2025 az internetes trendek szempontjából mélypontot ért el (bár persze mindig tudjuk, hogy van lejjebb). A mesterséges intelligencia térnyerésével megszületettek a furcsa fantázianevű olasz karakterek, amelyeknek tényleg, de tényleg semmi értelmük nincs az égadta világon, de két-három hónapig mindent vittek. Volt itt 6-7 (kimondod egymás után hogy 6-7 és hahotázás, reméljük az olvasó is megszakad a nevetéstől), Charlie Kirk elleni merénylet utáni trolláradat, a közéletben pedig a béke pártján álló internetes harcosok „lájktűzzel" nyomnák el a nevetős reakciókkal „előrenyomuló", egyértelműen Tisza-szimpatizánsokat. A Z-generáció (főként a 20-30 éves korosztályra fókuszálva most) úgy döntött, hogy elébe megy a dolgoknak, és ezt
a mélyrepülést megelőzve esélyt sem ad 2026-nak és visszanyúl oda, ahol minden is a legnagyobb rendben volt és megpróbál újra úgy élni és alkotni, mintha 2016 lenne.
A Z generáció nem sokat tétlenkedett és már az újévbe lépés után elkezdett visszamenni az időben. 2016 első mémje Cristiano Ronaldo közel 10 évvel ezelőtti rövidvideója lett, amelyben az ötszörös aranylabdás cseppet sem erőltetett mosollyal néz farkasszemet a kamerával, belekortyol italába, majd kacsint egyet (a dolog apró szépséghibája, hogy ez a videó eredetileg 2017-ben készült). Ronaldo pedig csak a kezdet volt, elkezdődtek a filterekkel teli videók újratöltései, hirtelen előkerült a fiók alján lapuló fidget spinner, minden színes, minden jó.
A „sohavégetnemérős” nyár
A trend hatása hathatósan érződik a mainstream világban. A 10 éve berobbanó, és az olyan slágerekkel, mint a Lush Life vagy a Never Forget You világhírnévre szert tevő Zara Larsson üstökösként tért vissza a világ legtrendibb előadói közé, amit a leginkább annak köszönhet, hogy a lehető legjobbkor alakította át gyökeresen a saját brandjét. A svéd énekesnő glitteres, színes, csilllogó ruhákban kezdett el arról énekelni, hogy a “nyárnak még nincs vége” (Midnight Sun).

