Apu magyar, anyu ukrán, mindkettőt szeretem – így fogalmazott Sándor Fegyir ukrán nagykövet lapunknak adott interjújában arra a kérdésre, hogyan tudja kezelni Orbán ukránellenességét. S mit érzett, amikor szembesült a nemzeti petícióval -kérdeztem, mire a válasz: Lőjem főbe magam? – kérdezett vissza. Az is nagyon meggyőző volt, amikor hasonló felvetésre azzal ütötte el a választ: Szép időnk van.
Ahogy sorjáztak a mondatok, mélyedtünk bele egyre jobban a magyar-ukrán kapcsolatok boncolgatásába, egyre nagyobb meglepetéssel szembesültem: nem is olyan ellenséges ez a viszony, mint ahogy azt a kormányfő és külügyminisztere, de mostanság egyre több kormányzati hajakend is beállítja. Az egy dolog, hogy az ukrán nagykövet semmit sem a politika, sokkal inkább a gyakorlat, az eredményesség, a várható siker oldaláról közelít meg, de az, hogy rendszeresen jár a külügyminisztériumba, négyszer beszélt Szijjártóval, Magyar Leventével pedig szinte napi kapcsolata van, sőt már Pintér Sándor belügyminiszterrel is kétszer tárgyalt hivatalosan – elég világosan jelzi, nem ellenség Ukrajna a magyar kormány számára. Csak mondja, mondogatja. Csak azért, mert ezt a kampánytémát találta a legmeggyőzőbbnek a választás megnyerésére. De most már nemcsak a közvéleménykutatások jelzik a győzelemablak bezáródását, hanem az emberek józan megítélése is. Igaz, alapvetően a korrupció miatt orroltak meg Orbánékra, de ha annak tagadása hiteltelen, akkor minden más is, ami a száját elhagyja. Áll össze a kép. Mint ahogy az is, hogy miért éppen most érkezett kormányközi megállapodás keretében 108 ukrán diák, hogy négy évet magyar egyetemen tanulhasson. Vagy: az is az ellenséges Ukrajna képet festi határozott ecsetvonásokkal, hogy az ukránokkal Duna-menti kikötők építéséről egyeztetnek? Hogy magyar könyvesboltot nyitnak napokon belül Kárpátalján? Nem beszélve a Rákóczi szoborról, ami nem Kárpátalja-megyében lesz, hanem azon túl.
S mit érzett, amikor szembesült a nemzeti petícióval -kérdeztem, mire a válasz: Lőjem főbe magam? – kérdezett vissza.
Apu magyar, anyu ukrán, mindkettőt szeretem – így fogalmazott Sándor Fegyir ukrán nagykövet lapunknak adott interjújában arra a kérdésre, hogyan tudja kezelni Orbán ukránellenességét. S mit érzett, amikor szembesült a nemzeti petícióval -kérdeztem, mire a válsz: Lőjem főbe magam? – kérdezett vissza. Az is nagyon meggyőző volt, amikor hasonló felvetésre azzal ütötte el a választ: Szép időnk van.
Ahogy sorjáztak a mondatok, mélyedtünk bele egyre jobban a magyar-ukrán kapcsolatok boncolgatásába, egyre nagyobb meglepetéssel szembesültem: nem is olyan ellenséges ez a viszony, mint ahogy azt a kormányfő és külügyminisztere, de mostanság egyre több kormányzati hajakend is beállítja. Az egy dolog, hogy az ukrán nagykövet semmit sem a politika, sokkal inkább a gyakorlat, az eredményesség, a várható siker oldaláról közelít meg, de az, hogy rendszeresen jár a külügyminisztériumba, négyszer beszélt Szijjártóval, Magyar Leventével pedig szinte napi kapcsolata van, sőt már Pintér Sándor belügyminiszterrel is kétszer tárgyalt hivatalosan – elég világosan jelzi, nem ellenség Ukrajna a magyar kormány számára. Csak mondja, mondogatja. Csak azért, mert ezt a kampánytémát találta a legmeggyőzőbbnek a választás megnyerésére. De most már nemcsak a közvéleménykutatások jelzik a győzelemablak bezáródását, hanem az emberek józan megítélése is. Igaz, alapvetően a korrupció miatt orroltak meg Orbánékra, de ha annak tagadása hiteltelen, akkor minden más is, ami a száját elhagyja. Áll össze a kép. Mint ahogy az is, hogy miért éppen most érkezett kormányközi megállapodás keretében 108 ukrán diák, hogy négy évet magyar egyetemen tanulhasson. Vagy: az is az ellenséges Ukrajna képet festi határozott ecsetvonásokkal, hogy az ukránokkal Duna-menti kikötők építéséről egyeztetnek? Hogy magyar könyvesboltot nyitnak napokon belül Kárpátalján? Nem beszélve a Rákóczi szoborról, ami nem Kárpátalja-megyében lesz, hanem azon túl.