Mostanában egyre többet ismerünk meg azok közül, akiket a Tisza Párt „leigazolt”, azaz akikre egy adott terület irányítását akarják rábízni egy majdani Tisza-kormányban, és akiknek nyilvánvalóan már most is súlyuk van a Tisza programalkotási munkájában.
Legfőbb közös jellemzőjük, hogy mind olyan szakemberek, akik a politikán kívülről jönnek, és a civil életben, hivatásuk gyakorlása során értek el olyan eredményeket, amelyek a múltban – vagy még jelenleg is – betöltött vezető pozícióik révén bizonyítják alkalmasságukat. Ráadásul ezeket a pozíciókat – ellentétben az idehaza jellemző példákkal – politikai hátszél és lojalitás nélkül, nem ritkán a hazainál sokkal nehezebb nemzetközi pályán érték el. Azon a pályán, ahol az érvényesüléshez a szakmai teljesítmény, nem a párthűség vagy a rokonság, esetleg a „kötélbarátság” vezet.
Az azonnali reakciók a regnáló hatalom részéről persze nem maradtak el. A fő „csapásirány”, hogy „globalisták”, merthogy többük karrierje multinacionális vállalatokhoz kapcsolódik. Bár ez manapság tabusértésnek számít, az én szememben kevés ennél nagyobb elismerés létezik. Csalódás, ha olyan, korábban nagyra tartott (volt) politikusoknak, mint Schiffer András, erről a „Blackrock-csinovnyikok” jutnak eszébe. Unalomig ismert, hogy hazánk egy nyitott gazdaságú, export-orientált ország, amelynek a nemzetközi térben kell(ene) helytállnia. Ott, ahol „nemzeti tőkéseink” (talán a 4iG-vezér kivételével) nem rúgnak labdába – ahogy ez az összemutyizott cégeik határon túli eredményein is látszik.
A Tisza káderpolitikája azonos a művelt világéval; tudják, ahol az a természetes sorrend, hogy a választott politikai tisztséget megelőzi a civil életben felmutatott sikeres pályaív. A nálunk mostanság hivatalból imádandó USA 1945 utáni tizenöt elnöke közül tizennégynek volt több évtizedes civil pályája (merthogy a tizenötödik, Eisenhower katona volt). Öt közülük jogász volt, a többiek vállalkozók, közgazdászok, mérnökök, farmerek, publicisták, írók, egy tanár és egy színész (utóbbi alatt persze nem a reality-showman Trumpot, hanem Reagant értem). A legrövidebb civil pályája Bidennek volt, őt ügyvédi praxisából hamar kiszippantotta a politika.
Szűkebb környezetünkben ugyanezt láthatjuk; Európa öt legjelentősebb országában az elmúlt tíz évben egyetlen olyan első számú vezető nem akadt, aki az élre kerülése előtt ne bizonyított volna valamely „polgári” foglalkozásban. A teljesség igénye nélkül: Merkel fizikus, Scholz ügyvéd, Merz pénzügyi szakember, Hollande közgazdász, Macron bankár, Cameron PR-szakember, May pénzügyes, Johnson publicista, Sunak bankár, Starmer ügyész, Conte egyetemi tanár, Draghi bankár, Meloni újságíró, Rajoy közigazgatási jogász, Sanchez közgazdász volt. Akik közülük már nincsenek hivatalban és még nem a nyugdíjasok táborát növelik, folytatják korábbi pályájukat.
Na ez a Tisza által igazoltak hatalmas előnye is. Számukra ugyanis a politikai tér nem élet-halál kérdése. Egy esetleges választási vereség után – kortól függően – élvezhetik a nyugdíjas létet, vagy folytathatják szakmai pályájukat.
Magyarország ebben is kiemelkedik a dekadens Nyugat mocsarából. A mi vezérünket a Mindenható a kezdetektől politikusnak szánta, a Fidesz előtt csak nem éppen élvonalbeli labdarúgó-egyesületekhez kötötte ismert hivatalos jogviszony. Ezért aztán egy esetlegesen elvesztett választás után is kénytelen lesz a politikából élni (amúgy nem rosszul). És amilyen a fej, olyan a törzs is. Akik végigjárták a politikai ranglétrát (a szakmai helyett), ők vészhelyzetben számíthatnak az egyetemi és más alapítványok kuratóriumi tagságaira. Megélni abból is lehet, legfeljebb kicsit szűkösebben. Persze ott is van „alsóház”. Ők kénytelenek beérni néhány trafikkal.
Hamarjában Lantos Csabán kívül nem tudok olyan vezető politikusról, aki az utóbbi években korábbi nemzetközi szakmai babérok birtokában csatlakozott volna a fideszes élcsapathoz. Az ő esetében a svájci székhelyű MET nemzetközi energiakereskedő kivételesen baráti globális multi. Csoda, hogy amikor a Tisza nemzetközi szinten bizonyított nagyágyúkat igazol, a fideszesek száját a savanyú szőlő íze húzza össze?
És ha már kicsorbul a balta, még mindig ott van a korábban progresszívnek, mostanában sértődöttnek tűnő elemző, aki azzal haknizta körbe a médiateret, hogy a Tisza eddigi igazolásai a vállalkozói oldalt reprezentálják, miközben a munkavállalók képviselete, a szakszervezetek feltűnően hiányoznak a csapatból. Vajon a rendszerváltást követő harmincöt év kormányaiban (a baloldaliakat is beleértve) hol voltak? Esetleg jöjjön Gáspár Sándor reinkarnációja? A munkavállalói érdekképviseletek egy normális társadalomban a kormány partnerei, nem pedig társutasai. Amúgy pedig az a vállalati felső vezető, aki nem képes beleélni magát a munkavállalók érdekvilágába, nem lesz hosszú életű a posztján.
Jó lenne már látni, hogy a „globalistának” bélyegzett, valójában független szaktudás jut érvényre az elvakult, szúk látókörű politikai délibábkereséssel szemben. A szaktudás ugyanis nem függvénye a politikai oldalaknak. Ezért hívják annak, ami. Nem hiába vörös posztó a Fidesz szemében.
A szerző mérnök-közgazdász.