Európai Unió;szélsőjobb;JD Vance;

A néphatalom ügye Európában

Nem hallgatnak el azok a Washingtonból érkező hangok, melyek a szélsőjobboldali formációk szalonképessé nyilvánítását sürgetik Nyugat-Európában. Amerika, mely nyolcvan esztendővel ezelőtt a fasizmus legyőzése érdekében fiainak vérével adózott az öreg kontinensen és a csendes-óceáni fronton egyaránt, a Trump-adminisztráció vezetése alatt most az ordas eszmék rehabilitációját szorgalmazza az európai közbeszédben.

J. D. Vance alelnök, feljebbvalójának teljes egyetértésével, többször is rosszallását fejezte ki a francia szélsőjobb ellen húzott cordon sanitaire miatt, valamint kinyilvánította nemtetszését a német neonácik elszigetelését célzó Strauss-doktrína berlini érvényesítését illetően is. Holott a történelmi tapasztalatok birtokában már az is érthetetlen, mi okból lehet legitim szereplője a franciaországi közéletnek a Marine Le Pen nevével fémjelzett Nemzeti Front, az Alternatíva Németországért (AfD) nevű pártot pedig miért nem tiltotta még be a német alkotmányvédelmi hivatal.

Többször felvetődik persze a klasszikus kérdés, vajon mekkora szabadság jár a szabadság ellenségeinek, vagyis egyáltalán megilleti-e a szólásszabadság a demokráciák lerombolására törekvőket. Nos, véleményem szerint a szólásszabadság a zsarnokság hívei számára mindössze addig fontos, amíg meg nem kaparintják az irányítást: a közhatalom birtokában azután saját maguk fojtják meg a pluralizmust. Aki nem hiszi, nézzen utána a nyilvánosság helyzetének például az orbáni Magyarországon, vagy idézze fel magában a kancellári székre áhítozó Adolf Hitler aranyköpését: „ha jogszerűen hatalomra kerülünk, utána mi határozzuk meg, mi a jogszerű!”.

A szóban forgó politikai formációk illegitimmé nyilvánítása nem csupán életbevágóan fontos, de sürgősnek is mondható, azaz a hosszas jogi szőrszálhasogatás ez ügyben megengedhetetlen. Hiszen az eljárásjogi procedúrákra való folytonos hivatkozás,

az uniós bürokrácia kényelmessége tette lehetővé azt is, hogy az orbáni tekintélyelvű gyakorlat hathatós szankciók híján virulenssé váljon az EU-ban,

és az európai értékközösséget az orosz fenyegetés árnyékában hovatovább cselekvőképtelenné változtassa.

Azzal egyetérthetünk, hogy a nácizmus örököseinek marginális helyzetbe szorítása nem érhető el pusztán adminisztratív eszközökkel. Szembe kell néznünk azzal is tudniillik, ami vonzóvá tette a közelmúltban a szélsőjobbot a tömegek számára: a baloldal árulásával. Soha többé nem tűzhetik zászlajukra a szocialisták a neoliberális gazdaságpolitikát; annál is inkább, mert kapitalizmus és demokrácia több évtizedes szimbiózisa véget ért. A kizsákmányolásra törekvő nagytőke ma már szívesebben odaáll az erőpolitikusok mögé, akik nem bíbelődnek szociális vívmányokkal és emberi jogokkal. Ha újra megnyerjük az európai polgárokat a néphatalom ügyének, J. D. Vance-nek a szélsőjobbot támogató szavai visszhangtalanok maradnak, egy nálunk kibontakozó népfrontpolitika pedig akár az Egyesült Államok szorongatott helyzetben lévő demokratáinak is példát mutathat. 

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.