Az Amadeus minisorozat akkora tévedés, mintha Alfred Hitchcock Psychóját forgatták volna újra a zuhanyjelenet nélkül

Jeff Goldblum a Jurassic Parkban játszott szerepében, Dr. Ian Malcolm matematikusként, sokszor emlegeti a "világ legrosszabb ötletét" metaforikusan a dinoszauruszok újraélesztésére, utalva a káosz-elméletre: "Azt hiszem, ez a világ legrosszabb ötlete. A legrosszabb!" Steven Spielberg filmjének központi üzenete egyetemes és túlmutat önmagán. Alkalmazható bármire, így a művészetekre is és nem győzők csodálkozni azon a jelenségen, amikor a valós életben is születnek a pocséknál is trébb ötletek. Például, hogy Milos Forman zseniális, 1984-es mozi-klasszikusa után valaki ötrészes minisorozatban adaptálja újra Peter Shaffer 1979-es azonos című színművét. Utóbbi fikciós művet Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov 1898-ban Moszkvában bemutatott, Puskin kis tragédiája nyomán írt Mozart és Salieri című egyfelvonásos operája ihlette. A Joe Barton és Julian Farino által jegyzett Sky-széria nyomán egyetlen kérdés ugrik fel: 

Valóban, kinek juthat az az eszébe, hogy újra elővegyen egy ismert történetet (Forman Amadeus-sza pont nem egy elveszett alkotás, rendszeresen műsorra tűzik, elérhető több formátumban), meghozzá azzal a szándékkal, hogy céltudatosan annak alacsonyabb rendű verzióját hozzák létre. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ez véletlenül alakult eltörpülő mozgóképnek, úgy, hogy hosszabb játékidő áll a „tévések” rendelkezésére, mint amennyiből Formannak meg kellett alkotnia a csodát. Merthogy, az Amadeus, minthogy sok mindenről mesél, de többek között a teremtés mirákulumáról, a tehetségtelenségről, az irigységről és persze a hatalomról. De úgy is fogalmazhatnék, hogy az áldott és gyűlölt pillanatairól. Az Amadeus minisorozat akkora tévedés, mintha mondjuk Alfred Hitchcock klasszikusát, a Psycho-t forgatták volna újra a zuhanyjelenet nélkül –

Persze a sorozat nem nézhetetlen, végső esetben el lehet tölteni vele öt órát, de sokkal fájdalmasabb, hogy érdektelen az egész. A zeneművek dramaturgiai szintre emelése közhelyes és erőltetett, a Mozartot alakító Will Sharpe csak Mozart figurájának az arroganciáját tudja átadni, igazi mélységet nem képes a drámához hozzátenni, de az igazi fájdalom Paul Bettany Salieri alakítása, mely a megdöbbentő ripacskodáson túllépve eljut a nevetségességig, amikor hadat üzen Istennek. Sokkoló és megbocsáthatatlan.