A béke utolsó heteiben, 1939. július 23-án különös magánlevelet gépelt Mahátma Gandhi (1869–1948). Tizenkét soros üzenetének címzettje „Herr Hitler, Berlin, Germany”. Az India függetlenségéért erőszakmentesen küzdő spirituális vezető lefegyverző udvariassággal, az emberiség érdekére hivatkozva próbálta eltéríteni a háborútól a nála húsz évvel fiatalabb német kancellárt: „Hallgatna-e egy olyan ember kérésére, aki tudatosan elvetette a háború eszközét, nem is jelentős eredmények nélkül?”
Figyelemre érdemes a megszólítás: Dear friend, kedves barátom. Barátja ugyan nem volt a náci diktátor, viszont ellensége az ellenségének, a Brit Birodalomnak. Márpedig az „amicus meus, inimicus inimici mei” elve alapján sok furcsa szövetség köttetett már a történelemben. Gandhi tüske volt a britek körme alatt, ezt tudva Mussolini szívélyesen fogadta Rómában. A németek lázadásokat akartak szítani a gyarmatok népei között, ebben mesterkedtek az SS „árjakutató” ügynökei Tibetben (1938–39).
Ám a nácik – az indogermán ősök és jelképük, a horogkereszt (szvasztika) rajongói – a kortárs indiaiakat lenézték. Az ellentmondást zagyva fajelméletük úgy magyarázta, hogy az elsüllyedő Atlantisz felsőbbrendű népe sötét bőrűekkel keveredvén elkorcsosult. Pacifizmusukat Hitler megvetette. Ezt hangoztatta is, álnokul hízelegve a „békepárti” angoloknak. Brit India volt alkirályának, az 1937-ben Berchtesgadenbe látogató Lord Halifaxnak azt mondta: egy ilyen bajkeverőt, mint az a Gandhi, ő bizony agyonlövetne.
Nincs okunk kétségbe vonni, hogy Gandhi őszintén, számítgatás nélkül emelt szót a békéért. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy függetlenségi mozgalmát közvetve a Führer hódítói tébolya segítette sikerre. Hiszen a második világháború katartikus fordulópont lett, véres kegyelemdöfés a régi, elavult világrendnek. Jaltában már két új szuperhatalom diktált új globális játékszabályokat, érdekszférákat. A valaha volt viktoriánus birodalom kénytelen volt beletörődni, hogy elvész koronagyémántja, India (1947).
Gandhi addig még újabb két évet töltött brit fogságban. De nem a Hitler által javasolt sortűz végzett vele, hanem – már a gyarmatosítók távozása után – egy hindu nacionalista 1948. január 30-án. A merénylő, Náthúrám Godsze szerint elárulta az ügyüket, engedett a muszlimoknak a vegyes lakosságú területek felosztásakor. Az önkényes határhúzás újabb vért, verítéket, könnyeket hozott. Az utódállamok, India és Pakisztán azóta is tartó viszályában már két atomhatalom néz farkasszemet – de ez másik történet.
Térjünk vissza Gandhi levelére, pontosabban leveleire. Merthogy 1940 karácsonyán, amikor a Luftwaffe már Angliát bombázta, egy második üzenetet is küldött Berlinbe, sürgetve a háború azonnali leállítását. Választ akkor sem kapott. Churchill ismerte a mondást az ellenségem ellenségéről – antikommunista létére maga is támogatta a honvédő Szovjetuniót –, esélyt sem adott a barátkozásra. Az éber brit titkosszolgálat mindkét levelet elcsípte. Mahátma, a „nagy lélek” intelmei nem jutottak el Hitlerhez.