Gaël Faye: Zsakaranda (Részlet a regényből)

Amikor másnap késő délután kimentem a teraszra, Stella ott várt Rosalie foteljában, szemben a zsakarandafával, kezében a szövege.
– Tegnap kinyarwanda nyelven olvastam fel, nem érthetted, ezért franciául is fel akarom olvasni neked Rosalie portréját. Csak neked.
A fülemben még ott zümmögött az előző esti buli. Leültem Stellával szemben, kezemben egy nagy pohár hideg víz. Frissen nyírt fű és égő fa illata szállt a levegőben. Több száz ragadozó madár körözött Kiyovu felett. Ebben a napszakban a legszebbek a fények az Egyenlítő és a Baktérítő között. Lehunytam a szemem.
„Stellának hívnak, tizenegy éves vagyok, és szerencsésnek mondhatom magam, hogy a dédanyám, Rosalie mellett nőhettem fel. Születésekor a Nyirankusi nevet kapta. 1895-ben született a Nyanza-dombon, az első teliholdas éjszakán mwami Rwabugiri, a legendás uralkodó halála után, aki nagy hódító volt, és uralkodása során messze a mai Ruanda határain túlra is kiterjesztette a birodalmát. Rosalie apja umwiru volt, vagyis királyi tanácsos, 1894-ben ő szervezte meg a találkozót a mwami és a német tiszt, Gustav Adolf von Götzen gróf között, akit az európaiak közül elsőként fogadtak a királyi udvarban. A mwami, aki még soha életében nem látott fehér embert, megkérte a német tisztet, hogy mutassa meg a térdét, mert nem hitte el, hogy az egész teste fehér lehet. Miután a mwamit egy a Bushi Királyság elleni hadműveletben megölték a Kivu-tónál, rövid örökösödési háború tört ki, melynek során Rosalie apját is megölték. Rosalie, az öccse, Gasana és az édesanyjuk, aki kanjogera, az anyakirályné udvarhölgye volt, beköltöztek az új király, Yuhi V Musinga palotájába. Rosalie a királyi család gyerekei között nőtt fel, köztük volt Musinga fia, Rudahigwa herceg, a leendő király is. Rosalie-ra azt a nehéz feladatot osztották, hogy ügyeljen a királyi család tejeskorsóira. Nagy megtiszteltetés volt a feladat, csakis szűz lányok végezhették, Rosalie pedig egészen első házasságáig maradt a poszton. Ekkoriban a nyanzai királyi udvar a nagy ingoma dobok ritmusára élt, melyek reggeltől estig szóltak, hogy ritmust adjanak a király napjának. Lüktetésük összekeveredett a pásztorok dallamos énekével, akik a hosszú, ívelt szarvú Ankole-marhákat, más néven inyambókat gondozták.
Rosalie az első éveit egy titkok, összeesküvések és politikai intrikák átszőtte világban töltötte, melyben általános volt a mérgezéses gyilkosság. Ugyanakkor ezek voltak életének legizgalmasabb évei is, hiszen a Kivu-tó és a Kagera nagy alföldjei között elterülő kis ruandai királyság, a tej és a méz, a szent tehenek és Imana isten országa lassan megnyílt a külvilág és a haladás előtt. Először német katonák költöztek Nyanzába, különös tárgyakat és új ismereteket hozva magukkal, melyekért Musinga király rajongott. Ők hozták az első automobilt, mely halálra rémítette a lakosságot, a királyt azonban annyira érdekelte, hogy megkérte őket, szedjék szét a motort, hogy megérthesse, mi rejtőzik a fémbika belsejében; a messzelátót, melynek hála emberfeletti távolságba érhetett el a szeme; a gramofont, a kis dobozt, mely láthatatlan szellemek hangját zárta magába. A legjobban azonban a puska érdekelte Musingát, a különös nádcső, mely tüzet okádott, és halált osztott. Aznap Rosalie az urugójába menekült, mert a király elragadtatottan lövöldözött mindenre, ami mozgott, és puszta szórakozásból megölt néhány cselédet. A német katonák után a fehér atyák is berendezkedtek Ruandában. Magukkal hozták a hitüket, melytől Musinga király azonnal ódzkodni kezdett.
A királyság fiataljai azonban, köztük Rosalie is, nagyon gyorsan elfogadták és felvették a kereszténységnek nevezett új vallást az idegen isten húsából és véréből született fiúval. Rosalie az anyja tilalma ellenére megkeresztelkedett a savéi templomban, és Nyirankusi helyett Rosalie lett a neve. A következő évben Rosalie-t erőszakkal férjhez adták egy nála tizenöt évvel idősebb törzsfőnökhöz, akitől megszületett az első gyermeke, egy Aloys nevű fiú. A férje az esküvő után néhány hónappal meghalt a harcokban, melyek a németek és a szomszédos Kongóban uralkodó belgák között dúltak. A németek és a belgák Ruandában vívott háborúja a távoli Európában is zajlott.
A németek veresége után, 1916-ban a belgák rendezkedtek be Ruandában, és azonnal befolyásuk alá vonták a királyság politikáját, komoly változásokat követelve a kormányzásban, és a törzsfőnököket használták fel hatalmuk ügynökeként. Az ország déli részén, egy nap járásra Nyanzától megalapították Astrida városát, mely a királynéjukról kapta a nevét (a függetlenség elnyerése után Butare lett a neve), ahol felépítették az első gimnáziumot, az astridai oktatási komplexumot, melytől a kormányzó elit és az ország leendő kádereinek – »a fejletteknek«, ahogy ők mondták – a kitermelését várták.
Rosalie öccse, Gasana az első astridai diákok között volt. Egy osztályba járt Shemával, egy fiatalemberrel, akibe Rosalie őrülten beleszeretett. Templomi esküvőt tartottak. Az anyja ellenezte, ezért nem is vett részt a fehérek istene előtt megtartott szertartáson. Nem sokkal később Rosalie két kislány, Spéciose és Mariana édesanyja lett.
Ugyanebben az időszakban történt, hogy Gasana és Shema felfedték Rosalie előtt, hogyan tanítják a belgák Ruanda történetét. Szerintük három különböző faj élt Ruandában: a »hamiták«, Etiópia és az ókori Egyiptom felföldjeiről származó pásztornép; a Közép-Afrikából érkezett állattenyésztő és növénytermesztő »bantuk«, akik jóval a »hamiták« előtt telepedtek le Ruandában; és végül a boszorkány és fazekas »pigmeusok«, a környék első lakóinak leszármazottai.
Rosalie a fehér atyák szájából is ugyanazt hallotta a parókián, mint amit Gasana és Shema mesélt. Vajon ők melyik csoportba tartoznak? Fogalma sem volt. Csak annyit tudott, hogy az apja az Abatsobe, a királyi tanácsadó klán, a királyi titkok és szertartások őrzői közé tartozott, és a tuszi kaszt tagja volt, mert teheneket kapott a mwamitól. A nagybátyjai azonban, akik szintén az Abatsobéhoz tartoztak, hutuk voltak, mert nem voltak teheneik, és földművelésből éltek. Az anyja eközben a Bega klán tagja volt, az anyja apja pedig, a hutu kaszt nagy földbirtokosa, élete végére tuszi lett, mert a király megajándékozta egy tehéncsordával, jutalmul a nyugati hódító háborúk során tanúsított hősiességéért.
Elméletük tudományos bizonyítására a belga tudósok különféle mérőeszközöket vetettek be, mint a koponyamérő vagy az antropometrikus mérők, melyekkel megmérték az orrot, a homlokot, a fület, a kart, a sípcsontot, az állkapcsot, és a fizikai megjelenés megfigyeléséből következtetéseket vontak le minden ruandai és feltételezett ruandai csoport legmélyebb természetét és jellemét illetően. Kijelentették, hogy aki magas és karcsú, az tuszi, aki kicsi és zömök, az hutu. Hogy a tuszik furfangosak és kifinomultak, a hutuk félénkek és lusták. Amikor bevezették és minden ruandai számára kötelezővé tették az etnikai személyi igazolványt, Musinga király ellenszegült, ahogy kezdettől fogva megtagadta azt is, hogy katolikus hitre térjen. A belga kormányzat és a misszionáriusok úgy döntöttek, hogy megfosztják trónjától, és Belga Kongóba száműzik. Két nappal később a fiát, a buzgó katolikus Rudahigwát elismerték mwaminak – ez alkalommal nem a királyi tanácsosok, mint egykor, hanem közvetlenül a belga kormányzó és az egyházi hatóságok –, és III. Mutara néven koronázták meg. Musinga király néhány évvel később belehalt a bánatba a Tanganyika-tó partján, Rosalie édesanyja pedig, aki követte Kongóba, a tó mély vizébe ölte magát. Nem tudta elviselni, hogy meghalt a király, hogy elhallgattak a királyi dobok, hogy kialudt az ősök nagy tüze, a fiatalok pedig, köztük a saját gyerekei is, elhagyták Imana tiszteletét.
Rosalie most már Astridában élt egy kőházban. Aktívan részt vett az egyházközség életében, Shema agronómus lett egy belgák irányította intézetben, a gyerekeik pedig fehér oktatást kaptak: Aloyst a fehér atyák, Spéciose-t és Marianát bencés apácák tanították. Édes és vidám évek voltak ezek a család életében.
Amikor Európában kitört a második világháború, Rosalie negyvennégy éves volt, két gyermeke már elhagyta a családi fészket. Csak Mariana, a legkisebb volt otthon, éppen a középiskolát fejezte be. Az országot akkoriban a történelem egyik legnagyobb aszálya sújtotta, melyet példátlan éhínség követett. A katasztrófa után Shema részt vett egy mezőgazdasági programban, mely új növénykultúrákat vezetett be Ruandában: édesburgonyát, babot, borsót és burgonyát. A háború után a ruandai elit egyes tagjai, köztük Shema és Gasana, egyre nyíltabban bírálták a belga jelenlétet és az egyház abszolút uralmát az ország élete felett. Rosalie félt az öccse és a férje új gondolataitól, akik felhagytak a Biblia olvasásával, és úton-útfélen egy másik könyvre hivatkoztak, melyet még nem fordítottak le kinyarwandára – Karl Marx A tőke című művére. Gasana, Shema és más tuszi értelmiségiek politikai pártot alapítottak, mely a gyarmatosítás végét és Ruanda függetlenségét tűzte ki célul. A tuszik új követelései láttán a belgák és az egyház felbontotta a velük kötött szövetséget, és a hutukhoz kezdett közeledni. 1957-ben megjelent a Bahutu kiáltvány, melyben a tuszikat megszállóként és népnyúzóként állították be. Ezzel a szöveggel a megosztottság és az etnikai villongás mérge, melyet a belga gyarmatosítók és az egyház gondosan csepegtettek, mentális börtönné alakult, melybe a legtöbb ruandai hagyta, hogy bezárják, s melyből soha többé nem sikerült kitörnie.”

                                                                                                                  Balla Katalin fordítása