Ne hagyjuk olyan könnyedén magunk mögött a Fertő tó osztrák partján fekvő Hotel Nils am See szállodát, azt a fantasztikus liberális helyet, amely tárt ajtókkal – megvetett szobákkal – várja az LMBTQ párokat; ideális környezetet biztosít szeretőknek, szerelmeseknek, de a jelek szerint a dolgozni vágyóknak is. Mert hát mi másért döntött volna Nagy Márton úgy, hogy itt tartja, négy fős munkaértekezletét, ráadásul úgy, hogy mindenki maga fizeti a négymillió forint ráeső részét. Mert hát ott, a gazdasági minisztériumban ilyen a munkamorál; nem is értem miért nem lettek kollektívan kivezényelve a Pride-ra. De ne gúnyolódjunk, inkább tűnődjünk el azon, hogy miért hazudik nekünk Nagy Márton. Miért gondolja, hogy ilyen ostobaságra is vevők vagyunk.
Mondhatta volna, ahelyett hogy kihelyezett értekezletről beszél, hogy ultizni mentek, meg akarják előzni a miniszterelnököt az ultizók DPK-jának megalapításával. Mert hát, nyilván tudják, most már ilyenünk is van, mégpedig épp Orbán Viktor vezényletével. Ahogy láttam a belépés alapjául nem az ulti-tudás szolgál, hanem a Fidesz pártolása. Szegény Korda György is belekerült az ultizók digitális polgári körébe; jócskán rácáfolva korábbi életpályájára. Persze nyilván nem volt könnyű helyzetben: egyik nap kártyacsatára hívta őt a miniszterelnök, másnap reptér alapkőletételre – lehet ilyen invitnek ellentmondani?
Egyértelműen: nem. Számomra pusztán az a meglepő, hogy háborús veszélyhelyzet esetén menyire indokolt elhúzni egy osztrák szállodába, vagy éppen ultizni úgy, hogy arról ország-világ értesüljön. Jó, jó, emlékszem, hogy hajdanán, még '56-ban a Szilas Bandiék is ultiztak lenn, a pincében, miközben a házunk előtt szovjet tankok húztak el, szóval tényleges háborús – forradalmi helyzetben sem húzza be a az ember fülét-farkát, voltaképpen teljesen normális, ha egy étteremben, kamerák jelenlétében DPK-t alapít, piros ulti bemondása közben. Csak azt nem értem, ha már digitális kör, miért nem online játszottak, azt is megzenésíthette volna a házi-bulvár lappá előlépett Blikk, illetve, ha ez pusztán egy poén, akkor miért pont a miniszterelnök csinál viccet a digitális polgári körökből. Hova tűnt a dolog komolysága? Illetve az talán sosem volt; a digitális körök, immár hónapok óta fizikai találkozókat szerveznek, folyamatosan azt akarják bizonyítani, hogy sokan vannak egyszerre, ugyanazon a helyen. Persze az ultiasztal – asztalok, mert ahogy láttam több asztal volt – tökéletesen megfelel ennek; látnunk kell a miniszterelnököt, és azt is, hogy sokan követik.
Amúgy lehetett volna ez az összejövetel is Fertő tó osztrák partján fekvő Hotel Nils am See-ben, ha már az a szálloda ennyire reflektorfénybe került. Nincs kizárva különben, hogy a NER már régebben felfedezte, valahonnan ismerni kellett a helyet Nagy Mártonnak. Mellesleg fogalmam sincs, hogy Nagy Márton tud-e ultizni, most persze mindegy is, mert a miniszter bedobta a lapjait, no nem a miniszterelnök. Orbán, itt Budapesten, csak arra panaszkodott, hogy veszített, ami, feltehetően, azért történt, mert durchmarst mondott miközben, mindenki látta, betli lap volt a kezében...
Mondhatta volna, ahelyett hogy kihelyezett értekezletről beszél, hogy ultizni mentek, meg akarják előzni a miniszterelnököt az ultizók DPK-jának megalapításával. Mert hát, nyilván tudják, most már ilyenünk is van, mégpedig épp Orbán Viktor vezényletével. Ahogy láttam a belépés alapjául nem az ulti-tudás szolgál, hanem a Fidesz pártolása.
Szegény Korda György is belekerült az ultizók digitális polgári körébe; jócskán rácáfolva korábbi életpályájára.
Persze nyilván nem volt könnyű helyzetben: egyik nap kártyacsatára hívta őt a miniszterelnök, másnap reptér alapkőletételre – lehet ilyen invitnek ellentmondani?