Az arany nem természettől fogva pénz, de a pénz természettől fogva arany - mondta Marx. Az arany kis mennyisége nagy értéket képvisel, mert sok munkát testesít meg, könnyen összesíthető (különböző aranytárgyak egybeolvaszthatók) és ugyancsak könnyen osztható. A sárga fém ugyanakkor nagyon tartós - minden eddig kibányászott arany, körülbelül 210 ezer tonna még mindig létezik, aranyrudak, érmék vagy ékszerek formájában. Évente alig 1,5 százalékkal nő a világ aranykészlete, ami jóval lassabb, mint a pénzmennyiség vagy a digitális likviditás növekedése. Közgazdasági szempontból az arany tartós értéke három tulajdonságon alapul: ritkaság, tartósság és az értékállóságába vetett bizalom.
Az arany már az ókorban is szolgált pénzként, de a világgazdaság egészét átfogó, egységes aranyalapú nemzetközi pénzügyi rendszer csak a XIX. század második felére alakult ki. A klasszikus aranystandard rendszerben a brit font volt a világ első számú tartalékvalutája, mert a Bank of England képes és hajlandó is volt betölteni a végső mentsvár hitelező szerepét. Az arany és a papírosalapú pénzhelyettesítők nemzetközi áramlása egyaránt szabad volt, ami fellendítette a nemzetközi kereskedelmet és előmozdította a külföldi beruházásokat, ugyanakkor az aranyhoz kötöttség fiskális fegyelemre kényszerítette a kormányokat, megakadályozva a felelőtlen pénznyomtatást.
Az I. világháború természetesen véget vetett az arany szabad nemzetközi áramlásának, és a korábbi rendszer a háború után sem állt helyre. Elsősorban azért, mert Nagy-Britannia, a világ korábbi legnagyobb hitelezője nagy adóssá vált, és így nem lehetett végső mentsvár hitelező, ugyanakkor az USA, amely a világháború során a világgazdaság legnagyobb adósából annak legnagyobb hitelezőjévé vált, nem vállalta ezt a szerepet. A két világháború között nem létezett egységes nemzetközi valutáris-pénzügyi rendszer, ami nagyban hozzájárult az 1929-33-as világgazdasági válság súlyosságához.
A II. világháború utáni Bretton Woods-i rendszer az amerikai dollárt 35 dollár/uncia paritáson (egy uncia 31,1 grammal egyenlő) az aranyhoz kötötte, míg a többi valuta árfolyamát a dollárban rögzítették. Ez a megállapodás az Egyesült Államok gazdasági erejébe vetett hitre épült. Az 1960-as évek végére azonban a vietnami háború és a rohamosan növekvő költségvetési és fizetési mérleghiánya következtében a rögzített árfolyamok rendszere fenntarthatatlanná vált, és Nixon elnök 1971-ben felfüggesztette a dollár aranyra válthatóságát, ami lényegében kiszorította az aranyat a nemzetközi pénzügyi rendszerből.
Az arany tárolása és szállítása ugyanis költséges, és távolról sem olyan likvid, mint a devizatartalékok. Az azóta eltelt időben az arany „monetáris horgonyból” (a nemzetközi pénzügyi rendszer középponti eszközéből) befektetési menedékké vált – világgazdasági félelmek, elsősorban inflációs várakozások és konjunkturális bizonytalanságok idején használt megtakarítási eszközzé.
Ennek megfelelően az 1970-es évek inflációs környezetében az arany ára meghúszszorozódott (!), és elérte az unciánként 1000 dolláros árat, ami a 2007-2009-es globális pénzügyi válság során 2000 dollárra emelkedett. 2023-24-ben ugyanakkor egyes központi bankok – elsősorban Kína, India, Törökország és Lengyelország jegybankja – összesen 1100 tonna aranyat vásároltak devizatartalékaik diverzifikálása érdekében, és Oroszország is fokozta az általa kitermelt arany monetáris tartalékként való felhalmozását. Kína és Oroszország esetében ez a dollárnak való kitettség csökkentése érdekében következett be, geopolitikai pufferként fordultak az aranyhoz: ez az az eszköz ugyanis, amely nem áll egyetlen kormány vagy központi banki hálózat ellenőrzése alatt. A többi jegybank az inflációs félelmek és a dollár körüli bizonytalanságok fokozódása miatt növelte aranytartalékát.
Ez a tendencia 2025 utolsó hónapjaiban felgyorsult, nyilvánvalóan a Trump-adminisztráció által kiprovokált kereskedelmi háború és általános világgazdasági bizonytalanságok következtében. Az arany unciánkénti ára 2025 végén elérte a 4500 dollárt - az arany árának évi 70 százalékos emelkedéséhez hasonló utoljára 1979-ben történt. Majd ez a tendencia fokozódott 2026 elején is: a Grönland megszerzésére irányuló amerikai törekvés, és ennek kapcsán az ezt elutasító európai országokra (mint Nagy-Britannia, Franciaország és Németország) kivetett újabb pótvámok hatására az arany ára unciánként 4760 dollárra emelkedett.
Donald Trump második elnökségének első éve szörnyű volt a dollár számára: a hetvenes évek óta a legsúlyosabb leértékelődésen ment keresztül. A Fehér Ház szinte minden cselekedete a dollár stabilitásának aláásására irányul, a Federal Reserve autonómiája elleni sorozatos támadás a legjobb példa erre. Trump a tűzzel játszik: a Jerome Powell-lel folytatott vitája az általa vezetett központi bank felújításának növekvő költségeiről arra szolgál, hogy nyomást gyakoroljon a bankra, csökkentse a kamatlábakat a novemberi félidős választások előtt. Ha ez megtörténik, az elnök lerombolja azokat a normákat, amelyekre a dollár dominanciája épült.
A dollár gyengítése a Trump-adminisztráció deklarált célja, de gazdaságpolitikájával az egész nemzetközi valutáris-pénzügyi rendszer stabilitását is aláássa – és ez automatikusan emeli az arany árát. Egyetlen áru vagy pénzügyi eszköz sem jelent erősebb biztosítékot az infláció, a pénzügyi instabilitás és a geopolitikai zűrzavar ellen, mint az arany.
A nemzetközi környezet is az arany drágulását segíti: ha a piacok úgy vélik, hogy a központi bankok jelentősen tovább lazítanak – vagy legalábbis nem szigorítanak, annak ellenére, hogy az infláció gyakorlatilag sehol sem csökkent a jegybanki célértékekre, a magasabb aranyár összhangban áll a történelmi tapasztalatokkal.
A kriptovaluták, a mesterséges intelligencia és a központi bankok digitális valutáinak korában a fentiek megmagyarázzák, miért olyan népszerű megtakarítási eszköz napjainkban is a sárga fém. A pénzügyi innovációk – a kriptovalutákért értékesített aranytól az AI-vezérelte kereskedési platformokig – módosíthatják az aranykereskedés formáit a nemzetközi piacokon, de az arany lényege változatlan marad. Az ára továbbra is ingadozni fog, de jelentése nem: az arany fennmarad, mint a befektetők biztonságos menedéke, hiszen a gazdaságpolitikákba vetett bizalom törékeny, de az arany értékállóságába vetett hit megőrzi, mi több: növeli az arany értékét.
„Adj el dollárt, vegyél aranyat!” – ez az egyszerű befektetési stratégia működött a legjövedelmezőbben az amerikai pénzpiacokon 2025-ben. És ha a Trump-adminisztráció teljes gazdaságpolitikai kiszámíthatatlansága nem változik, ez a tendencia folytatódhat is.
De bármilyen erős érvek szólnak is az arany kiugróan magas és tovább növekvő ára mellett, ez nem változtat az aranyár váratlan ingadozásokra való erős hajlamán. Miután az arany azonnali ára 2026. január 28-án unciánként 5427 dolláros történelmi csúcsot ért el, január 30-án hirtelen esni kezdett, és február 2-ra 13,5 százalékkal 4693 dollárra (1 gramm = 150,89 dollár) csökkent.
A feltételezett ok a májusban hivatalba lépő Fed elnök megnevezése: Kevin Warshtól a piacok (Trump elnök igényének megfelelően) kamatcsökkentést várnak, ugyanakkor hozzáértő és tapasztalt szakembernek tartják (aki volt már a Fed egyik kormányzója is). A hír nyomán kissé erősödött a dollár, aminek természetes folyománya az aranyár gyengülése. A piac azonban gyorsan felmérte, hogy nagy változások aligha várhatók, így február 4-re a dollár visszaugrott unciánként 5038 dollárra – az arany árának ilyen változékonysága egyébként megszokott jelenség.
Az arany árának csökkenésére és egy alacsonyabb árfolyamon való stabilizálódására elsősorban akkor lehet számítani, ha egy kiszámítható amerikai gazdaságpolitika eredményeként visszatér a dollárba vetett bizalom. Ez az árcsökkenés azonban nem lehet jelentős, ha a jegybankok - elsősorban a kínai központi bank - aranyvásárlásai nem csökkennek, és tartósan meghaladják az aranytermelés mennyiségét.
A szerző közgazdász.