Meglepő vendégek rontottak be egy bajorországi Penny Marketbe: a The Guardian szerint nagyjából 50 birka elkóborolt a nyájtól és megrohamozta az üzletet a vásárlók nagy megdöbbenésére. Az épületbe betörve a kérődzők aztán kemény randalírozásba kezdtek, amely mintegy 20 percig tartott, mielőtt sikerült őket kiterelni.
A birkák a nagyjából 2300 lakosú Burgsinn nevű település egyik boltjába néztek be, és élelmes vendéghez illően azonnal meg is rohamozták az italpultot, sok köszönet azonban nem volt benne, az állatok hatalmas károkat okoztak az italosztályon, nyüzsgés közben jónéhány üveget leverve a polcokról. Az üzletlánc közleménye szerint a birkák a pénztárak környékét is kedvelték, de arról azért nincs információ, hogy ki is rabolták volna a boltot. „Nem lehet megmondani, hogy a juhok valami különleges kínálatot kerestek-e, vagy csak melegedni akartak” - találgattak.
Az akcióról videófelvételek is készültek, ez alapján az állatok nem tűntek különösebben szívbajosnak, inkább kíváncsiak voltak.
Philipp Stiehler, a délnyugat-németországi Penny leányvállalatának igazgatósági elnöke szerint „a körülbelül 20 jelenlévő vásárló állítólag könnyedén fogadta a spontán állatlátogatást”. Körülbelül 20 perc után sikerült kiterelni őket az üzletből.
A Bayerischer Rundfunk bajor közmédia elérte az illetékes birkapásztort, Dieter Michlert, aki elmondta, nagyjából 500 juhot tart, a boltba betörő körülbelül 50-et néhány, földön heverő makk csalogathatott el, aztán félrevezették egymást és elkóboroltak. Arra gyanakszik, hogy egy, a boltba igyekvő vásárlónál megláttak egy szatyrot, vagy valamit, amiről feltételezhették, hogy takarmány lehet. A juhász maga elmondása szerint nem tudta megakadályozni az akciót, mire értesítették és a helyszínre ért, az állatokat már sikeresen kizavarták az üzletből.
Szerencséjére Philipp Stiehler cáfolta, hogy az okozott kárt kiszámláznák a juhásznak, sőt, a széles körű médiafigyelmet megragadva bejelentette, hogy az 50 randalírozó birka takarmányozását egy évig vállalják.

