A családok erejüket csak a nemzetben tudják kiteljesíteni, a nemzet pedig csak általuk képes egy független és cselekvőképes állam megalkotására és fenntartására - mondta az Országgyűlés elnöke szombaton az Országházban, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének (KCSSZ) XII. családi napján a Magyar Távirati Iroda (MTI) híre szerint.
Kövér László, aki a rendezvény fővédnöke, úgy fogalmazott: a család szövetség egy életre, és azon is túl, "mert mindaz, amit teszünk, túlmutat a nemzedékünkön, és a következő generációk életében visszhangzik".
„Az élet mindenek felett értékes" - hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke, hozzátéve: a családok az életet szolgálják, „nem tökéletesen, de a lehető legjobban (...) ez pedig az ég alatt, itt a földön, a lehető legmagasztosabb küldetés, amelyben halandó embernek része lehet” - értékelt Kövér László.
Kövér László szerint Magyar Péter a NER-lovagMint mondta, a korszellem az embert család nélküli, nemzet nélküli és önazonosság nélküli magányra akarja ítélni. „Miként az ember, úgy egy család sem élhet azonban teljes életet önmagában (…). Közösségekre van szükség, amelyek körbeveszik a családot, amelyekhez kapcsolódni lehet” - fogalmazott a fideszes politikus.
„Napjainkban a nagyvilágban és Európában zajló változások okán olyan időket élünk, amikor az esedékes magyarországi országgyűlési választásokon nemcsak jövőt, hanem sorsot is választunk. Nemcsak magunknak és családtagjainknak, hanem a nemzetünknek és hazánknak is” - hívta fel a figyelmet Kövér László.

