A múlt év utolsó – szegedi – „háborúellenes gyűlésén” Orbán Viktor többek között azt mondta: ő arra vállalkozott, hogy megváltoztatja a magyarok sorsát, de ezzel még nem végzett. Pedig az eddig elért „eredmények” tükrében a miniszterelnök szerintem túlzottan szerény volt. Ha megfelelő távolságból szemléljük azt a változást, amit a Fidesz több mint másfél évtizedes regnálása eredményezett, nem lehet nem észrevenni, hogy a mostani társadalom mennyire különbözik a másfél évtizeddel ezelőttitől.
Ezalatt a népesség jelentős részének tudatát sikerült úgy átformálni, hogy fontos pozitív emberi értékektől elforduljanak, és utat engedjenek az alantas ösztönöknek. A szolidaritás, a rászorulók iránti együttérzés helyét sokaknál a rövidlátó önzés foglalta el, amit a regnáló hatalom minden eszközzel inspirál: ezt nevezem lélekmérgezésnek. Mindezt az a hatalom követte el Orbán vezérletével, amely kiáltóan farizeus módon mindenben pont az ellenkezőjét teszi annak, ami az általa paravánként használt kereszténység szentírásában szerepel.
A szolidaritástól elfordulás legáltalánosabb és legnagyobb hatású bizonyítéka a jelenlegi gazdaságpolitika alapját képező perverz újraelosztási rendszer, amelynek minden ága azt eredményezi, hogy a gazdagabbak és a szegényebbek közötti jövedelmi különbség folyamatosan növekedjen, azaz a relatív jövedelempozíciók egyre távolodjanak egymástól.
Ennek legfontosabb eleme az egykulcsos, „lineáris” személyi jövedelemadó, amivel a világ kakukktojásai közé tartozunk. Ilyen rendszer – amit egyébként a Fidesz ellenzékben még keményen támadott – a majd kétszáz ország közül csak úgy másfél tucatban ismert, az EU huszonhét tagállamából pedig rajtunk kívül csak háromban (Bulgária, Románia, Észtország). Ebben is „jó” társaságban vagyunk: ilyen igazságtalan rendszert alkalmaz pl. Belarusz, Bosznia-Hercegovina, Kazahsztán, Mongólia. Ez a rendszer szinte kizárólag a volt szovjet blokk országaiban honos. Hiába, mi mások vagyunk, mint a dekadens nyugat. Egy ilyen rendszer a hatalom által rajongott trumpi USA-ban is elképzelhetetlen lenne.
Az eredményes lélekmérgezés hatását mutatja, hogy nálunk választási kampányt lehet alapozni arra, ha valaki elő mer hozakodni a progresszív, többkulcsos adóval, még akkor is, ha ez a rendszer az átlagos jövedelmek adóterhelését változatlanul hagyná, az annál alacsonyabbak terhelését csökkentené, és csak a magasabbakét növelné. Pedig a jelenkori adózási struktúra 1988-as bevezetésétől több mint húsz évig mindenkinek természetes volt, hogy akinek magasabb a jövedelme, az ne csak összegét, hanem arányát tekintve is többet tegyen be a közösbe, miként az a polgári demokráciákban most is természetes.
A fogyasztást büntető világbajnok áfa (és az egyéb, fogyasztást terhelő különadók) csak felerősíti a jövedelemadó-rendszer különbségeket növelő hatását, mert minél magasabb valakinek a jövedelme, annál kisebb részét teszi ki a fogyasztás, míg az alacsony jövedelmek egésze fogyasztásra fordítódik, és így viseli a forgalmi típusú adókat.
Ugyanezen a torz filozófián alapul a nyugdíjak azonos arányú emelése, beleértve a tizenharmadik és tizennegyedik havi juttatást is, amelyek csökkentés helyett egyre csak növelik az egyenlőtlenséget. Miként az adókedvezményeken alapuló társadalompolitikai intézkedések is, hiszen nyilvánvaló, hogy ezek a kedvezmények annál nagyobb összegű előnyt biztosítanak, minél magasabb jövedelem tulajdonosa él velük.
Összefoglalva: az orbáni gazdaságpolitika fókuszában az egyenlőtlenségek csökkentése helyett azok növelése áll. A józan megfontolás azt sugallná, hogy minél inkább kárvallottja valaki ennek a perverz rendszernek, annál inkább szeretne tőle szabadulni. A valóság azonban más, és ennek oka a már említett lélekmérgezés, eszköze pedig a leuralt média. A méreg hatása akkor igazán szembetűnő, ha valaki olyan riporttal szembesül, amilyen például Ungár Tamás december 20-i Orbán megad nekünk mindent című írásában volt olvasható a Népszavában.
Mielőtt valaki a fentieket „kommunista beszédnek” titulálja, sietek hangsúlyozni, hogy nem az eltérő élethelyzetek, lehetőségek és adottságok által indokolt szociális különbségekkel van bajom, csak azok művi úton történő folyamatos növelésével. (Ez a különbség természetes úton is nő, hiszen a magasabb jövedelem megtakarítási lehetőséggel jár, az pedig további jövedelemmel.)
Az együttérzés elpusztításának persze nem csak gazdaságpolitikai módszerei vannak. Erre a legjobb példa a kormánynak a megtámadott és tönkretett Ukrajna elleni embertelen uszítása. Nem az a legnagyobb baj, hogy nem állunk be a nálunk is gyengébb gazdasági erejű országokat is tagjai között tudó támogató koalícióba. De ettől még nem kellene odáig süllyednünk – bár ez nyilvánvalóan csak idő kérdése volt -, hogy a miniszterelnök elért annak kimondásáig: már nem is világos, ki támadott meg kit.
A színház része, amikor a külügyminiszter azt a látszatot kelti, mintha az általunk Ukrajnának szállított áram és gáz egyfajta támogatás lenne, miközben kőkemény üzlet, amiből az állami MVM-nek (és még ki tudja, kiknek) százmilliárdos haszna származik. És arra már nem akarnak emlékezni, hogy az orosz támadást megelőzően sok évtizeden keresztül ukrán erőművekből érkezett az áramfelhasználásunk mintegy negyedét kitevő import, és rajtuk keresztül jött fél évszázadon át az orosz gáz, miként az orosz kőolaj a mai napig is.
Btw. Ukrajna: elgondolkoztak-e már azon, hogy a háború mekkora ajándék Orbánnak, aki idén már a második választást készül megnyerni ugyanazzal a hazug fenyegetéssel, hogy az ellenzék háborúba vinné az országot és annak polgárait? Vajon mi lenne (és mi lett volna) a Fidesz „csodafegyvere” akkor, ha a háború nem tör ki, vagy mondjuk Trump kivételesen tartja a szavát, és 24 órán belül békét teremt? Hiszen a migránsok, Soros, gender, stb. már régen lerágott csont.
Az, hogy a módszeresen adagolt méreg mennyire terjedt már el a beteg magyar szervezetben, áprilisban kiderül. Ha marad a jelenlegi rendszer, nem lesz, ami a további terjedést megállítsa. Ha változás jön, akkor talán van remény arra, hogy a méreg lassan kiürül, és visszatérhetünk egy szolidáris, együttérző Magyarországhoz.
A szerző mérnök-közgazdász.