Nem mondom, ügyes. Amikor a miniszterelnök végre kiáll a sajtótájékoztatóra, mindenki – már akit egyáltalán beengedtek – csak egyet kérdezhet. Visszakérdezésre nincs mód. Akkor sem, ha a válasz hazug. Akkor sem, ha mindenre csak rávágná: „kinyílott a pitypang”, „boldog karácsonyt” vagy „most jöttem a templomból”, hogy klasszikus mondatokat idézzek.
Végiggondoltad már, mit tennél, ha te is kérdezhetnél, de csak egyet? Kitaláltad, hogy mi lenne az? Ha firtatnád a gazdasági stagnálást, elmaradt repülőrajtot, a kampány durva hamisításait, a térdprotézised vagy szürke hályogod várólistáját, Mészáros Lőrincéket, az államra bízott gyerekek sorsát, bírói ítéletek semmibevételét, a Budapesttel való packázást, bármit, ami neked, nekünk létfontosságú, és bajaidat elütnék azzal, hogy „ez nem a kormány felelőssége”? Vagy: „mindenről Brüsszel és Ukrajna tehet”? És te annyit se riposztozhatnál, hogy „na ne már!”?
De hiszen így vagyunk már régen. Csak a nagy garral beharangozott sajtótájékoztatón mindez feltűnőbb. Mert szó nélkül maradhat az ordas hazugság, hogy a kormánynak fogalma sem lehetett a század bankrablásáról, mert – ó, fájdalom! – nem ellenőrizheti a Nemzeti Bankot. És te nem szólhatsz vissza, hogy hiszen önök verték végig a parlamenten a rablást lehetővé tevő, „közpénzjelleg” vesztő törvényeket. Hogy a Pénzügyminisztérium két embere, valamint a kormánytöbbség négy választottja ott ült végig a felügyelő- bizottságban.
Ahogy az újságírók, te sem jegyezhetnéd meg, hogy drága jó miniszterelnök úr, ezek szerint blöffölni tetszett az állítólagos amerikai pénzügyi védőpajzsról. És – ha meg nem sértem – méltóztatott összevissza beszélni arról is, ki kit támadott meg Ukrajna lerohanásakor. Azt is hülye viccel volt szíves félretolni: készül-e elnöki rendszer bevezetésére. „Nem készülök arra, hogy átadnám a hatalmat Sulyok Tamásnak.” Istenem, micsoda frenetikus humor!
Röhög az osztály, mint Karinthynál Kökörcsin tanár úr lapos tréfáján. Kökörcsin tanár úr, úgy látszik, örök. Csak most az egész ország katedráján áll. Ő, Kökörcsin miniszterelnök úr kacarászott kegyesen ellenzéki riválisa nem létező három jó tulajdonságán is.
De a lehető legkínosabb semmitmondással a ma legaktuálisabb kérdés elől bújt el. Ott is és azóta is. Ebben a jelenetsorban már nem Kökörcsint, hanem a Néma leventét láthatjuk. Az se rossz szerep. Majd csak megtapsolja érte a Heltai darabjában is jutalmat és büntetést osztó király.
De éppen az volt a kormányfő némaságának oka, hogy nem tudta eldönteni, melyik uralkodójának tegyen a kedvére. És egyáltalán: mi az, ami kedvükre való lenne. Trumpnak nyilván az, ha minden aggodalmat félretéve ünnepli. Ami azt illeti, azért lehet is, hogy megszabadította a világot az egyik legundorítóbb zsarnoktól, aki országát politikailag és gazdaságilag is lenullázta, népe jelentős részét, épp az iskolázott középosztályt hazája elhagyására késztette. (Tudom, mindez nemcsak nyílt diktatúrákról, hanem némely hibrid rendszerről is elmondható – de azért a különbség óriási.)
De egy csöppet mégiscsak kínosak volnának a Trumphoz intézett bókok is. Orbán épp azzal kezdte tájékoztatóját: „A nemzetek korszaka elkezdődött”, éljen a nemzetállamok szuverenitása, Magyarország ennek „az előhírnöke”. Hát, ennek a korszaknak azért nem a legjobb illusztrációja most Venezuela, ahol Trump egy percig sem leplezte nyers nagyhatalmi gazdasági és politikai érdekeit, tartós berendezkedési terveit. (Kell is az idő, mert az itteni hatalmas olajkincs nehezen kitermelhető és feldolgozható.) Igen, közben jót tett Venezuelának is, valahogy úgy, mintha egy rabló betörné az ajtót egy lakásba, ahol éppen gázszivárgás van. Ő csak zsákmányt akart, de a bejövő levegő megmenti a bentlakókat a fulladástól. Ettől még nem válik nemessé a szándék és kevésbé aggasztóvá a következmény – a világ újrafelosztása, épp a szuverenitások lerombolásával.
Növeli Orbán kínjait, hogy alig másfél éve küldte hű Szijjártóját Maduro vállait veregetni. Fülbemászó duót énekeltetett velük a szuverenitásról, „a külső beavatkozási kísérleteknek” való szükséges ellenállásról. Püff neki.
Még több a kérdőjel Putyin hangulatával kapcsolatban. Az ördög tudja (Orbán még nem), neki mivel lehet a kedvében járni. Egyrészt Oroszországot és kínai szövetségesét konkrét károk érték: Szíria és Irán után még egy támpontjukat vesztették el. Az itteni eladó olaj közel 70 százalékát eddig Kína vásárolta fel. Másrészt viszont nyilvánvaló, hogy a világ érdekszférákra osztása Putyinnak is, Kínának is kedvez. Medvegyev máris megjegyezte: Trump csak „keményen védi országának nemzeti érdekeit… A jenkik megismételhetik mindezt a banderista fattyakkal (értsd: Ukrajnával) is.”
Akkor most mi tetszene Putyinnak? És Trumpnak? Orbán átlátta: legjobb, ha nem mond semmi érdemit. Szele Tamás nem véletlenül fogalmazott vaskosan: „Egyszer még el fognak tévedni a sok tisztogatásra váró ülep között”.
Csak egyet kérdezhetsz? Hagyd Orbánt. Kérdezd magadat: mit fogsz tenni, hogy megszabadulj tőle és brancsától?
Ha úgy tetszik, épp eladott szuverenitásunk védelmében.