Én: Hallottad? A király haldokolna, de elnapolták.
Énke: Április 12-re?
Én: A Nemzeti Színházban. Szimbolikusan. Április 12-én a választók temetik. Remélem.
Énke: Ionesco abszurd drámájáról volt szó. A magyar Abszurdisztánban a magát királynak képzelőről.
Én: Magyar Péter segítséget kér a szimbolikus temetéshez.
Énke: Tőlünk?
Én: Mindenkitől!
Énke: Te mindenki vagy?
Én: Vagy senki. Egyre megy. De az én segítőkészségemet két dolog korlátozza. Nincs állandó magyarországi lakcímem (hosszú évekig egyáltalán nem volt se lak, se cím). Most is csak a listákra szavazhatok. További korlát: senkiben és semmiben nem hiszek feltétel nélkül. Tanácsot viszont bárkinek adok, ha erre igényt tart.
Énke: És milyen listára fogsz szavazni?
Én: Semmi közöd hozzá!
Énke: Azt hittem, hogy Determinált Korrekt vagy.
Én: Olvass el! Majd kiderül.
***
Magyar Péterről és a Tiszájáról általában vizes képekkel példálóznak. Én inkább csillagászati hasonlatokkal élnék. Üstökösként tűnt fel a meglehetősen sötét magyar égbolton. Ritka jelenség. Már csak azért is, mert rövid ideig marad, hosszú idő után tér vissza. Hullócsillagnak is bizonyulhat: a Föld légterébe érve elhamvad. Végül állócsillag is lehet belőle – pontosabban Földünkről nézve mi látjuk annak, holott velünk együtt, de nélkülünk kering.
Csillagjós nem lévén, ma még fogalmam sincs, mi lesz belőle. Nagyon őszintén és nagyon nyíltan kívánom, hogy állócsillag maradjon. Üstökösből akad néhány történelmünkben és irodalomtörténetünkben, nosztalgikusan emlékszünk feltűnésükre, de pályájukat nálunk sokkal keményebb törvények határozzák meg. Hullócsillagok bőven akadtak össznemzeti képzeletünkben, nem sokra mentünk velük...
Az égbolt után a földre huppanva, egy kicsit bővebben a Magyar jelenségről. Még nem tisztázott, hogy egyénisége magyarázza sikerét, vagy inkább az alkalmas ember alkalmas pillanatban jelent meg a az alkalmat váró közegben. Valószínűleg mindkettő. Éppenséggel múltjában, vagy családi perpatvarában is lehet motivációt keresni – de felesleges.
Nagyon rövid idő alatt nagyon nagy utat tett meg, most a szavazók nagy többsége benne látja nem egyszerűen a trónfosztót, de egy igazságosabb, európaibb demokrácia megteremtőjét. Emberpróbáló feladat. Hozzátenném: nem csak tőle, és nem egyedül tőle. Politikai tehetségét, azaz szavazatszerző képességét, az elvárások megértését és felhasználását, kockázat- és teherbírást vállaló egyéniségét kár elvitatni. Csapatépitési képességéről keveset tudunk, de úgy tűnik, egy sor a maga területét jól ismerő, hiteles munkatársat is talált. Hányat, kit, milyen ágazatban, a támadásoktól óvandó, késve nevezi meg. Holott ez szavazatokat is hozhat.
Indulásakor szarvashibát követett el, amikor megvetően elutasította az óellenzéknek csúfolt potenciális szövetségeseket. Diplomáciai tapasztalata, úgy látszik, nem volt elég se arra, hogy ellenfél és lehetséges partner között különbséget tegyen, se arra, hogy a bárdolatlan kijelentésektől tartózkodjék. A tizenöt évig a maguk módján és a lehetőségeik szerint ellenállókat kifigurázni, képviselőiknek pénzéhséget tulajdonítani, őket a NER-rel való együttműködéssel vádolni, Orbán-Gyurcsány korszakot emlegetni nemcsak méltatlan, de önmagának és alakuló pártjának se használt. Bármi legyen a végső eredmény, rögzítsük: a kölcsönös vádaskodás egyre fokozódó agressziósorozatát – amely mindkét fél legrosszabb oldalát mutatta, s a józan demokratákat, az újjáépítéshez nélkülözhetetlen, szakértő értelmiséget megnyerés helyett eltántorítja a politikától – Magyar Péter kezdte el.
A hisztériába torkolló vádaskodás a felek legrosszabb arcát mutatja. Hisztérián, Bibót követve, nem egyszerű dührohamot értek, hanem a valóságérzés torzulását, amely katasztrofális döntésekhez vezet.
Legyen a következő törvényhozás két-, három- vagy négyosztatú? Miféle kormányzásra számíthatunk? Újjáépítés vagy polgárháború vár az elszegényedett, önbizalmát vesztett, az EU sereghajtójává, hajdani elnyomója csicskásává süllyedő országra? Milyen meggondolások vezetik a Tiszát, amikor a bátor demokrata, ugyancsak a Fideszből induló, majd azzal szembeforduló Hadházy Ákos ellen állítanak jelöltet? Miért nehezítik a Budapest puszta létéért küzdő főpolgármester dolgát? Mi indokolja Ukrajna ügyében a kétértelműséget? Az ellenzék siralmas állapotáért valóban és kizárólag a DK és a szocialisták tehetnek?
A közvélemény-kutatók gyakran tesznek közzé az átlagválasztó számára félreérthető eredményeket. Hányan ismerik a hibahatár jellegét, a minta befolyását az eredményre? Hányan olvasták Vásárhelyi Mária tűpontos elemzését a kérdező és a kérdezett bonyolult kapcsolatáról?
A választók többségének mozgósításához elég négy-öt jól megfogalmazott ígéret – ők nem olvasnak katalógusokat. A közvéleményre ható értelmiség – ahová jómagamat is sorolom – azonban többet vár. Az alkotmánymódosításról azt állítani, hogy az új hatalomra fontosabb feladatok várnak – a kérdés megkerülése. Ha erre nem akad idő, elég a tákolmányt semmissé nyilvánítani és helyreállítani a rendszerváltás után módosított alkotmányt. Ha az oktatási rendszer, az egészségügy sürgető reformját végrehajtják, nehéz lesz elkerülni az oltár és a trón viszonyának felülvizsgálatát. A nemzetközi gyakorlat valóban azt bizonyítja, hogy külpolitikával nem lehet választást nyerni. A magyar külpolitika azonban súlyos, úgyszólván helyrehozhatatlan károkat okoz. Újragondolását nem lehet egy későbbi parlamenti ciklusra halasztani.
Magyar Péter gomblyukában viseli '56 lyukas zászlóját. Jól teszi. Köztulajdon, neki és híveinek is joguk van hordani. De ez a jelvény kötelez. '56 ugyanis nem a kizárásról és a kizárólagosságról, ellenkezőleg, az összetartásról szól. Fogjuk meg egymás kezét? Örömmel! Feltéve, ha a kézfogás szabadságot és egyenlőséget hoz, nem egyszínűséget, több helyett kevesebb szabadságot!
Áradjon a Tisza? Rajta! Hordja el a király korhadt, düledező építményét. De ne feledkezzen meg az árvízi hajósokról, ne őket akarja vízbe fojtani.
***
Énke: ...gondolod, hogy?
Én: Nem tudom. Azt teszem, amit '56-ban és azóta. Kimondom, amit gondolok.
