Kedves Laci!
Amikor ezeken az oldalakon búcsúztattad az előző, igazán szörnyű évet, megállapítottad, hogy az Orbán-rendszernek vége. Azt írtad, ez az utolsó karácsonya. Nem tudtam gyorsabban reagálni, de reagálnom kell. Lengyel állampolgárként, a mi tapasztalataink alapján egy szerény tanácsot szeretnék adni a magyar közvéleménynek. A varsói gyorsból nézve van néhány üzenetem a magyaroknak, akik – ez biztos – sorsdöntő választás előtt állnak.
Az első és legfontosabb dolog, hogy a választások megnyerése nem azonos a hatalomváltással. Nálunk 2023-ban nyertek a nyugati értelemben vett liberálisok és demokraták. Megalakult a szivárványszínű koalíció. Nyolcévi kormányzás után az előző konzervatív koalíció és Jarosław Kaczyński Jog és Igazságosság Pártja (PiS) megbukott. Főleg a nagyvárosok, a fiatalok és a nők hozták el a váltást – és a nagy reményt. A reményt, hogy újra nyugati, s nem keleti vagy önkényuralmi körülmények között fogunk élni, hogy visszatér a jogállam, hogy vége lesz a korrupciónak és a lopásnak. A többség azért ment el szavazni, hogy vége legyen az autoriter rendszer felé sodródásnak.
Csak egy dolog nem változott. Fennmaradt a társadalom kettészakadása, továbbélt – és létezik a mai napig is – a két nagy politikai tábor. Most már nem annyira bal- vagy jobboldali, mint inkább az Európai Unió-párti és az unióellenes, vagyis a liberális és az illiberális tábor; a magyar kifejezést használva: újra jöttek a kurucok és a labancok.
Donald Tusk és koalíciója sok ígéretet tett, de főleg azt, hogy visszatér a normális élet, a törvény és az igazság. Egy neves egyetemi jogász, Adam Bodnar lett az új igazságügyi miniszter. Gyorsan egyeztettünk az EU-s intézményekkel és megkaptuk az addig felfüggesztett uniós pénzeket, mert azt ígértük, hogy helyreállítjuk a jogállamot. Hozzá is láttunk, de lassan, nagyon lassan megy. Sajnos, a korábbi törvények, és főleg a politikai kiválasztás alapján a mai napig az illiberális ellenzék kezében van a Lengyel Nemzeti Bank, az Alkotmánybíróság és a Legfelső Bíróság elnöki posztja. Sőt, az igazságügyi miniszternek, aki egy személyben főügyész is, főügyészként hét helyettese van, de közülük csak ketten jöttek Bodnar időszaka alatt, a többi öt az előző rendszerből származik.
Ha törvényes úton jársz el – és ez a következő lengyel lecke –, akkor nagyon lassú lesz a változás.
Két párhuzamos jogrend alakul ki az országban, és a kormány politikailag, illetve az intézményrendszer szempontjából béna kacsává válik. Ez természetesen senkinek nem fog tetszeni, legkevésbé azoknak a társadalmi rétegeknek, amelyek valódi változást vártak.
Ha a választási ígéretek nem valósulnak meg, ha nincs eredmény, akkor a türelmetlen társadalom vagy nem megy el a következő választásokra, vagy valaki másra szavaz. Nálunk ez történt tavaly az elnökválasztáson, amelyet Kaczyński embere, az addig politikusként majdnem ismeretlen, de a PiS-hez közelálló Karol Nawrocki nyert. Nagy meglepetés volt. De mindez azért is történt, mert Donald Tusk és az emberei nem tartották be az ígéretüket és nem jött el a változás. Csak az elnökválasztás után cserélte le a miniszterelnök az igazságügy minisztert egy másik jogászra, Waldemar Żurekre, aki gyorsabban kezdte darálni a lisztet.
Eközben megjelent egy nagy probléma a lengyel–magyar kapcsolatokban. Már 2024 végén menedékjogot kapott Budapesten a volt képviselő és miniszterhelyettes, Marcin Romanowski, mire válaszul a lengyel kormány visszahívta budapesti nagykövetét (a mai napig csak ügyvivő van). Ugyanerre az útra lépett Romanowski volt főnöke, a korábbi igazságügyi miniszter, Zbigniew Ziobro (és felesége), akit a lengyel igazságszolgáltatás összesen 26 súlyos korrupciós és más bűncselekménnyel gyanúsít, melyeket egy bűnszövetkezet élén állva követett el. Ziobro a közelmúltban egy Facebook-bejegyzésben egyértelművé tette, hogy személyesen Orbán Viktornak köszönheti a mostani menedékjogi státuszát. A Fidesz terminológiáját használva keményen bírálta a Tisza Pártot, és személyesen Magyar Péterhez fordulva visszautasította, hogy bűnöző lenne. Sőt, azt állította, hogy őt politikai okokból üldözik Lengyelországban. Mint írta, Orbán Viktor nem „körözött bűnözőket” rejteget, hanem a bűnözők által üldözött személyeket védi. Ezért van ő és felesége, illetve korábbi helyettese most Pesten.
A korrupcióval vádolt Zbigniew Ziobro volt igazságügyi miniszter és a felesége az a két lengyel állampolgár, aki menedékjogot kapott az Orbán-kormánytólEmlékszünk rá, hogy a II. világháború alatt sok ezer lengyel katona és civil állampolgár kapott menedékjogot Magyarországon, és az olyan nevek mint idősebb Antall József, Varga Béla plébános, vagy Balatonboglár – ahol ez egyetlen lengyel nyelvű gimnázium volt Európában – az igazi pillérei maradtak a hagyományos magyar–lengyel barátságnak. Ám e pillérek a mostani körülmények közt majdnem tönkrementek. Nálunk azzal viccelnek, hogy – a hagyományos módon – száműzetésben alakult meg egy új kormány, csak most nem Londonban, hanem a magyar fővárosban. És majdnem mindenki azt kérdezi: hogyan történhet ez meg EU-n belül? Ki engedte meg, miféle törvény alapján? Nem tudjuk, nem értjük, ahogy azt sem tudjuk, hová tűnt a Visegrádi Négyek csoportja, amely most inkább egy Üres Zónára emlékeztet.
A Magyar Péter–Orbán Anita párosnak sok dolgon kell javítania, ha egyáltalán lehetőséget kap rá. Már nemcsak Brüsszellel vannak problémái a magyar külpolitikának. A mostani zűrzavaros világpolitikában a magyar külpolitika minden szempontból megkérdőjelezhető. Ha igaz, Magyar Péter azt ígérte, hogy első külföldi miniszterelnöki útja Varsóba vezet majd. Már most látjuk, hogy sok kérdésben – EU, NATO, Ukrajna, V4 – inkább közös lesz majd az álláspontunk, vagyis teljesen más, mint a mostani magyar kormányé.
De azt pontosan tudjuk, hogy nem a külpolitika a választás megnyeréséhez vezető út. Belpolitikában pedig, ahogy a lengyel példa világosan mutatja, nem csak javítani kell a gazdaságot, és nemcsak a kenyér a fontos, hanem rendet kell tenni az összes állami intézményben, a közigazgatásban és a jogrendszerben is. Sőt, gyorsan kell dönteni és cselekedni, mert ellenkező esetben nagy lesz a társadalmi csalódás a saját táborban, és utána gyorsan jöhet a bukás. Nálunk a kormánykoalíció egyik pártszövetsége, a Harmadik Út nevű tömörülés már szétesett. A kormánykoalíció tovább létezik, de veszélyben van.
Nekem úgy tűnik, hogy a mostani ellenzéknek Magyarországon nem lesz alkotmányos többsége. Ezért nemcsak ígérnie, hanem döntenie is gyorsan kell.
A Tisza szakértőinek, ha komolyan gondolják a kormányzást, már a kampány alatt tervezniük kell a következő lépéseket, mert – ahogy a lengyel példa mutatja –, lehetséges, hogy ilyen társadalmi és politikai törésvonalakkal a kormányzás még nehezebb lesz, mint a választások megnyerése. Nálunk is nehéz, de nálatok még nehezebb lesz a kétharmados törvények miatt. Jogászokkal kell egyeztetni, hogy milyen lehetőségek vannak a láthatáron: további kormányrendeletek, mint az Orbán-rendszerben? Népszavazás az új alkotmányról közvetlenül a parlamenti választások után? Mert az biztos, hogy a vészhelyzet továbbra is napirenden lesz (sok értelemben).
A következő lengyel lecke pedig úgy szól, mint a régi mondás: a hatalmat nemcsak megnyerni kell, de utána megvalósítani is. És az utóbbi az igazi művészet. Természetesen nemcsak a Ziobro-Romanowski páros miatt várjuk nagy érdeklődéssel a 2026-os magyar választások végeredményét. Egész Európa lélegzet-visszafojtva várakozik. Nagy a tét, és – a közvélemény-kutatásokat nézve – nagy a remény az igazi váltásra és változásra. De az igazi kihívások a választások után jelentkezhetnek. A jogállamisági és az uniós feltételek és elvárások teljesítése csak jogállami eszközökkel, igen nehéz lesz. Erről már most, még a kampányban tudni kell. Nem szabad üres ígéreteket tenni, fűt-fát ígérni, mert utána nagy lesz ezeknek a szavaknak az ára.
Az Orbán-rendszer még nem bukott meg.
Sőt, az alaptörvény és sarkalatos törvények által be van betonozva. Így a normális helyzet helyreállítása természetesen nem lesz könnyű. Nem elég csak a hagyományos jogállami eszközöket használni, mivel ez túl lassú út. Azért, hogy ne legyen patthelyzet a választások után, valami mást kell tenni. Nálunk nyolc év után is sokkal nehezebben megy, mint ahogy Donald Tusk koalíciója eredetileg tervezte. Nálatok 16 évnyi egypártrendszer után még nehezebb lesz a Tiszának az eredeti terveit megvalósítani, ha egyáltalán lesz rá lehetősége. De Orbánnak se lesz könnyű, ha marad. Az ország a gazdasági és pénzügyi összeomlás küszöbén áll, megosztott a két nagy politikai tábor között, és sajnos szellemileg és erkölcsileg is szennyezett.
Nemcsak Magyarországon, hanem ez egész nyugati világban a Donald Trump-tényező nagyon fontossá vált (és még fontosabbá Orbán Viktornak). Az atlanti világban majdnem mindenhol társadalmi feszültségek és szakadások, vagy törésvonalak érezhetőek. Egyre erősebb a nacionalizmus és nagyon erős a populizmus. Kevesen járnak a középúton. Csatlakozik-e Magyarország a mérsékeltek, a tettre készek táborához a választások után? Erre várnak az európai intézmények, és természetesen erre vár a mostani lengyel kormánykoalíció is.
A megfelelő nemzetközi tőkét meg lehet szerezni. De ez nem elég. A legnagyobb feladat: hogyan lehet újjáépíteni a társadalmi bizalmat, mert mind a választási támogatás, mind a türelem inkább rövidtávú, ha nem lesz sikeres az új kormányzás. Függetlenül attól, hogy végül ki lesz a nyertes. Még nem tudjuk, ki nyer. De egyet tudunk: így vagy, vagy úgy az ellenzék erős lesz, mert a mostani körülmények között a kétharmados többség majdnem lehetetlen. Csak patthelyzet ne legyen, ami a legveszélyesebb forgatókönyv most Magyarország számára.
Kívülről nézve ismét vízválasztó előtt állnak a magyarok. Újra több mint a választás, majdnem a rendszerváltás a feladat. Azért kell megismételni a korábbi híres szlogent: Nyerni kell, de nagyon! Nemcsak a választásokon, de a szavazás után is. Így szól – leginkább keserű tapasztalatok alapján – az igazi lengyel lecke.
Bogdan Góralczyk
Kedves Bogdan!
Varsói leveled a legjobbkor érkezett. A magyar választási kampány véghajrájában vagyunk, nagyon is szükségünk egy jól értesült lengyel kívülálló éles szemű megfigyeléseire. Mindenekelőtt teljesen igazad van a lengyel tapasztalatok alapján, hogy egy ilyen korszakváltó választást nem elég megnyerni a választás napján, hanem legalább annyira meg kell nyerni a választások után is. A keserű lengyel tanulságok a jogállam helyreállításának nehézségeivel megmutatják, hogy a gondok legalább akkorák lesznek egy lehetséges győzelem után, mint előtte voltak.
Jelentősek a hasonlóságok és a különbségek a magyar és a lengyel helyzetet illetően. A Kaczyński-féle PiS elkezdte ugyan kiépíteni az Orbán-rendszerhez hasonlatos autokráciát, de kormányzása három fontos kérdésben különbözött a magyar önkényuralomtól. Az Orbán-rendszernek sikerült 16 év alatt egy valamennyi jogállami ellensúlyt, autonómiát leépítő, teljesen központosított rendszert teremtenie. Immár saját intézményei és emberei vannak a társadalom valamennyi stratégiai pontján, kétharmados törvényekkel körülbástyázva. Ilyen Lengyelországban nincs. Az Orbán-rendszer olyan egy-központú maffiaállamot hozott létre, ahol a gazdaság valamennyi területe az Orbán család, illetve egy járadékos „új osztály” rablóérdekei szerint működik. A lengyel világot is jellemzi a korrupció, de az nem vált politikai-gazdasági-társadalmi modellé. Végül, az Orbán-rendszer személyes egyeduralom (personal autocracy), minden a rendszer vezetőjére épül. S bár Kaczyński mozgatja hátulról a szálakat, Lengyelország nem vált személyes autokráciává.
Állítottam, hogy a rendszer megbukott. A tizenhat éves Orbán-rendszer nem teljesítette a politikai, gazdasági és társadalmi várakozásokat.
Az önkényes hatalom kormányzásáról nemcsak az derült ki, hogy a hatalmasok magánérdekeit szolgálja és védi, hanem az is, hogy alkalmatlan a XXI. századi vezetésre: vak, süket és béna. A gazdaságban már az ezredforduló idején rossz irányba fordultak a kormányok, amikor a hatalomszerzés és megtartás érdekében a választóvásárlást, a potyautas, járadékleső, költségvetési osztogató és megszorító „görög utat” választották az Európai Unión belül. Az Orbán-rendszer tökélyre fejlesztette a rablórendszert a gazdaságban, s ennek következtében felélte és elrabolta a belső forrásokat, eltulajdonította az EU ingyenes külső forrásait. Önkényes, a saját hasznot néző és a nemzeti jövedelmet csökkentő beruházásaikkal, az egészségügy, az oktatás, a szociális szféra lepusztításával Magyarországot a térség egyik vezető gazdaságából és társadalmából az utolsó helyek egyikére taszították, megsemmisítették növekedési potenciálját és megélhetési válságot idézték elő. Sajnálom ugyan Lengyelországot a politikai és jogi rendszer gondjai miatt, de irigylem gazdasági és társadalmi teljesítményét. Ebben a politikai ciklusban Magyarország nem növekedett, a termelékenység és versenyképesség a mélypontra esett. A legvidámabb barakkból csak a barakk maradt. Magyarországon rendszerválság van. A társadalomban zajlik a (nagy)városi középosztály, különösen a fiatalok „áradása” és a falusi, kisvárosi becsapott kisemberek, kékgallérosok lázadása. Az Orbán-rendszer fenntarthatatlan.
Tragikus lenne, ha Orbán és csapata nyerné a választásokat. Ám lehetséges győzelmük ellenére is állítom, hogy maga a rendszer folytathatatlan. A társadalmat ezután kézben tartani már csak erőszakkal lehet – és az egy másik rendszer. Kell-e téged, a lengyelt emlékeztetnem arra a fordulatra, amikor a lengyel vezetés 1981. december 13-án a szükségállapot bevezetését választotta a rendszer fenntartására, és ezzel aláírta a rendszer halálos ítéletét? Ám Orbánnak nincs erőszakra fogható hadserege vagy rendőrsége. Ha láttad a több százezer ember méltóságteljes vonulását a Pride idején és a rendőrség békés és barátságos viselkedését a betiltott megmozduláson, akkor megértheted, hogy ebben az országban aligha lesznek vízágyúk és tankok, mindenre elszánt erőszakos rendőrök és katonák, ügyészek és bírók a békés civilekkel szemben.
Igazad van, a magyar átmenet a jogállamhoz és a liberális demokráciához még a lengyelnél is nehezebb lesz. Ha az ellenzéknek nem lesz kétharmada a parlamentben, akkor szinte valamennyi fontos kérdésben meg lesz kötve a keze, mert a hatalom a stratégiai ügyek megváltoztatását kétharmados többséghez kötötte. Továbbá, nálunk valamennyi alkotmányos intézmény élén a rendszer emberei ülnek leválthatatlanul. Teljesen igaz, hogy azonnal cselekedni kell a hatalom átvételekor. Erre előreláthatólag három lehetséges megoldás van.
Az első és legfontosabb, hogy a rendőrség és az adóhatóság azonnal eljárás alá vonja a rendszer vezetőit és oligarcháit a már ismert és részben leleplezett bűncselekmények ügyében.
A Tisza mozgalom meghirdette az „Út a börtönbe” programot. Mivel a hatalmasok arcátlan nyíltsággal loptak, már most tudunk olyan bűncselekményeikről, amelyek megbilincselésükhöz vezethetnek. (Gondold el, a nyomozók már eljutottak „Tóni és Barbara”, Rogán Antal miniszter és felesége neveihez Völner Pál igazságügyi államtitkár korrupciós ügyében, amelyben az ügyész éveket kért a vádlottra! Valamennyien láttuk külügyminiszterünket egy ismert oligarcha jachtján nyaralni, miután a kormány komoly összeget ítélt meg ennek az oligarchának!) A mindenható hatalmasságok elleni azonnali eljárás növelni fogja a választók bizalmát és megrendítő hatása lehet a rendszer embereire.
A második lehetőség kétfelé ágazik. Korábban csatlakoztam neves jogászok – Bárándy Péter, Fleck Zoltán, Vörös Imre – kezdeményezéséhez, amely jogi érveléssel kétségbe vonta a rendszer alaptörvényének és kétharmados törvényeinek érvényességét, és meghatározott feltételek megléte esetén lehetőséget adott a jogszabályok egyszerű többséggel való felülírására. Ez minden valószínűség szerint az európai intézmények ellenállásába ütközik. A másik ág, a kétharmados törvények labirintusában történő ügyes manőverezés. Ehhez felkészült igazságügyi miniszter és jogi csapat kell, akik megtalálják a lehetséges kiskapukat, képesek új szabályok és intézmények előállítására. Igazad van, ezen már most dolgozni kell.
A harmadik lehetőség az a reményem, hogy a rendszer pártja, amelyet kizárólag a hatalom és a pénz tart össze, törékenyebb annál, minthogy kibírná a vereség csapását. A rendszer embereinek egy része már szívesen szabadulna a tehertétellé vált Orbán Viktortól, s leginkább az autokrata és orosz vonaltól. Már elindult a belső utódlási harc. Lázár János, Navracsics Tibor, Gulyás Gergely nagyon is el tudnák képzelni, hogy Moszkva helyett visszatérjenek az EU és a NATO oldalára, hogy az európai pénzért és elfogadottságért cserébe belemenjenek Orbán személyes önkényuralmi intézményeinek és szabályainak leépítésébe. Tudják, hogy amíg Orbán van, nincs európai pénz és elfogadottság. Azzal is tisztában vannak, hogy se Putyintól, se Trumptól, sőt, Hszitől se kap Orbán és csapata pénzt. Belső forrás pedig nincs. Akarnak-e meghalni Orbánért? Egy nem létező szebb jövőért? Kiegyezni akarnak. Huszonöt-harminc képviselővel királycsinálók lehetnek. Te is, én is emlékszünk az „átmenet”, a „visszavonulás hőseire” 1989–90-ből!
Lengyelország és Európa sokat segíthet nekünk a három győzelemben – a kampányban, a választáson és a választás utáni átmenet során. Ellenőrző szemekkel figyeltek a hatalomra, hogy ne csalhasson, és óvó szemekkel a társadalomra, hogy ne csaphassák be. Világossá téve, hogy Magyarország az Európai Unió és a NATO védett része, nem pedig nagyhatalmi ragadozók – a putyini Oroszország, Hszi Kínája és a trumpi Amerika – prédája. Lengyelország középhatalommá vált Európában és nagyhatalommá a régióban. Természetes szövetségeseink, ha tetszik, mentoraink vagytok. Segítenetek kell a bizalom visszanyerésében az európai intézményekben! Segítenetek kell nehéz átalakulásunkban, reformjaink véghezvitelében! A magyar rabul ejtett értelem felszabadításában és felvilágosításában. Az Orbán-pestist és a Kaczyński-kolerát csak közös erővel győzhetjük le – ez a mi dolgunk s nem is kevés!
Lengyel László
A levélváltás lengyelül a Rzeczpospolita lengyel, szlovákul pedig a Dennik N szlovák napilapban jelenik meg.
