Munkakapcsolat volt, majd számtalan telefonbeszélgetés után találkoztunk Angliában. Ennek több mint hét éve. Egymásba szerettünk, kiköltöztem hozzá, ott terveztük az életünket – meséli történetünk egyik főszereplője.
A neve mellőzését kérő fiatal nő tanulságként mondja el a tapasztalataikat: a Brexit minden utórengését a saját bőrükön érzik, de a magyar bürokrácia is megkeseríti az életüket. A tündérmeseként indult sztori ugyanis később kevésbé rózsaszínbe fordult. – Jött a Covid, a Brexit, minden megváltozott, s úgy döntöttünk, hogy ha egyszer gyereket szeretnénk, akkor csakis Magyarországon. Bepakoltunk mindent egy öreg lakókocsiba, és hazajöttünk.
Fel is út, le is út
Négy és fél éve választották otthonuknak Magyarországot. Azon a nyáron a férje munkaszerződést kapott, novemberben dolgozni kezdett, ennyi időbe telt, mire az első vízumkérelme átfutott a rendszeren. A következő évben összeházasodtak, 2024-ben gyermekük született. A férje munkavállalási vízumát kétévente meg kellett újítani, ezt a cége intézte és finanszírozta. A gond azzal kezdődött, hogy angol férjének karácsony előtt felmondtak. Mivel megszűnt a munkája, és nem uniós állampolgár, öt napon belül el kellett volna hagynia az országot.
Felmerülhet az olvasóban a kérdés: hogyhogy nem magyar állampolgár még a férfi? Ez nem ilyen egyszerű, magyarázza az asszony. Unión kívüli polgár tíz, vagy ha van gyermek, öt év házasság után kérvényezheti a könnyített állampolgársági eljárást. A passzusra még várniuk kell 2027 őszééig. Tavaly szeptemberben még minden rendben lévőnek tűnt, a férje meghosszabbította a tartózkodási engedélyét, hiszen biztos állása volt. Ahogy a munkaviszony megszűnt, az engedély semmissé vált. Az sem segítette őket a gyors intézkedésben, hogy a férj munkahelyén kulcsfontosságú kérdésekben helytelen információkat kaptak.Egy járhatónak tűnő út ilyen helyzetben, hogy valaki tartózkodási vagy letelepedési engedélyért folyamodjon. Ekkor a rendszer egyfajta fordított bizonyítási eljárást kényszerít rá.
Igazolnia kell, hogy nem lesz „teher” a magyar állam számára, rendelkezik a szükséges anyagi háttérrel.
A valóság cifrább, és ezt egy hasonló cipőben járó család esete világította meg számukra. Riportalanyunknak és a férjének van egy már közösen vásárolt, jelzáloggal terhelt háza. Az ismerős család albérletben lakik. A havi fizetnivalók szinte pontosan ugyanolyanok mindkét estben, csak az egyikük hitelt törleszt, a másikuk bérleti díjat fizet. Ha tehát kisarkítjuk, a két család lakhatása egyformán biztos vagy egyformán bizonytalan. Mindenesetre annál a családnál a férj megkapta a letelepedési engedélyt.
Konkrétan életveszélyben
Nem EU-s állampolgárnak hazánkban nem lehet lakcímkártyája, csak szálláshely-igazolása, még akkor is, ha saját tulajdona az ingatlan, amiben él. Angliában viszont nem létezik a nálunk ismert lakcímkártya fogalma. A férfinak így amolyan nem volt, emilyen nem lehet. Ennek anyagilag itták meg a levét: elestek a babaváró támogatástól, a lakáscélú állami segítségektől. De számolni kell olyan aprósággal is, hogy bár a férfi itt adózott, innen származott minden jövedelme, nem jár neki az ATM-ből a havi két ingyenes pénzfelvétel. Nem az a néhány ezer forint hiányzik a konyhapénzből, érvel a fiatal nő, az elv a bosszantó. Hozzáteszi, a sors fintora, hogy meg tudja mutatni egy pénzintézet az emberséges arcát, ha piaci alapú logika szerint ítél. Mert amikor felvették a hitelt a házra, a banknál addig dolgoztak az ügyön, mire megoldották, hogy lehessen az egyik szerződő fél külföldi.
Azon a napon, amikor megszűnt a munkája, a férfi számára elérhetetlenné vált a megfizethető magyar állami egészségügyi védelem is.
Ez neki nem csupán elvi kérdés. Egy olyan, folyamatos kezelést igénylő betegséggel él, amely ha baj van, és nem kap segítséget, napok alatt végzetessé válhat. Harmadik országbeli állampolgárként az aktív TAJ-kártya a családegyesítés után sem jár automatikusan. A fenntartása szinte luxus, mert egy egyéni szerződés megkötése több mint 3,6 millió forintos egyszeri tétellel és havi 145 ezer forintos tagdíjjal járna. Próbálnak kapaszkodókat keresni. A biztosítók többsége szóba sem áll velük, a lakcímkártya hiánya és a „harmadik országbeli” státusz mintha vörös posztó volna. Az uniós egészségbiztosítási kártya lehetősége elvben megilletné, hiszen az Uniónak létezik megállapodása a britekkel. Ehhez a kártyához brit lakcím kellene, ami, mivel Magyarországon képzelte a jövőjét, már nincs. Megoldás lehet az igazolt, legalább egyéves magyarországi tartózkodás, az asszony most ennek próbál a végére járni. Ha falakba ütközik, maradnak a méregdrága opciók.
Mint a forró krumplit...
Mindenesetre most mindennek az a kulcsa, hogy a fiatalember munkát találjon. Ha így nézzük, különösen szerencsések, hogy házasok. Annak ugyanis, hogy egyelőre mégis maradhatott, az az oka, hogy benyújtották a családegyesítési kérelmet. Lépésről lépésre próbálnak előrejutni, közben a szabályok szigorodnak, garancia nincs. Bíznak abban, hogy a férj három korábbi, sikeres vízumkérelme és a tiszta előéletük nyom valamit a latban. Az eljárás során azt is figyelembe veszik majd a hivatalokban, hogy elég-e az egy főre jutó jövedelmük a megélhetéshez. Az asszony gyeden van, és csak remélik, hogy az állam szemében ez a juttatás elegendő fedezetnek minősül három ember fenntartásához. Sokan javasolják nekik a kiskapukat, hogy keressenek a férfinak akár pár órás bejelentett munkát.
Ez nem opció, nekik olyan munkáltatót kell találni, aki nem riad vissza a harmadik országbeli munkavállalókra vonatkozó szabályozástól.
Így marad a remény, hogy rátalálnak egy valószínűleg multinacionális vállalatra, amely nemcsak tisztában van a jogi útvesztőkkel, de rendelkezik azzal a türelemmel, hogy kivárja, amíg a férj kezébe nyomják a munkavállalási vízumot. Igen, jól értjük. Ahhoz, hogy a vízumgépezet egyáltalán mozgásba lendüljön, szándéknyilatkozat vagy aláírt szerződés kell a leendő munkáltatótól. Minden morzsát magának kell összecsipegetni, sok helyről próbál tájékozódni, de útvesztőben érzi magát, érzékelteti az információk zűrzavarát a feleség. A hivatalokban sem kapja meg az egyértelmű, összeszedett iránymutatást, küldik egyik helyről a másikig, onnan vissza az előzőhöz. Úgy érzi, a végtelenségig járja a köröket kormányablak, adóhatóság, bevándorlási hivatal között. Néha eszébe jut, hogy neki magyarként Angliában nagyságrendekkel könnyebb lenne megküzdeni a bürokráciával. A férje nem vendég itt, hanem családtag, szereti a magyar kultúrát, tanulja a nyelvet, otthon érzi magát. Ha minden út zsákutcába torkollik, marad a méltatlan kényszermegoldás: hazamegy Angliába, hogy három hónap múlva turistaként térhessen vissza.
