Nem fogott kezet Olekszandra Olijnyikova Bondár Annával a kolozsvári tenisztornán a mérkőzésük után. Az ukrán játékos már a meccs előtt jelezte, hogy mivel a magyar játékos 2022-ben a háború kitörése után részt vett egy szentpétervári tornán, amit a Gazprom szponzorált, nem fog kezet vele, amíg Bondár Anna nem kér elnézést az ukrán néptől a háború borzalmaiért. Ha a Gazprom nem finanszírozná az orosz támadást, lehet, hogy már nem is lenne háború.
A magyar kormány propagandistái nevetségesnek tartották Olijnyikova indoklását, de tőlük nem várható más, hiszen szerintük a bucsai szörnyű mészárlás sem történt meg. Nem érdemes a propagandistákkal foglalkozni.
Érdekesebb Bondár Anna reakciója, aki azt mondta, hogy ő nem pártolja a háborút. Minden normális, jóérzésű ember így gondolkodik. Akik relativizálják vagy tagadják a Bucsában történteket, ők a háború támogatói. Elhiszem a magyar játékosnak, hogy nem támogatja a háborút. Erről nem beszélt Bondár, de azt is el tudom fogadni, ha már elvállalta a részvételt a szentpétervári tornán, lefoglalta a repülőjegyét, a szállását, akkor ezek lemondása komoly anyagi veszteséggel jár és a hírnevének sem tesz jót, ha elterjed róla, hogy nem megbízható. Az más kérdés, ha elítéli a háborút, akkor miért mond igent a háborút kirobbantó ország meghívására?
Ami azonban itt nagyon fájdalmas, hogy az elmúlt tizenhat évben kiölték belőlünk az empátiát, az odafigyelést, a belehelyezkedést a másik gondjába, fájdalmába. Mibe került volna, annyit mondani a pályára lépés előtt Olijnyikovának, hogy „sajnálom, ami a hazádban történik”? Ettől Bondár Anna nem lett volna háborúpárti, nem foglalt volna állást, nem nyilvánított volna politikai véleményt, nem kötelezte volna el magát sem az ellenzék, sem a kormány oldalán.
Ember lett volna, a másik fájdalmában osztozó sporttárs.