Egy hozzájuk képest igencsak fiatalnak számító ember lépett ekkor a „trónra”, az alig 54-éves Mihail Szergejevics Gorbacsov. Hamarosan igencsak hangzatos, nagy kihatású változásokat hirdetett meg: az átépítés, a nyilvánosság és a gyorsítás jelszavait (vagyis, sorra: peresztrojka, glasznoszty, uszkorenyije). Ma már, három és fél évtizeddel a Szovjetunió felbomlása és vezetője bukása után tisztán látjuk, hogy szinte semmi sem valósult meg e szépen hangzó jelszavakból. Megkockáztatom az állítást, ám nem jelenthetem ki bizonyossággal, hiszen nem szakmám a politológia: feltehetőleg ez a sikertelenség is hozzájárult a Szovjetunió széteséséhez.
De meg ne feledkezzünk még egy jelszóról, mind között talán a legszerencsétlenebbről. Az ún. száraz törvényre, a „szuhoj zakon”-ra gondolok. Erre az ostobán kigondolt és rettenetesen káros kimenetelű jogszabályra. Nagyon hasonlóra, mint amilyen sok-sok évtizeddel korábban az USA-ban lépett életbe. Már az amerikai törvény sem vált be, de mégis több mint tizenhárom évig tartott (egyébként előfordult más országokban is, de inkább csak rövidebb időszakokra). Ez a „nagyszerű” törvény kiváló megalapozója lett az amerikai maffiák létrejöttének, mi több, szédületes megerősödésüknek.
Az amerikaihoz viszonyítva a szovjet száraz törvény igencsak rövid életű volt, mert hát megszűnt maga az állam, amelyre vonatkozott. Ne feledjük azonban, hogy a hatalmas, tizenöt szövetséges államból összetevődő Szojuzban sem egyformán érvényesült, mert például a déli köztársaságokban az ottani lakosság, amelynek jelentős része az iszlámhoz kötődött, nem (vagy nemigen) ivott szeszes italt. Akadtak olyan tagköztársaságok is, elsősorban a Kaukázus államai, Grúzia és Örményország, ahol más módon kedvelték az alkoholt. Ezekben inkább a bor dívott, meg a nagyszerű, remek örmény és az annál némileg alsóbb szintű grúz konyak. Hanem az orosz meg az ukrán köztársaságokban, no meg a sok betelepítés által eloroszosodott balti államokban bizony igencsak gyűlölt és kijátszott volt a száraz törvény. Persze, sorra létre is jöttek Szovjetunió szerte az illegális vodkafőzdék, a szamogonok, amelyek természetes megalapozói, tenyésztői lettek a széthullás utáni időben gyorsan terjeszkedő maffiának.
Akadnak saját emlékeim is ezekből az időkből.
Előző kötetemben már megemlékeztem egykori tárgyalópartneremről, Vlagyimir Iljics Sz. akadémikusról, a kiváló tudósról, az Ukrán Tudományos Akadémia tagjáról, aki az eszméletlenségig leitta magát a banketteken (Emlékforgácsok, Gabbiano Print Kft., 2024 – Két szovjet akadémikus). Bizony, a Szovjetunióban nemcsak „az utca embere” ivott mértéktelenül, hanem a felsőbb társadalmi rétegek tagjai is.
Egy másik történetem viszont saját magammal kapcsolatos. Az egyik novemberi moszkvai kintlétemkor valami gond volt a szállodában a fűtéssel, és én alaposan megnáthásodtam. No, gyerünk, lementem a földszintre a büféhez, és kellő sorban állás után kértem fél deci vodkát. Voltaképpen „ötven grammot”, mert ők grammban mérték ezt az italt. Mennyit? – kérdezte értetlenül a kiszolgálónő. Azt nem lehet, mert nálunk a legkevesebb száz gramm! – tette hozzá. De nekem elég a fele – próbálkoztam. Mögöttem két magas rangú, sokcsillagos katonatiszt állt. Megszólalt az egyik: gyévuska, adjál száz grammot a hölgynek, majd mi kifizetjük! Megköszöntem nekik, de persze, kifizettem – és megittam a felét... Való igaz, akkor, még Gorbacsov előtt, akár egy finom külföldi hölgynek is legalább egy deci kemény ital dukált.
A szépséges Grúziában, Tbilisziben egy munkalátogatásomkor kutató kollégámmal ebédeltünk együtt. Valahogy az ivásbeli szokásokra terelődött a szó. Ebédtársam igencsak kritizálta az oroszok italozási szokásait. „Alantas dolog, hogy az oroszoknál még komoly emberek körében is dicsőség az asztal alá inni magukat” – fakadt ki a kolléga. Mire mondtam, hogy azért a grúzok se vetik meg az alkoholt. „Nem is! De mi, kaukázusiak, étkezéssel együtt isszuk a bort! És persze, jó beszélgetéshez, meg ünnepléskor konyakot! Nem ám vodkát, hanem nemes szőlőből készült italokat! És az is fontos, hogy egy férfi tudjon mértéket tartani!”
No persze, egy férfi! Mert a nemes érzésű professzorban, a tudomány doktorában fel sem merült, hogy a nők is ihatnak netán. Nem is lepődtem meg, hiszen a dicső szovjet időkben a nők ennyit számítottak, még a büszke, az oroszokat lenéző kaukázusi népek között is. Mondta ezt nekem, egy nőnek, de én nem számított, hiszen vendég és nem szovjet polgár voltam.
A következő, igazán döbbenetes emlékem már a gorbacsovi időkből származik. A mi ipari miniszterünknek legalább három-négy szovjet partnere volt (könnyűipari, nehézipari, középgépipari stb). Kapolyi László mindenesetre összegyűjtötte őket, hogy lehetőleg évente egyetlen kinti látogatás során tárgyaljon velük. Egyik alkalommal én is tagja voltam a delegációnak. Természetesen a tárgyalások végén nagy fogadást adtak a magyar vendégeknek Moszkva egyik legnagyobb, híres éttermében. A hatalmas teremben remek étkek meg sütemények várták a vendégeket. Volt szürke és vörös kaviár, tokhal, lazac és persze mindenféle pompás húsok, szószok, saláták, torták. És hozzájuk italok... Természetesen, mind-mind a száraz törvényt követték. Válogathattunk a kiváló kaukázusi forrásvíz, a borzsomi, meg az almalé, a paradicsomlé, sőt, a narancslé és limonádé között is!
Ma már nyilvánvaló, mennyire ostoba intézkedést jelentett a teljes alkoholtiltás egy olyan országban, ahol férfias dicsőség volt az italozás, sőt, a lerészegedés is! Ráadásul, nem csupán férfias cselekedet volt, mert bizony, a nők is ittak, rendesen. Ahol tragikusan nevetséges jelenségként még egy magas szintű állami fogadáson sem lehetett legalább bort vagy sört kínálni. Ráadásul, ez utóbbiak nem is voltak kelendők, ellenben a vodka... Persze, a magyar emberek szemében a vodka sokkalta alantasabb, mint a mi pálinkáink. Hiszen a vodka gabonából, esetleg krumpliból készül, nem pedig nemes gyümölcsökből – szilvából, barackból, meggyből, körtéből –, ráadásul gyakran az alkoholfoka is kisebb.
Meggyőződésem volt és maradt ma is, hogy a száraz törvény komolyan közrejátszott a szovjet birodalom szétbomlásában. Pedig ha egyben marad – más néven esetleg –, akkor most nem dúlna az orosz-ukrán háború.
