Betáplálta az adatokat, azután kiment kávézni, hadd zakatoljon magában új, szupermodern munkaeszköze, a számítógép. Ám visszatérve ahogy a képernyőre pillantott, alig hitt a szemének a meteorológiai szimulációkat fejlesztő amerikai matematikus. Edward Lorenz (1917–2008) nem azt az eredményt kapta, amit várt volna, de nagyon nem. A megdöbbentő eltérés magyarázatát kutatta 1961 februárjától két évig. Vizsgálódása tudományos forradalmat hozott: megszületett a káoszelmélet.
A háború alatt, a seregben kezdte a statisztikai alapú időjárás-előrejelzést, később a rangos bostoni MIT egyetemen már komputeres modelleket készített. Aznap egy korábbi adatsort futtatott le újra, kerekített értékekkel: 0,506 került a gépbe a 0,506 127 helyett. Meglepve jött rá, hogy ez a parányi, elhanyagolhatónak tűnő különbség, a százhuszonhét milliomod borította fel a számítást. A kiindulási feltételek minimális változására ugyanis bizonyos dinamikai rendszerek extrém módon, megjósolhatatlanul reagálnak.
Ezt a jelenséget elnevezte „determinisztikus nem periodikus áramlásnak”, és közleményt írt róla a Journal of Atmospheric Sciences folyóiratba (1963). Ám a meteorológusok szaklapját kevesen olvassák. Csak tíz év múltán ütött be a szenzáció, méghozzá egy metafora révén.
Az egyik függvény képe lepkére emlékeztetett, ezért kollégái rábeszélték a professzort, hogy izgalmasabb alcímmel adjon elő: „Okoz-e egy brazíliai pillangó szárnysuhintása tornádót Texasban?” Erre már sokan felkapták a fejüket.
Az úgynevezett pillangóhatás egyaránt megfigyelhető a természetben és az ember alkotta rendszerekben. Ez játszódik le hevített gázok és áramló folyadékok molekuláival, ennek engedelmeskedik a kettős inga, a flipper golyója, a tőzsdei árfolyam: nem kalkulálható a kimenetel. Ez a káosz nem a köznapi értelemben vett összevisszaság vagy holmi random zűrzavar, hanem a maga törvényeit követő kiszámíthatatlanság. Tudásunk tehát törvényszerűen tökéletlen, nem láthatunk a jövőbe. Ez pedig rácáfol a felvilágosodás világképére.
Descartes és Newton még úgy hitte, hogy az univerzum hatalmas és tökéletes óramű, ergo szerkezetét kiismervén a járását is ki lehet majd számítani. Szép eszme, de a természet nem így működik. Olyan súlyú felismerés ez, mint amilyen az évszázad természettudományos paradigmaváltásai, a relativitáselmélet és a kvantummechanika, vagy a matematikus Gödel nemteljességi tétele. A pillangóhatás fogalma divatba jött, beszivárgott a popkultúrába is, adtak el már ezzel a címmel mozifilmet, videójátékot, rockzenét.
Eközben Edward Lorenz szorgalmasan dolgozott tovább a prognózisokon, finomította 12 változós egyenleteit, és újabb, nagyobb teljesítményű számítógépeivel egyre pontosabban jelezte előre az időjárást. De vajon a szállóigévé váló metaforát szó szerint kell-e értenünk? Tényleg kavarhat-e pusztító forgószelet a káosz egyetlen pillangója? Megkérdezték a kilencvenévesen is aktív professzort, ő pedig kertelés nélkül elismerte: „Mindmáig bizonytalan vagyok, hogy erre mi a helyes válasz.”