Oroszország 2022. évi általános támadása Ukrajna ellen Németországban odavezetett, hogy mind a honvédelem, mind a NATO-terület és a polgári lakosság védelme ismét a köztudatba és nem utolsósorban a politikai döntéshozók látókörébe került.
Kiderült, hogy a „történelem vége”, Francis Fukuyama híres-hírhedt próféciája illúziónak bizonyult – a sokat emlegetett „békeosztalékot” Európa felélte, nem számolt a fegyveres konfliktusok visszatérésének lehetőségével, sem azzal, hogy Amerika immár nem tekinthető megbízható szövetségesnek (ez utóbbihoz persze Európa sokéves biztonságpolitikai mulasztásai is hozzájárultak). A német Akademie für Raumentwicklung in der Leibniz-Gemeinschaft (ARL, Területfejlesztési Akadémia a Leibniz-Közösségben) ezért felkarolta azt a kezdeményezést, miszerint célszerű lenne elgondolkodni azon: a területfejlesztés és -rendezés hogyan tud – valamennyi területi szinten – hozzájárulni a konfliktus esetén reziliens (ellenállóképes) térbeli szerkezet létrehozásához.
A Régiók Európai Bizottságának meghatározása szerint „a reziliencia a válságokra való reagálás képessége, legyen szó akár az éghajlattal kapcsolatos katasztrófákról, például árvizekről, aszályokról, akár biztonsági fenyegetésekről”. A kérdés megtárgyalására alakult ad hoc munkacsoport, melynek elnökségére az ARL engem mint kezdeményezőt kért fel, az alábbi kérdéseket fogalmazta meg:
• Hogyan lehet a térbeli ellenállóképesség elveit (redundancia, rugalmasság, alkalmazkodóképesség, hatékonyság) a tervezési rendszerben erősíteni, hogy jobban tudjuk kezelni az új veszélyhelyzetet?
• Mivel tud a területrendezés hozzájárulni a térszerkezet ellenállóképességéhez fegyveres konfliktus, szabotázs és hasonló katasztrófák esetén?
• Milyen kötelező előírásokkal lehet a területrendezési tervekben a katonai és polgári védelmi célokat erősíteni?
• Mely pontokban kell esetleg a meglévő tervezési eszköztárat kiegészíteni?
A munkacsoport véleménye szerint elsősorban a kritikus infrastruktúrát (szokásos német rövidítés szerint KRITIS) kell előtérbe helyezni, de ez nem elég: mind a katonai, mind a polgári védelmi igényeket jobban figyelembe kell venni a területi tervezésben. A redundancia területén pl. ez azt jelenti, hogy ne szüntessünk meg egyes kevéssé használt vasútvonalakat, ha azok a hálózat esetleges támadás vagy szabotázs miatt kiesett elemeinek szerepét át tudják venni. Ez fontos a központi szerepkört ellátó települések egymás közötti kapcsolatában is, ami általában „normál üzemre” van beállítva, de válsághelyzet esetén is működnie kell.
Egy másik téma a kritikus infrastruktúra egyes elemeinek nyalábba fogása. Autópályát, vasútvonalat, sőt magasfeszültségű vezetéket egy szűk folyosóban elhelyezni területtakarékos, a természetet kímélő eljárás – ezért is követtük eddig –, de ezt felül kell vizsgálni, mert nem egyeztethető össze a területi ellenállóképességgel.
A területi tervezés integratív szemlélete alkalmas a reziliens területfejlesztésre. Az ad hoc munkacsoport véleménye szerint a reziliencia fogalmát fel kell venni a német területrendezési törvény (Raumordnungsgesetz – ROG) előírásaiba, pl. a fenntarthatóság elvéhez kapcsolódva. A területrendezési tervek jogi eszközeivel biztosítani kell a meglévő katonai vagy polgári védelmi célú területeket, valamint a már feladott, de ilyen célra újrahasznosítható földdarabokat. Fontos szerep jut a NATO-terminológiában „convoy support center” néven szereplő, katonai célú, de funkciójukban a civil autópálya-pihenőhelyekre hasonlító létesítményeknek, amelyek a szintén biztosítandó katonai alapúthálózattal függenek össze. Ennek kapcsán fogas kérdés: a területrendezési tervek minden adata eddig nyilvánosan hozzáférhető volt – de biztonsági okokból ezt valószínűleg nem lehet fenntartani.
További problémát okoz a területi tervezésben, hogy az utóbbi években a szövetségi törvényhozás egyre több szempontot nyilvánított „kiemelkedő jelentőségű közérdeknek”, mint pl. a megújuló forrásból származó energia létesítményeit és az azokhoz kapcsolódó hálózati és tároló-kapacitást, vagy bizonyos biotóp-hálózatokat. Célszerű lenne a polgári védelmi és honvédelmi beruházásokat is hasonlóan kezelni, viszont ha maradnak az eddigi „kiemelkedők”, akkor kölcsönösen kioltják egymást – erre nem lesz egyszerű megoldást találni.
Némiképpen hasonló a helyzet a településrendezés és -fejlesztés terén is, ahol az építésügyi törvénykönyv (Baugesetzbuch) szintén tartalmaz védelmi célú előírásokat, de ezek – mint ahogy az pl. egy lőszergyár tervezett bővítése során kiderült – nem minden esetben elegendőek a kívánt cél elérésére.
Mindezeket a kérdéseket a „Reziliens térszerkezetek – a területrendezés és területfejlesztés erősíti a honvédelmet és a szövetség védelmét, valamint a lakosság védelmét” című, a www.arl-net.de-n elérhető, PP 160 sorszámú dokumentum taglalja. Axel Priebs professzor, az ARL elnöke és az anyag társszerzője november 27-én Brémában, a területfejlesztési miniszterek országos konferenciáján – a honvédelmi minisztérium egyik magasrangú munkatársa jelenlétében – bemutatta az anyagot, ahol a miniszterek azt jóváhagyólag tudomásul vették és kiemelték a téma fontosságát.
A szerző címzetes egyetemi tanár, a német szövetségi városfejlesztési minisztérium nyugalmazott tisztviselője, várostervező.