A fővárosi átvilágító megbízása nem volt több időhúzásnál. A volt számvevőszéki elnök megkapta a jussát, vette a kalapját és ment, ahogy jött, hangtalanul. Az Orbán-kormány nem várt tőle semmit, mert soha nem is akart adni semmit. A Fidesznek kifejezetten hasznos a Budapestre vetülő csődárnyék. Minden nap lehet szajkózni, hogy ilyenek ezek, csődbe viszik az országot is. Bezzeg ők! Így évnyitányként alig 3 milliárd eurónyi (1155 milliárd forintnyi) eurókötvényt bocsátottak ki a hiány leplezésére, de az idén még felvesznek háromszor ennyi hitelt. Mert ők megtehetik. Budapest nem.
A Fidesz aligha vádolható azzal, hogy ölbe tett kézzel figyelik Budapest hanyatlását. Keményen megdolgoznak érte, hogy folyamatosan üresen kongjon a kassza. Írtak törvényt, kitaláltak új adót, perre mentek, inkasszáltak, ígértek, majd nem fizettek, elzárták az uniós pénzcsapokat, Tarlós idején hitelfelvételre kényszerítették a várost, majd eltiltották a kölcsöntől. Szívósan igyekeztek bezárni minden kiskaput, ami akár csak egy incifinci egérutat nyitna a Karácsony Gergely vezette városnak.
Semmi okunk arra, hogy Budapestre úgy tekintsünk, mint egy olyan városra, amelyről lemondhatunk – tárta szét ölelő választási karját a Fidesz budapesti jelöltállító gyűlésén Orbán Viktor, aki szerint sokat dolgoztak a város felvirágoztatásán és közben a budapestiek sem jártak rosszul. Volt persze, aki egy kicsit jobban járt. Mondjuk Matolcsy klánja, Rogán barátai, Tiborcz üzletfelei, meg néhány NER-huszár. A városban zajló látvány-építkezésektől nem lett jobb Budapesten élni. Amitől mégis, az nem a kormánynak, hanem az önkormányzatoknak köszönhető.
Amelyeket módszeresen fosztogat a Fidesz. Kezdetben a jogköröket vitte, azután az iskolákat és a kórházakat, végül a pénzt. Részben úgy, hogy oda sem adja, lévén egyre kisebb részét fizeti ki az államtól átvállalt feladatok költségének, részben elvonja a bevételeiket például az iparűzési adó lefölözésével. A gyenge önkormányzat a jó önkormányzat. Különösképpen igaz ez a bűnös városra. Zsigereikbe ivódott a fővárosutálat. A budapestiek szavazata persze jól jönne, most a legkisebb is számít, de még így se bírnak tenni egy apró gesztust se.
Az év végén keselyűként várták, hogy kimúljon végre a város, de hiába, ezek az alkalmatlanok csak nem tépték meg a ruhájukat és nem kérték a segélyhitelt sem, átadva a város kulcsait, hogy Orbánék bevonulhassanak fehér lovon. Nem (is) gyalog.
Dühösek lehettek odafent. Domokos – ha nyilvánosságra nem is hozták –, talán mégis írhatott egy jelentést. A megrendelés szerint nemcsak az önkormányzatot és cégeit, hanem a velük kapcsolatban álló civil szervezeteket is át kellett világítania. A „tényfeltáró munkának köszönhetően” – így Orbán - „beigazolódott, hogy a főváros húsz olyan NGO-val működött együtt, amelyek a USAID nevű amerikai pénzosztó baloldali-liberális szervezettől fogadtak el pénzt, amit baloldali propagandára költöttek”. Hüpsz. Megérte a Domokosnak fizetett havi 2,7 millió. Hasznosult a jelentés.