Tavaly februárban hirdette meg a miniszterelnök, hogy 2025 az áttörés éve lesz, ennek jegyében jelentette be – az amerikai elnök által beindított totális vámháború ellenére - a száz új gyár programját, azt a hagymázas elképzelést, ami Trump újraiparosítási lázálmait hivatott „kicsiben” utánozni.
Ma már tudjuk, hogy a magunk mögött hagyott 2025 nem lett sem az áttörés, sem a repülőrajt éve, sőt: a száz új gyár programból – amit Nagy Márton áprilisban 150-re emelt – a valóságban semmi sem valósult meg. Igaz, a hangzatos bejelentés kapott egy vastagon támogatott, Baross Gáborról elnevezett "újraiparosítási hitelprogramot" is, amelynek keretében 1400 milliárd forint. összegű hitelt szórt szét az Eximbank nagyjából 150 (haveri) cég között, feltéve, hogy nyilatkozatban kijelentették, őket is érintette a válság. Ahogy a miniszterelnök hírnevének állítandó lovasszobor, úgy az újraiparosítás programja is részletekben valósul meg.
AZ ELSŐ ÜTEMBEN A HAZUGSÁGGYÁR (H.GY.) TERMEL, RÉGEN TÚL A PRÓBAÜZEMEN, TÖBB FUTÓSZALAGON FOLYIK A SOROZATGYÁRTÁS. Talán érdemes először a gazdaságpolitikai hazugságok tömegtermelésének gyártósorát szemügyre vennünk. Itt van a „magas nyomású gazdaság” lufija is, amivel Nagy Márton ámította a nagyérdeműt. Elhitette, hogy költségvetési pénzből és a piacinál jóval alacsonyabb kamatra adott jegybanki kölcsönből, akár a magasabb államháztartási hiányt és jegybanki veszteséget vállalva, akár az áremelkedést is felpörgetve el lehet érni magasabb ütemű gazdasági növekedést; eladósodás, sőt a kereskedelmi és a fizetési mérleg romlása nélkül. De a hazugság gyorsan kiderült, hiszen egy olyan országban, ahol nincsenek lekötetlen szabad kapacitások, nincs szabad munkaerő, csak a falnak lehet menni ezzel a hazugsággal.
De azért az áremelkedés megfékezésére kitalált hazugságok tekintetében igen találékonynak mutatkozott a H.GY. (ársapka, árrésstop, benzinárbefagyasztás), mi több, már többször „földre vitte”, „kétvállra fektette” az inflációt is. A H.GY. hazugságait a közönség nem, csak főnöke ette nagykanállal: a miniszterelnök ezeket ismételte, mint egy jól betanított papagáj.
Ám a hazugságok másik, a növekedés megtorpanásának okait magyarázó gyártósora sem maradt le: a megelőző Gyurcsány időszakra, az Ukrajna elleni orosz agresszió (ezt soha ki nem mondták volna) miatti háborúra, vagy a német gazdaság nehézségeire fogták saját gazdaságpolitikai mellényúlásaikat. A H.GY. abban sem lankadt, hogy másokat vádoljon meg hazugsággal akkor is, amikor szinte ugyanabban a percben volt kénytelen bevallani, hogy „füllentett”, vagy -gyurcsányosan - „nem bontotta ki az igazság minden részletét”. Így történt ez a Trumpnál tett látogatás eredményeivel, közöttük az Oroszországtól vásárolt gáz miatti szankciók örök időkre - valójában egy évre – való felfüggesztésével, vagy a pénzügyi védőpajzzsal.
A „100 GYÁR” PROGRAMBAN A GYÜLÖLETGYÁR (GY.GY.) IS MEGVALÓSULT. Itt is több gyártósoron folyik a tömegtermelés, sőt a menekültekkel, a migránsokkal, az idegenekkel szembeni nagyüzemi gyűlölet kialakítása már tíz éve folyamatos. De a GY.GY. a leghatékonyabb abban is, hogy a Putyin zsoldjában álló Orbán utasítására az ukránok ellen folyjék eredményes hangulatkeltés. „Ügynököket” lelepleznek le, autós üldözés után a nyílt utcán fogják el őket, magyarlakta településen templomkaput gyújtanak fel, sorozási kényszerítési mesét adnak elő.
De a gyűlölet tömegtermelésében egyre magasabb szintet ér el a „brüsszelezés” is, a hergelés az Európai Unió vezetésével szemben. Minden gátat és gátlást lerombolva valóságos gyűlöletcunamit engedtek elszabadulni, elsősorban az ellenzék vezetője: Magyar Péter ellen.
Ha a nagyüzemi karaktergyilkosságban elért termelékenység szintje jellemezné a magyar tulajdonú ipart is – nem csak a multik itteni leányvállalatait –, akkor nem lenne bajban a magyar gazdaság.
Cinikusan azt is írhatnám, hogy a gyűlöletkeltésben elért iparszerű tömegtermelés már világszínvonalú, bármikor tudnánk exportálni, mint ahogy erre történtek is kísérletek akár a román elnökválasztás, akár a szlovák választások idején. A magyar kormány „gyűlöletipara” a világversenyben biztosan megállná a helyét, akár első helyet is szerezhetne.
A XXI. SZÁZADBAN ALIGHA LEHET KOMOLYAN VENNI AZ ÚJRAIPAROSÍTÁS GONDOLATÁT. Ma a magasabb termelékenység nem a tonnákban mérhető új technológiáktól, hanem a "pehelysúlyú" gondolatok szárnyalásától, a kreativitás és az innovációs képességek fejlődésétől, az iskolázottság, az együttműködési készség és a kiszámítható és átlátható intézményi környezet javulásától várható. Egyszerűbben: több ész, kevesebb vas.
Az újraiparosítás gondolatát átitatja – pedig nem a valahai szocialista országokban keletkezett – az a voluntarista primitivitás, amelynek a rabjaként a valahai szovjet pártfőtitkárok a nehézipar fejlesztése árán akarták eltiporni a kapitalista országokat, tankhadoszlopok tömeges előállításától várták a fejlődést és nem a polgáraik jólétéhez hozzájáruló szolgáltatások elterjedésétől. A nemzeti statisztikák tükrében ma már a kisiskolásoknak is világos, hogy minél fejlettebb, „gazdagabb” egy ország (az egy főre jutó GDP termelésében vagy az egy főre jutó fogyasztás nagyságában kifejezve), annál meghatározóbbá válik a szolgáltatások részaránya az iparhoz képest. Magyarország is azért marad le – a mindig is az utolérésre kiszemelt – Ausztria mögött, mert több évtizedes átalakulás ellenére még mindig jóval alacsonyabb a szolgáltatások aránya, mint Ausztriában.
Érdemes visszalapozni Valentiny Ákos évtizedes írásához (Újraiparosítás: Út a semmibe, Index.hu, 2014. szeptember 15.), amelyben leírja: „Az EU országai között is igaz a tendencia, hogy a fejlődés együtt jár a szolgáltatások arányának növekedésével. Ezt a jelenséget a gazdasági fejlődés strukturális átalakulásának szokták nevezni. A folyamat első fázisában – amin Kína ment keresztül az elmúlt néhány évtizedben – az ipar és a szolgáltatások szerepe nő a mezőgazdaság rovására. A második fázisban aztán a szolgáltatások tovább nőnek az ipar és a mezőgazdaság kárára. Európa országai ebben a második fázisban vannak.
Miért jár együtt a fejlődés a szolgáltatások súlyának növekedésével? Az egyik ok az, hogy a gazdagabb emberek jövedelmük nagyobb részét szeretnék szolgáltatásokra költeni. Egy szegény család nagyobb arányban költ élelmiszerre, és kisebb arányban költ üdülésre, mint egy gazdag. Egy másik ok, hogy a modern feldolgozóipar is egyre több szolgáltatást használ. Például az Airbus repülőgép előállításához 20 ország több mint 2000 beszállítójának munkáját kell összehangolni, ez szállítási és telekommunkációs szolgáltatások nélkül lehetetlen lenne. A gazdasági fejlődés természetes része, hogy az ipar részaránya csökken. Ahelyett, hogy ezzel a folyamattal ellentétes célokat igyekszünk elérni, érdemes lenne az ipar és a szolgáltatások termelékenységét egyaránt növelő gazdaságpolitikát folytatni.”
Azzal szemben, amivel a megfogható, az anyagszerűséget elismerő, primitív aggyal a nagy vezetők (Trump, vagy Orbán) érvelnek – mintha a valahai „komcsi”, bolsevik párt tagjai lennének maguk is –, azt is hasznos figyelembe venni, hogy az áruk kereskedelmi forgalmában elszenvedett mérleghiánnyal ellentétben a szolgáltatások külkereskedelmében az USA és Magyarország is tetemes többletre tett szert. Ráadásul úgy, hogy ezek dollárban mért „értéksűrűsége” sokszorosa az áruk értéksűrűségének.
Nem véletlen, hogy a világban jegyzett találmányok, szabadalmak számát tekintve az USA behozhatatlan előnnyel rendelkezik, amit az egyetemeken, a kutatóhelyeken foglalkoztatott szürkeállomány „szállít”, és nem a tonnákban mérhető gépállomány. Ideje lenni leszállni Magyarországon is a „komcsi” lóról, és a „nyereg alatt puhított”, értelmiségellenes kirohanások, a termelés- és munkaalapú gazdaság dicsőítése helyett tudásalapú - és ezért termelékeny - gazdaságot kellene építeni.
Igaz, ezt a verseny és nem a saját lázálmaikat kényszeresen megvalósítani akaró főnökök éltetik. Az újraiparosítás csak a hazugsággyártásban meg a gyűlöletgyártásban sikeres.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.