Magyar sikertől volt hangos a nemrég megrendezett Sundance Filmfesztivál: Rory Kennedy rendező a magyar sakkfenomén előtt tiszteleg az amerikai gyártású Queen of Chess – A sakk királynője, amelynél jobb országimázst még elképzelni sem tudunk. Több filmipari trend is meghatározta, hogy itt a legjobb idő arra, hogy valaki új köntösbe öltöztetve és új megközelítés szempontjából mesélje el a Polgár-lányok, de különösen Judit sikerét, mely végül megváltoztatta a (sport)világot. Egyrészt a streamerek felfutásával elképesztően megerősödtek a dokumentumfilmek másrészt a Netflix nagyon robbantott A vezércsel című sorozattal, szóval ezért is kapott zöld lámpát a sakk valódik királynőjét bemutató portréfilm. Még az benne van a fantáziámban, hogy Rory Kennedy rendezőnek azt mondták, hogy legyen legalább olyan feszült és izgalmas, mint a fikciós széria, ő meg megugrotta ezt a feladatot.
A Queen of Chess a kezdetektől, Polgár Judit gyerekkorától indít és egésze a visszavonulásáig mutatja be a magyar zseni kontra a világ jelenséget. Kezdi azzal az állítással, hogy a zsenik nem születnek, hanem kinevelik őket. mint Wolfgang Amadeus Mozartot. Hosszan kitér a film arra, a Polgár-lányok apja „emberkísérlete”, hogy a lányaiból világelső sakkozókat neveljen, mennyire lett sikeres és több szempontot is megmutat. A mű erőssége amúgy, hogy akit érdemes volt, Rory Kennedy kamerák elé állított, így megtudjuk az apa álláspontját, amely abban csúcsosodik ki, amikor azt mondja, hogy Judit csak azért nem lett legjobb, hanem „csak az egyik közülük”, mert naponta három-négy órával többet kellett volna dolgoznia, illetve, hogy amikor a lányok felnőttek és férjhez mentek, akkor már kicsúsztak a menedzseri kezei közül. Magyar szempontból különösen érdekes, ahogy Rory Kennedy az indulást jellemzi, részletesen foglalkozik azzal a ténnyel, hogy Magyarország a hetvenes években még az elnyomással és munkanélküliséggel küzdő kommunista (a magyar feliratban szocialistára finomítva) diktatúra volt, ahonnan még kiutazni is nehéz volt a kelet blokkon túl és az állambiztonság folyamatosan vegzálta a Polgár-családot és csak a nyugati közbenjárás után engedték el a lányokat letarolni a világot, de első körben a női sakkolimpián a szovjet válogatottat. Nyertek a magyarok az oroszok ellen és innentől kezdve kezdődhet az álom része a sztorinak, azaz, hogy egy nő, miként bizonyítja be, hogy nem „gyengébb”, mint a férfiak.
A Queen of Chess – A sakk királynője mindamellett abban kifejezetten remek, hogy hitchcocki suspense-szel elemzi Polgár Judit és Garri Kaszparov közötti összecsapásokat. Nem csak azzal, hogy az első, sokat vitatott vereség után hogyan jutnak el az ellenségből megbecsült ellenféllé, míg csak sikerül legyőznie örmény-zsidó származású szovjet nagymestert, „minden idők legjobb sakkozóját”. Kennedy még abban is talál egy dramaturgiai szálat, hogy Polgár az apja által képviselt agresszív játék mellett vannak egyéb szempontok, amelyről majd a férje győzi meg. Egészen remek, ahogy a rendező az interjúkban kezeli Kaszparovot, aki még a kellemetlen témákról is beszél, igaz, látszik rajta némi dühös mimika – arroganciának azért nem mondanám, elvégre ő szintén tényleg egy nagy valaki. Mindazonáltal, hogy értsük a csaták izgalmát, a direktor szakértőket is megszólaltat és bő másfél órában minden nézőt szakértővé képez, amiért mindenki hálás lehet.
Summa summarum, remek kis film ez, jó egyensúlyt teremt a narráció és az egyéni perspektívák közöt, miképpen az archív anyagok és a friss interjúk között is. Vérprofi munka, amely érzelmi erővel is bír, a politikát meg csak annyira érinti, amennyire muszáj. Ne értsen senki félre, a legjobb, hogy egy amerikai rendező mesélte el a magyar csodát, mert ez nekünk mindig nehezen ment.
Infó: Queen of Chess – A sakk királynője. Bemutatja a Netflix. 2026. február 6.
