Nem hogy előre, de utólag se egyszerű megmondani, mikor kezdődik egy világháború. Az iskolában megtanultuk, hogy a 2. világháború 1939. szeptember 1-jén kezdődött, amikor Németország megtámadta Lengyelországot. De vannak történészek, akik Japán 1937-es kínai inváziójától számítják, sőt, akár az 1936-ban kirobbant spanyol polgárháborúig is visszanyúlnak. Az 1. világháború hivatalosan 1914. júliusában kezdődött, amikor az Osztrák–Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának, de előtte 1912-től két sokszereplős konfliktus dúlt a Balkánon. Most sem egyértelmű, hogy igaza van-e Volodimir Zelenszkijnek, aki a BBC-nek nyilatkozva befejezett tényként beszélt a megkezdődött 3. világháborúról.
Lehet, hogy már tényleg benne élünk az új, globális konfliktusban, elvégre Oroszország nem tekinti helyi háborúnak azt, amit Ukrajnában művel. Varsóban gyújt fel bevásárlóközpontot, megrongálja a Balti-tengerben futó internet-kábeleket, drónokat röptet német, holland és dán katonai támaszpontok fölött, rendszeresen zavarja az európai polgári légi forgalmat. Gazdaságát, egész társadalmát átállította háborús üzemmódra, s a feszültséget jól adagolva fenyegetőzik a NATO-tagok területére való betöréssel, sőt atomtámadással. Előfordulhat, hogy a jövő történészei majd azon tanakodnak, hogy 2022 február 24-étől vagy már korábbról, 2014 elejétől számít-e az új világégés.
Ehhez azonban kell egy valódi, sokszereplős katonai összeütközés, aminek egyelőre csak a lehetőségét látjuk. Nem mintha az nem lenne elég ijesztő, de egy kis szerencsével és sok anyagi áldozattal talán még elkerülhető a legrosszabb. Oroszországnak kevesebb pénze, ipari potenciálja, katonája és fegyvere van, mint a NATO-nak, ráadásul az utóbbihoz hozzá lehet számítani Ukrajnát is. Egy hagyományos fegyverekkel vívott összeurópai háborúban Putyinnak nincs esélye, viszont egy vereséggel mindent elveszíthet, az eddig szilárdnak tűnő hatalmát is. Sok rosszat el lehet róla mondani, de azt nem, hogy ne próbálna hideg fejjel gondolkodni, ami ez esetben talán okot ad némi reményre.
Persze nem is feltétlenül akar a hadszíntéren nyerni. Beérné azzal, ha a liberális demokráciát támogató pártok és politikusok helyett Francia- és Németországban meg máshol is a Trumphoz, illetve Orbánhoz hasonló szélsőnacionalisták kerülnének hatalomra, akik szétvernék a NATO-t és talán még az Európai Uniót is. Az végül is Moszkva stratégiai győzelmét jelentené, de ezt a tervet már áprilisban keresztülhúzhatják a magyar, novemberben pedig az amerikai választók.
A pesszimista Zelenszkijnek azonban Putyin elképzeléseitől függetlenül is igaza lehet. Elvégre nem világos, milyen kőolajárat hozna és hány országot érintene egy Irán elleni elhúzódó amerikai hadjárat. Az sem, hogy mekkora áldozatot vállalna Kína és az Egyesült Államok egy Tajvan miatt kirobbanó nagy ázsiai konfliktusban. Akárhogy is, az amerikaiak minden esetben megkerülhetetlenek, elvégre ők a világ messze legerősebb katonai és gazdasági hatalma. Világháború csak akkor lesz (vagy van), ha Washingtonban rosszul kalkulálnak.