyesmi, ők nem érdekelnek az ég adta világon senkit, velük bármit meg lehet csinálni, nincs otthonuk, csak börtönük. Egyedül vannak, totál egyedül. Üres, végtelen, kilátástalan, szikár sivatag az egész élet. Nincs hova fordulni, semmiben és senkiben nem bízhatnak, esetleg abban, hogy van a világűrben egy kis szoba…
Ma a Földgolyó talán kétharmad részén az ilyen körülmények között élő gyerekek soha nem győződhetnek meg arról, hogy ez azért nem egészen így van. Ők így nevelkednek, lopnak, verekednek, olykor lőnek is, csak a fizikai erőben bíznak, és így is halnak meg.
Amikor óvatosan megpendítem, hogy van parányi jó is abban, ami most történik, akkor arra gondolok, hogy ez itt mégsem egészen ilyen erőszakban rekedt ország.
Pislákol az igazság lángja, néha gondolunk a másikra és az elesettekre is, vannak emberi jogok, amelyek mindenkit megilletnek, és ezeket a jogokat nem veheti el senki.
Igen, ez kompország, és hiába próbálják ma vadul Kelet felé taszigálni, ez sem sikerül nekik. Viszont Nyugaton nem fordulhat elő, ami a Szőlő utcai ügyben történik. A gonoszság talán igen, arrafelé sem kesztyűs kézzel bánnak a „neveltekkel”, de ilyen mélységesen cinikus mellébeszélés működő demokráciában, „odaát” nincs. Ott nem történhetne meg, hogy évek során több feljelentést elfektetnek, az igazgató irodáját nem azonnal, hanem fél év után kutatják át, amikor már – mit ad Isten! – semmit sem találnak, vagy hogy fél éven át folyamatosan elkenik, hogy ki fedezte a bűnösöket, és hogy létezik-e Zsolti bácsi.
Talán még a megkövült Fidesz-fanok sem hiszik el, hogy a titkosszolgálatok ennél százszor bonyolultabb ügyet ne derítenének ki hetek alatt, és ez itt, az orruk előtt nyomozati okokból nem sikerül. Az is elképzelhetetlen, hogy a kormányszócsővé süllyesztett és „közszolgálatinak” csúfolt média ezek után nem a felelősökkel és nem a felső kapcsolatokkal foglalkozik, hanem a gyerekeket szidalmazza. Mert „ezek” micsoda gaztetteket követtek el. Implicite azt mondják, hogy hát „ezekkel” csak így lehet bánni. Tovább gondolva egyenesen adódik a következtetés, hogy ők semmi egyébre nem jók, csak mások szexuális kielégítésére.
Az ország legfelsőbb szintű vezetői az áldozatokra terelik a figyelmet a bűnösök helyett, ezáltal a kormány bűnpártolóvá vált. Sok rosszat elmondhattunk róluk eddig is, de ilyen gyalázatig idáig nem süllyedtek.
Mindezzel szemben az Nyugat, hogy végülis mára majd' minden kiderült, a bűnösök jelenleg börtönben vannak, tömegek tüntetésen fejezték ki a szolidaritásukat, sok fiatal érezheti, hogy talán mégsincs egészen magára hagyva, az igazságnak távoli fénye felderült, és megsejtheti azt is, hogy ő is valaki, netalán ember, akivel nem lehet akármit megtenni. A valódi Keleten azok, akik ezt az egész ügyet elkezdték megszellőztetni, gyorsan el lettek volna tüntetve. De itt nem, itt újabb és újabb tanúk jelentkeznek, mindenféle videók kerülnek elő, a figyelem középpontjában van az egész ügy.
És ez nem az első eset, amikor sikerül visszahúznunk a kompot egy-egy pillanatra a nyugati partra - ilyen volt, amikor a rendőrség nem szétverte, hanem biztosította a Pride-ot. Van ennek azért parányi szépsége is, bizakodjunk, és erősödjenek az áldozatok is. A napsugár talán akkor a legszebb, mikor előbújik a felhő mögül.
A szerző civil szervezeti vezető.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.