Farkas Arnold Levente: névmások

délelőtt megpróbált verset
írni, de nem sikerült, a hó,
amire gondolt, nem volt
azonos a hóval, ami
akadályozta az előrejutásban,
a transzcendens névmások
nem azokat a dolgokat jelölik,
amikre az ujja mutat
a papíron, valakinek
az esküvőjét temetik, a vér
nem válik vízzé, de a bor igen

el nem tudta képzelni,
hogyan lehet kiejteni
a transzcendens névmások
közül a valamit, a semmit,
az ént, az ezt és a mindent,
és egymás szemébe néztünk,
és sírtunk mind a ketten,
és akkor jobban szerettem
az életet, mint
minden bölcsességemet
valaha, kiemelkedik a fekete
folyóból, vállára száll
egy hófehér galamb

fáradt testét rég betakarták,
angyalok árnya óvja a dértől
bőrének rőt pórusait most,
transzcendens névmások tánca
a hóban, a látszat lábnyoma
térdel a hóban, mintha a volna
lehetne, hexameterben a halvány
lábnyom lába ajándék, néma
a vers, szavai transzcendens
foltok a hóban

gurulva és gurgulázva
görnyednek
göthös örömeink
a valóság
fölé,
íráskép,
névtelen és transzcendens
névmások keresik
a lábnyom lábnyomát
a hamuval kevert hóban,
valaki felsóhajt,
jól van

hóhér nélkül a versem is
árva, a fára akasztják
azt, aki csókért árul fáradt
álmot a szűznek,
transzcendens névmások
tánca a hóban a gyermek,
megváltást ne reméljen
a bűnös, bánja a bűnét,
térdeljen hamuban sült lélek
a lángban, igazság
messe ki nyelvét,
hogyha a látszat
bírja szerelmét

innentől
már jó leszek én is,
mint az igazság,
transzcendens névmások
tánca a hóban
a szépség,
nem logikátlan
a versem, mégsem látja
az angyal
azt a törekvést, hogy
jó lesz majd lenni
a jóság,
nincs több szó,
elhallgat a csönd is, néma
a versem