Csak egy hűséges szolgája urának – így tekintett önmagára báró Lehár Antal vezérőrnagy (1876–1962). A soproni születésű katonatiszt, aki az első világháborúból hazatérve a fehérek fővezérségéért vetélkedett Horthy Miklóssal, élete végéig kitartott a Habsburg-ház mellett. Nem tartozik történelmünk közismert alakjai közé, így különösen érdekesnek ígérkezik németből fordított visszaemlékezése a Rubicon Intézet kiadásában. Lehár hat évvel fiatalabb testvéröccse volt a világhírű zeneszerzőnek, aki az ő tiszteletére komponálta a Piave-indulót.
„Főleg bátyám, Ferenc hatására, aki mindenáron magyar akart lenni, végül én is Magyarországot választottam” – utal a Monarchia felbomlása utáni súlyos belső konfliktusra. Döntenie kellett az utódállamok között. Apjuk, a katonakarmester Franz Lehár Polach morva származású volt, ezért fiát, az orosz és az olasz frontot is megjárt, bátorságáért kitüntetett ezredest tárt karokkal várta volna Csehszlovákia. Ausztria úgyszintén: Bécsben járta ki a hadapródiskolát, osztrák volt a felesége, bárói címét a Mária Terézia-rend lovagkeresztjével kapta.
Károlyi Népköztársaságától nem fogadta el a dandárparancsnoki kinevezést Győrbe. Hiába szólította fegyverbe a Tanácsköztársaság is, noha Stromfeld Aurélt jó bajtársának tartotta, hazafias indítékait méltányolta. Igazságos békeszerződést akart, habár a régi urak „semmit nem tettek azért, hogy az ország nem magyar nyelvű lakosságát megnyerjék az összetartozásnak, és a nemzetiségi ügyekben tett, elkerülhetetlen engedményekkel megkönnyítsék nekik az együvé tartozást”. (Újrakezdés. Rubicon, 2025/10., Nyizsnyánszki Ferenc fordítása.)
Az oroszoktól tartott a leginkább. „Hiszen Kun Béla is, mint később kiderült, uralma első napjától kezdve csak egyvalamiben reménykedett: abban, hogy Oroszország segíteni fog, s annak az lesz az ára, hogy Magyarország belesüllyed a moszkovita világ vörös forrongásába.” Bécsben a magyar nagykövetségről rabolt pénzből szervezte csapatait. A kommün bukása után, 1919 nyarán észak-dunántúli területeket foglaltak el. Bűnrészesek voltak a fehérterror rémtetteiben, ugyanakkor fellépett Prónayék, Héjjasék megfékezésére.
Vonakodott elismerni a szegedi ellenkormány fennhatóságát, nem engedelmeskedett képviselőjének, Gömbös Gyulának. Azután mégis kiegyeztek, novemberben Lehár készítette elő Horthy budapesti bevonulását. Ám kormányzóságát csak arra az átmeneti időre támogatta, amíg visszatér az általa legitim uralkodónak tekintett IV. Károly. Elkeseredve látta, hogy az altengernagy hűtlen lett esküjükhöz, és önszántából nem fog lemondani, ezért 1921 őszén csatlakozott a második királypuccshoz.
Károly megtette hadügyminiszterének, előléptette tábornokká. Ám hatalomátvételi kísérletük kudarca, a budaörsi csatavesztés után hadbíróság fenyegette, a Dunát Komáromnál átúszva menekült el. Az emigrációban Anton Freiherr von Lehár néven élt, bátyjának halálától (1948) ő gondozta a zeneszerző hagyatékát. Többé már vissza sem tért választott hazájába, az operettországba.