A jelenből visszatekintve a 2014-es választás előtti január mérsékelt, mai szemmel akár békésnek is mondható politikai viszonyokról árulkodik. Akkor persze nem így éltük meg. Különös élmény olvasni a 12 évvel ezelőtti sajtóanyagokat. Egészen más nyelvezet és szemlélet. Kemény megfogalmazásokban nincs hiány, de szinte nyoma sincs megalázó, becsmérlő, útszéli minősítéseknek. Egészében minden oldal valós történések mentén érleli koncepcióját, választási narratíváját. Kísérlet sem történik önkényes rágalmazásokra, nyílt hazugságokra.
A nemzetközi környezet is nyugodtabb, Obama második elnöki periódusa zajlik, a transzatlanti szövetség szilárd, Franciaországnak szocialista elnöke van, Európa is magabiztosan lábal kifelé a 2008-as válságból. Az illiberalizmus ismeretlen fogalom. Igaz, ekkoriban kezdődnek azok a változások, konfliktusok, amelyek később destabilizációhoz vezetnek. Az Iszlám Állam erősödik, terjeszkedik Szíriában, Putyin Oroszországa radikalizálódik, Kijevben tüntetések zajlanak az uniós csatlakozástól eltántorodó, orosz orientációjú vezetés ellen.
Áder János köztársasági elnök január közepén kitűzi április 6-ra a választásokat, de még nem érezni felfokozott kampányhangulatot. Pontosabban, a közéletet még nem uralja a voksokért folyó politikai versengés, nincsenek kétnaponta közvélemény-kutatások az erőviszonyok alakulásáról. Bármennyire merevedik-mélyül is egy határvonal a Fidesz–KDNP-kormány és ellenzéke között, alapvetően még közös nemzeti pályán mozognak. Egyre kibékíthetetlenebb ellenfelek, de még egyik sem bélyegzi a másikat ellenségnek, idegen elemnek.
Összefogócska
A nemzetközi kapcsolatokat érinti az egyik meghatározó téma, amely ekkor a hazai politikai életet foglalkoztatja. Ez pedig a megállapodás Putyinnal Paks bővítéséről. A kormány józan gazdasági döntésként exponálja, az ellenzék veszélyes politikai szövetséget lát mögötte. A másik fontos esemény már az áprilisi voksolással kapcsolatos. A kormánynak kedvező új (egyfordulós, az egyéni mandátumokat relatív többséghez kötő) választási rendszer szorításában megalakul öt ellenzéki párt választási szövetsége (MSZP, Együtt, Demokratikus Koalíció, Párbeszéd Magyarországért, Magyar Liberális Párt), amelynek Mesterházy Attila lesz a miniszterelnök-jelöltje. A kormánymédia higgadtan, felkészülten fogadta az eseményt.
Sokatmondó ezzel kapcsolatban a Magyar Nemzet január 15-i címoldala: felül vezető hírként a megállapodás Putyinnal, alatta indul a beszámoló az összefogásról. A hangsúlyt azonnal Gyurcsány visszatérésére helyezték, második korszakáról kezdtek beszélni, ami azt jelenti, nincs új ajánlat, a 2010 előtti világot akarja visszahozni az ellenzék. Schiffer András, az LMP akkori vezetője hasonló véleményen volt. De a baloldali-liberális oldal is középpontba állította a volt miniszterelnök visszakapaszkodását és annak aggasztó következményeit. Szkeptikus tónusok erősödnek föl Bajnai Gordon visszaszorulását látva. Érződik, hogy a belső egyeztetések kerülnek majd a fókuszba, és a Fidesz centralizáló, a jogállamiságot kikezdő politikájának bírálata mellett nem tud majd hitelesen megszólalni az a modernizálási alternatíva, amelyet Bajnai képviselt. A kormány kezében pedig ott volt a rezsicsökkentés, a gyed, a stabilizálódó gazdaság lobogtatása. Az Ipsos még a szövetség előtt így mérte a pártokat a biztos pártválasztók körében: Fidesz – 48%, MSZP – 27%, Együtt-PM – 5%, DK – 5%. Összeadva 37 százalékon állt a demokratikus ellenzék. Végül 25,6 százalékot ért el, szemben a kormánypárt 45 százalékával. De januárban már beálltak az erőviszonyok.
A 2018-as választási év erősen eltérő kontextusban indult. Az Egyesült Államokban Donald Trump két évvel korábban került hatalomra, Európában megerősödött a jobboldal, izmosodó irányzattá vált a migrációs tematikával kampányoló, populizmusnak nevezett radikális irányzat. A Brexit-népszavazás után Nagy-Britannia bejelentette kilépési szándékát az Európai Unióból. Ukrajnában állandósult a fegyveres konfliktus két, Oroszország támogatta szakadár keleti „népköztársaság” és a kijevi vezetés között. Putyin „népszavazás” útján Oroszországhoz csatolta a Krímet. A nemzetközi közösséget leginkább megrázó esemény azonban az Iszlám Állam elleni harc és a szíriai polgárháború volt, amely az évtized közepétől a menekülők óriási száma miatt migránsválságba torkollt Európában. Orbán Viktor kormánya az illiberális demokrácia útjára lépett, lezárta az országot a menekültek előtt, a kérdés kezelésében nyílt konfliktust vállalt fel az Európai Unióval. Törekvéseiben szövetségesre lelt a lengyel jobboldali kormányban. Mindez 2018-ra teljesen átalakította a magyar belpolitikai diskurzust. A Fidesz a nemzetközi térben jelölte meg ellenfelét a globalista liberalizmus képében, amelyet Soros György személyében perszonifikált, és a vele szembeni keresztény nemzeti ellenállás hirdetésével radikalizálta kurzusát. Hazai ellenzékét az országot támadó liberalizmus nemzetellenes térfelére helyezte, tagjait egyszerűen Soros-ügynököknek kezdte nevezni. Mindez kultúrharcban is testet öltött.
Az ellenzék lényegében kiszorult a napi politikai élet alakításából, a rendszer autoriter irányba mozdult.
A politika nyelvezete, főleg kormányoldalon, eldurvult, hétköznapivá váltak a durva minősítések. Az oppozíció, mindenekelőtt a baloldal helyzetét tovább nehezítette, hogy nem találta a megújulás útját, s a hozzá szükséges új vezetőket sem. Botka László nem tudta maga mögé állítani az MSZP-t, a párt és Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciója között versengés zajlott. A Párbeszéd progresszív programot hirdetett meg, de képtelen volt szélesebb bázist szerezni vele. Az LMP sem vált meghatározó erővé. Így sokak számára a Vona Gábor vezetése alatt középre húzódó, néppártosodó Jobbik tűnt a társadalmi problémák leghitelesebb politikai képviselőjének. Összefogásra, közös lista kialakítására nem volt esély, egyeztetések csak közös egyéni képviselőkről folytak, elsősorban a baloldalon, sok súrlódással. Már az év elején látszott, hogy a Fidesz győzelmére csupán a Jobbik jelent némi veszélyt, kétharmados többségére viszont csökkent az esély. Januárban elsősorban drasztikus kormányzati lépések foglalkoztatták a közvéleményt. Ilyen volt, hogy az Állami Számvevőszék magas bírságot vetett ki a vezető baloldali és liberális pártokra állítólagos tiltott párttámogatás miatt, a plakáthelyek fideszes lefoglalása, illetve a választási bizottság indítványa, hogy egy párt listáját törölni kell, ha nincs legalább 27 egyéni jelöltje.
Ekkoriban tette közzé a kormány a civil szervezetek működését nehezítő, Stop Soros!-ként elhíresült törvénycsomag-tervezetét.
Botrányos ügyekben sem volt hiány, az OLAF-vizsgálat nyomán nyomozás indult Tiborcz István cége, az Elios Zrt. ellen közbeszerzési visszaélés gyanúja miatt, korszerűbb oktatásáért tüntettek a diákok, csalás vádjába keveredett Kósa Lajos. Ami a választási felkészüléssel, kampánnyal kapcsolatos mozgásokat illeti, tekintélyes közéleti szereplők az év elején megalakították a Válasszunk! 2018 (V18) csoportot a demokratikus összefogás érdekében. És véglegesen eldől, hogy az MSZP és a Párbeszéd közös listán indul, miniszerelnök-jelöltjük Karácsony Gergely. A hangulat a demokratikus médiában ezúttal sem túl bizakodó.
Egészében gyengének tartják az ellenzéki szereplőket, hiányolják a markáns programot, az alternatív víziót. A közvélemény-kutatók jelentős (50 százalék körüli) Fidesz-előnyt mérnek (a Jobbik 20, az MSZP–PM 10 százalék közelében áll), a listás választási eredmény nagyjából visszatükrözi a januári adatokat. Ennek ellenére az újabb kétharmad még a kormánypártok számára is meglepő siker.
Propaganda a végtelenbe
A 2022-es választásokra zavaros, feszültségekkel, nagy kihívásokkal terhelt nemzetközi helyzetben került sor. Az Egyesült Államokban demokrata elnök, Joe Biden váltotta Trumpot, Angela Merkel visszavonulása után bal-zöld-liberális koalíció állhatott fel Németországban. Úgy tűnt, a liberális irány új erőre kap. Ám 2019 végétől több hullámban lesújtott a világra a Covid-járvány, mérhetetlen emberi, anyagi károkat okozva, mindenhol bénítva a gazdasági-társadalmi életet. Lecsengésével párhuzamosan pedig inflációs hullám indult el. Kritikus, háborúval fenyegető állapotba jutott az orosz–ukrán konfliktus. A magyar kormány nehéz helyzetben kezdte az évet. Járványkezelése nem sikerült túl fényesen, a halottak száma januárban átlépte a 40 ezret. Ráadásul korrupciós gyanú merült fel lélegeztetőgépek és kínai vakcinák vásárlása során. A kezdődő infláció ellen sem volt igazi ellenszer. Az államháztartási hiány vészesen megnőtt. Vizsgálat folyt a Pegazus-kémbotránnyal kapcsolatban, nyomozási szinten izzott a Schadl–Völner korrupciós ügy. Lapunk tárta fel egy hozzá került hangfelvétel alapján, hogy Sztojka Attila romaügyi kormánybiztos szerződéseket ígért az Országos Roma Önkormányzat kormánypártot támogató tagjainak. Január végére sztrájkot hirdettek a béremelést követelő tanárok.
Az Orbán-kormány a számára kedvezőtlen események, folyamatok sodrásában elsősorban osztogatással (élelmiszerárstop) és erőteljes nemzeti, szuverenitásvédelmi narratívával igyekezett egyben tartani táborát. Soros mellett már az Európai Unió (Brüsszel) is globalista ellenséggé, a hazai ellenzék pedig az ügynökükké minősült. Támadás érte az LMBTQ-kisebbséget, a genderelméleteket. A médiatér uralása után a Megafon Központtal a közösségi hálón is beindult a kormánypropaganda. Az ország mély megosztottságba zuhant. Ezzel együtt a válságos helyzet az ellenzéknek kedvezett. Egy új összefogás meghirdetésével (amelyhez az LMP, a Jobbik és a Momentum is csatlakozott), a képviselőjelöltek és a miniszterelnök-jelölt (Márki-Zay Péter) előválasztásokon való kijelölésével sikerült megmozgatnia a potenciális kormányellenes tábort. A novemberi felmérések kiegyenlített erőviszonyokat mutattak. Ám 2022 januárjára az ellenzéken belüli pozícióharcot, mindenekelőtt Márki-Zay és a DK konfliktusát érzékelve csökkent a támogatottság. Az ekkori kutatások döntő többsége már Fidesz-előnyt jelzett. Közben megalakult a miniszterelnök-jelölt szakmai háttértestülete, formálódni kezdett a program. A Fidesz ekkor elsősorban Márki-Zay alkalmasságát vonta kétségbe meggondolatlan félmondatokra építve (ami az ellenzéki médiában is kapott visszaigazolásokat), illetve ismét kirakta az asztalra a Gyurcsány-kártyát, hogy a jelöltet a DK elnöke mozgatja. A meccs azonban ekkor még nyitottnak tűnt. Máig nem született egyértelmű magyarázat arra, mi eredményezte végül áprilisban a Fidesz megsemmisítően fölényes győzelmét. Egyes vélemények az orosz–ukrán háború kitörését, mások az összefogás belső repedéseit, a markáns alternatív program hiányát, Márki-Zay Péter politikai szempontból kedvezőtlen kampánykijelentéseit hangsúlyozzák, felmerült a támogatottsági adatok mozgósító szándékú szépítgetése is.
Az Orbán-kormány leváltásának három eddigi kísérletében közös vonás, hogy a választási küzdelem nem telepedik teljesen rá a közéletre (ezt sokan vitatják, szerintük a Fidesz permanens és közélet-fojtogató kampányt csinál – a szerk.), élesebb szakasza nagyjából fél évig tart, a későbbi győztes a választás évének kezdetén behozhatatlannak tűnő előnybe kerül, a napi politikából kiszorított ellenzék nem tud kormányváltó erőt mutatni és megfelelő szintű bizalmat szerezni, a kormány agresszív módon kommunikál, médiafölényével, konzervatív, szuverenista narratívájával, osztogatásokkal és vezetője karizmájával meg tudja őrizni a hatalmát.
Most azonban minden máshogy van. Nincs előny, nincs fölény, csak kétségbeesett erőfitogtatás, jövőt felélő felelőtlen osztogatás van.
És persze féktelen propaganda, ami igyekszik elhitetni, hogy még az ellenzékiek többsége is Fidesz-sikerre számít, vagyis arra, hogy az orbáni fertő kiábrándítja és távol tartja a ellenzéki szavazókat. De mivel ez egy iskolázottabb és ifjabb tömeg, ezért valószínűbb, hogy elmegy szavazni, és mivel a centrális erőtér ipari mágnese már nem a kukában van, ezért a papírformának, vagyis a „rendszergazda takarodásának” van nagyobb esélye.
„A kérdés az kellene legyen, hogy a Fidesz bejut-e a parlamentbe vagy sem”
Hadházy Ákos – civilben szekszárdi állatorvos – fideszes önkormányzati képviselőként kezdte a politikai pályafutását, és 2013-ban a kormányzati korrupció fordította a hatalom ellen. Azóta kevesen tettek annyit a fideszes mutyizások és luxizások, összefonódások és panamák feltárásáért, mint az LMP-t is megjárt független képviselő. Az elmúlt három parlamenti választásra visszatekintve határozottan egyet emel ki, mint amelyik a legnagyobb csalódást okozta számára.
– Ha egy választást kellene kiemelnem 2010 óta, akkor az 2018-as lenne az. Akkor elméletileg volt némi ráhatásom is, hogy mit csinálnak a pártok. A gyakorlatban mégsem volt sok. Nem jött össze az együttműködés, pedig mindenki tudta, hogy ha ez létrejön, akkor lehet nyerni. Nekem a legrosszabb tapasztalat az volt, amikor elmentem az egyik párt vezetőjéhez egy koordinációs javaslattal, és azt mondta, hogy hülye vagyok, mert ezt a Fidesz úgysem fogja engedni. Ezeket a szavakat sosem fogom elfelejteni – meséli a képviselő, miközben a Nem hagyjuk abba! című tüntetéssorozatra készül. – A 2018-as és a 2022-es választásnál egyaránt csalódás volt – és egyelőre most is az, de remélem, hogy most nem nekem lesz igazam –, hogy hiába hívtam fel a pártok figyelmét a játékszabályok tisztításának a fontosságára. Hat évvel ezelőtt volt is egy fellángolás, amikor Gulyás Marci a Kossuth téren hozott létre egy agorát a választási törvény megváltoztatását szorgalmazva, de a pártok ezt akkor is negligálták. A 2022-es kampány előtt sem akartak foglalkozni azzal, hogy valójában ezek nem tiszta, nem valódi választások. A mostani párt sem akar ezzel foglalkozni, és jelenleg erre nekem az eddigieknél is kevesebb ráhatásom van. Azt tudom mondani, hogy remélem, nem lesz igazam, és a nagy elégedetlenség miatt még ilyen körülmények között is lehet győzni. A legfontosabb viszont az, és ezt hétről hétre elmondom, hogy rögzítsük: ha a választásokat mégis elveszíti az ellenzék, az gyakorlatilag csak a csalások miatt lehet. És ezt nem lehet még egyszer elfogadni.
A kitartó és hosszú tiltakozás feltételeiről is van véleménye.
– Az elmúlt év bebizonyította, hogy megvan a kritikus tömeg, de akik ezeket a tömegeket összehívták, nem mondták el, hogy nemcsak panaszkodni kell, hanem meg kell oldani a problémákat. Egyedül az én tüntetéseim szóltak arról, hogy nem fogadjuk el a két törvénytervezetet: a kínai arcfelismerő rendszerek használatát megengedő Pride-törvényt és az átláthatósági törvényt. Utóbbi fel is szívódott. Az ellenzék igenis megmutatta: arra kell felkészülnie, hogy ha a csalások miatt az úgynevezett „választást” mégis megnyerné a Fidesz, akkor ezt az erőt arra használja, hogy ne fogadja el az eredményt, és ne engedje, hogy a hatalomban maradjon a Fidesz.
A független képviselő kiemelte: soha nem mondta, hogy az ellenzéki siker lehetetlen, hanem csak azt mondta, hogy az ellenzéki sikernek jóval kisebb az esélye, mint ha valódi választások lennének. – Sok minden történhet még áprilisig. A Fidesz még nagyon sok aljas eszközzel jöhet ki a következő hónapokban, de történhetnek olyan dolgok is, amelyek nem kedvezők a hatalomnak. Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy ilyen körülmények között is van esély. Csak azt kell tudni, hogy egy demokráciában, ami nálunk nincs, normális, tiszta választásokon, ezek sincsenek, ez nem lenne kérdés. Az volna a kérdés, hogy a Fidesz bejut-e a parlamentbe, vagy sem.
Hadházy Ákosnak számos bevállalós gesztus köszönhető, köztük az Orbán Viktornak felmutatott tábla a lopásról, vagy a hátas négylábú nemi szervéről. A nyers fogalmazások dühöt és keserűséget mutatnak, amelyet a propaganda igaztalan vádaskodásai és Kövér házelnök normalitásmederből kilépő stílusa fokozhattak.
– A magyar politikának nevezett pöcegödörben úszkálás nem a legkönnyebb szakma. Nem olyan, mint tengerben tempózni. Stresszes dolog. Arra, hogy szerintem ép ésszel kibírtam, büszke vagyok. Ehhez nyilván kellett a családom is. A családom egyébként fel szokta róni nekem a káromkodást, amit időnként a nyilvánosság előtt teszek. Ha Magyar képviselő úr el tud takarítani, mert el szeretne, akkor az ezt követő nyugodtabb körülmények között a nyersebb megfogalmazások használata visszaáll a normális szintre. De leginkább azt remélem, hogy egy ellenzéki siker után olyan parlament munkájában vehetek részt, amely egy nyugodtabb időszakot hoz a politikában és a közéletben. A jelenlegi mérések alapján a körzetemet meg fogom nyerni, de a zuglói állampolgárok fogják eldönteni, hogy van-e szükségük a munkámra, vagy nincsen.
„Ne csináljunk úgy, mintha egy normális rendszer normális politikai versenyében vennénk részt!”
Nem akartak asszisztálni a demokrácia lebontásához, ezért választották a tiltakozás ezen módját – ezt mondta újságírói kérdésre Jávor Benedek 2011-ben, amikor az új alaptörvény elleni tiltakozásként sokadmagával odaláncolta magát a Parlament parkolójának oszlopaihoz. Tizenöt éve a képviselők a testükkel védték a jogállamiságot, amiből szinte csak mutatóba maradt valami.
– Szerintem már 2011 végére nyilvánvalóvá vált, hogy ha nem is vált még érett autokráciává a NER, de elkerülhetetlenül ebbe az irányba sodródott – idézi a Fidesz-uralom kezdeteit Jávor Benedek volt LMP-s képviselő, Budapest brüsszeli képviseletének vezetője. – Ezért gondoltuk azt, hogy minden eszközt meg kell ragadni a folyamat megállítására. Ennek része volt, hogy ne csináljunk úgy, mintha egy normális rendszer normális politikai versenyében vennénk részt, ne legitimáljuk a demokrácia eróziójának lépésről lépésre előbbre kúszó folyamatát. Még az LMP-n belül is kemény ellenállásba ütköztünk ezzel, nem beszélve a tágabb politikai közegről. Ma is azt gondolom, hogy igazunk volt, és ha a 2011. december 23-i fellépés átfogó társadalmi és politikai mozgalommá vált volna, a Fidesz autokratizálási kísérlete a politikatörténet múló epizódja lett volna. De nem vált azzá, ellenzéki szereplők és pártok egymással szembeni manőverezésébe fulladt az, amit „új ellenállásként” akkor meghirdettünk.
Az azóta eltelt tizenöt év kudarcairól a politikus azt mondja: már a választási rendszer átalakítása után nyilvánvalóvá vált számukra, hogy a jogi kényszer egy kétpólusú politikai rendszert hoz létre Magyarországon.
– Azon a politikai programon, a zöld politika rétegpárti képviseletén, amivel 2010-ben bekerültünk a parlamentbe, 2011-ben átlépett a magyar politikatörténet. Innentől csak az volt a kérdés, hogy akarunk-e, és ha igen, milyen módon tudunk hozzájárulni az egységes ellenzéki erőfeszítésekhez a Fidesz leváltására. Ez egy nagyon nehéz felismerés volt, és szét is robbantotta az akkori LMP-t. A sokszínű ellenzék együttműködésén alapuló stratégiát viszont, ami mellett mi elköteleződtünk, különböző okokból három egymást követő választáson nem tudtuk sikerre vinni. Ebből a kísérletből és az azt képviselő pártokból kiábrándult az ellenzéki társadalom. Nekem is fel kellett ismernem, hogy amit én gondolok és képviselek, arra nincs választói igény Magyarországon. Az ellenzéki világban sem. A Tisza jelenlegi kísérlete lényegileg eltérő politikai, gazdasági és társadalmi körülmények között egy alapvetően más stratégiával egyelőre hatékonyabbnak látszik. Bár rengeteg aggodalom és jó adag pesszimizmus van bennem a Tisza esélyeit és jövőbeli politikáját illetően, az nem kérdés, hogy a Fidesz eltávolítása a hatalomból a legelemibb nemzeti érdek, és pillanatnyilag nem látok más reális alternatívát erre. Jelenleg egy történelmi katasztrófa, Magyarország kisodródásának elkerülése az európai együttműködésekből a tét, amihez képest minden egyéb másodlagos. Az európai orientáció és a nagyon alapvető demokratikus normák megtartására reményeim szerint még nagyon alacsonyra tett elvárásszinttel is számíthatunk a Tisza esetében. És akkor talán még marad esély a többi illúzióm megvalósulására is a jövőben” – vallja Jávor Benedek.
