„Látszólag ez az egyetemmel szembeni döntés de közép-hosszú távon bizonyosan a Pázmány érdekeit szolgálja. Hiszen egy egyetem hatékonyan aligha oktathat, és aligha töltheti be a felsőoktatási törvényben rögzített elveket, ha kutatói szabadságot bármilyen módon korlátozza. Bízom benne, hogy ezt azok is belátják, akik a hibás döntést meghozták” – mondta a Népszavának Bognár Bulcsu egyetemi docens, aki első fokon pert nyert a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) elleni perben.
A docenst rövid idővel azután bocsátották el, hogy világnézeti konfliktusba került a dékáni vezetéssel, miután az egyetem „katolikus szellemiséget sértőnek” minősítette egyik tanulmányát, amely a melegek társadalmi megítélésével foglalkozott, és a legmagasabb nemzetközi besorolású tudományos folyóiratban jelent meg. A Fővárosi Törvényszék tegnapi elsőfokú ítélete munkaviszonyának helyreállítására kötelezte egyetemet, amelyet a PPKE 15 napon belül köteles a megtenni, emellett az oktató elmaradt jövedelmét is meg kell téríteniük. Az ítélet egyelőre nem jogerős, 30 nap áll az egyetem rendelkezésére, hogy eldöntsék kívánják-e a pert másodfokon folytatni.
Pert nyert a PPKE ellen az oktató, akit azért rúgtak ki, mert írt egy LMBTQ-témájú tanulmánytBognár Bulcsu csaknem húsz éven át dolgozott az egyetemen, és objektív mutatók alapján a kar egyik legmagasabban kvalifikált oktatója volt, tudományos tevékenysége a PPKE nemzetközi besorolását is emelte. Azt mondta lapunknak, visszatérne az egyetemre, amennyiben a korábban jellemző szellemiség visszatérne, és véget érnének az utóbbi két-három évben jellemző nyilvánvalóan diszkriminatív eljárások. „Szívesen tanítanék a Pázmányon újra, ha az egyetem vissza tudna térni a régi gyakorlatokhoz, azokkal szemben, akik rövid távú, esetleg a nagypolitikából jövő impulzusok követése okán erről a vonalról le akarnak térni. Ez garancia lehetne arra, hogy valóban a világban tájékozódni képes és differenciáltan gondolkodó hallgatók kerüljenek ki az intézmény falai közül. Én az elmúlt tizennyolc évben is ezt képviseltem, és ezt szeretném képviselni a jövőben is” – mondta Bognár Bulcsu.
Az oktató elbocsátása egybeesett azzal, hogy Birher Nándor dékán etikai eljárást kezdeményezett azokkal a pszichológus oktatókkal szemben, akik a szivárványcsaládokban felnövő gyerekek mentális egészségéről írtak cikket.
Ennek ellenére az egyetem a felmondást gazdasági érdekekre és a versenyképesség javítására hivatkozó „átszervezéssel” indokolta, azonban a bíróság szerint ezek az indokok nem bizonyultak valósnak és megalapozottnak. „A perben az egyetem nem tudott bemutatni olyan számítást, dokumentumot vagy más adatot, ami igazolta volna, hogy Bognár Bulcsu munkaviszonyának megszüntetése valós költségmegtakarítást eredményezett, vagy bármilyen módon előmozdította volna az egyetem versenyképességét” – írja a Társaság a Szabadságjogokért, amely az oktató jogi képviseletét ellátja az ügyben. A törvényszék ítélete szerint kétséget kizáróan igazolt a diszkriminatív mintázat az LMBTQ témákban megszólaló oktatókkal kapcsolatban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán, és Bognár Bulcsu eltávolítása a karról ebbe a mintázatba illik. „Nemcsak egy munkavállalót érintő döntés született ma, hanem a bíróság elvi éllel mondta ki, hogy még egy egyházi fenntartású egyetem sem bújhat ki az egyenlő bánásmód követelménye alól” – értékelte az ítéletet Pető Márk, a TASZ ügyvédje.
Tizennégy év alatt 666 ezer dollárt kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem az amerikai védelmi minisztériumtól
