Tolna megye;időközi választás;Nemzeti Választási Iroda;Kalaznó;Kisnána;Kemenesmagasi;Szentdomonkos;

Öt településen is időközi önkormányzati választást tartottak

Kalaznón újraválasztották a korábbi Fidesz-KDNP-s polgármestert, Kemenesmagasiban és Kisnánán új településvezető lesz.

Öt településen tartottak időközi önkormányzati választást vasárnap: Kalaznón és Szentdomonkoson polgármestert és képviselőket, Kisnánán és Kemenesmagasiban településvezetőt, Dákán pedig képviselőt választottak.

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a Tolna vármegyei Kalaznón a korábbi Fidesz-KDNP-s polgármester, Mayer-Kovács Mónika nyert. A most függetlenként indult jelölt 32 szavazatot kapott (35,16 százalék), míg a szintén független Máté Ambrusra és Zakk Mihályra 30-an (32,97 százalék), illetve 29-en (31,87 százalék) szavaztak.

A névjegyzékben szereplő 127 választópolgár 71,65 százaléka, 91 fő vett részt a választáson, melyet azért rendeztek, mert 2025. november 4-én a képviselő-testület feloszlásról döntött. A négy képviselői helyért kilenc független jelölt indult.

A Vas vármegyei Kemenesmagasi községben – ahol a korábbi faluvezető Mesterházyné Budinszky Adrienn lemondása miatt kellett időközi polgármester-választást tartani – Gyalogh-Töreki Juditot választották meg – közölte az MTI-vel a település jegyzője. Vörös Andrea elmondta, hogy a 729 választásra jogosult közül 385-en vettek részt a voksoláson, a leadott szavazatok közül 380 volt érvényes, 4 érvénytelen, egy pedig hiányzott az urnából. A jegyző részletezése szerint a négy független jelölt közül a polgármesternek megválasztott Gyalogh-Töreki Juditra 206-an szavaztak, a második lett Jordanits Krisztián Ákos 85 szavazattal, harmadikként Berghoffer Gábor végzett, aki 80 szavazatot kapott, a negyedik pedig Andó Ildikó lett 9 szavazattal.

A Heves vármegyei Kisnánán Csabainé Koncsos Gréta nyert, a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a függetlenként indult jelölt 313 szavazatot kapott (66,31 százalék). A szintén független Szőke Ferencre 54-en (11,44 százalék) szavaztak, valamint a 2025. november 3-án lemondott, ám a voksoláson újra elindult, ugyancsak független korábbi településvezetőre, Varga Zoltánra 105-en (22,25 százalék). A névjegyzékben szereplő 811 választópolgár 58,2 százaléka, 472 fő vett részt a választáson.

A Heves vármegyei Szentdomonkoson újra a korábbi független településvezető, Sipos Roland kapott bizalmat. A régi-új polgármester 169 szavazatot kapott (55,78 százalék), míg a szintén függetlenként indult Molnár Istvánra 134-en (44,22 százalék) voksoltak. A négy képviselői helyre kilencen pályáztak, mindannyian függetlenek.

A névjegyzékben szereplő 362 választópolgár 84,25 százaléka, 305 fő vett részt a választáson, közülük ketten érvénytelenül szavaztak. Az időközi választásra azért volt szükség, mert a képviselő-testület 2025 őszén a feloszlásáról döntött.

Mezei Zsoltot hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként a múlt héten.