A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) vezetőségében 2003-ban merült fel az ötlet, hogy Rejtő-kiállítást kellene rendezni, melynek megvalósítását Thuróczy Gergelyre bízták, mert testhezálló feladatnak tartották számára. Horváth Csaba irodalomtörténésszel együtt láttak neki a munkának, aminek első akadálya az volt, hogy az író után nem maradt hátra hagyományosan értelmezhető hagyaték – jóformán nem volt miből kiállítást készíteni.
Kiállítás nem létező tárgyakból
„Rengeteg legenda él Rejtőről, viszont kevés a tényanyag, a kézirat, a személyes holmi, még relikviák sincsenek. A szükségből erényt krampácsolva azt találtam ki, hogy – mivel a legjobb regényei a kor a szórakoztató irodalmának paródiái, amit jó adag pesti, zsidó humorral nyakon öntve ad vissza – kerekítsünk egy kiállításparódiát! Így aztán egy sor nem létező tárgyat kreáltunk. Ez a fajta megoldás részint az irodalmi muzeológia, de általában véve a kiállítóhelyek körében is szokatlan, a látogatók körében viszont nagy sikert aratott, bár csak három és fél hónapig volt látogatható” – meséli Gergely.
A kiállításon szerepelt a láthatatlan légió egyenruhája, a lámpabél (rajta orosz hússaláta egészen kitűnő nyomaival), Létra Melanie, Babett anyó lavórja, Csülök, egy füstölt sertéscombban testet öltve, és megannyi elmés ötlet, ami tán Rejtőnek is tetszett volna.
A Hadtörténeti Levéltárban fennmaradt a veszteségi kartonja – az is hiányos adatokkal, annyi tudható csupán, hogy ő volt a 2. magyar hadsereg Don-kanyarban elesett százezer áldozatának egyike. A kiállításon látható volt jelképes síremléke is: egy rusztikus sírkő, belevágott csákánnyal, ami az író Csontbrigád című könyvére utalt.
„Elkezdtem kutatgatni, apránként egyre több mindent kiderítettem róla, de módszeresen csak tíz év múlva láttam neki a Rejtő-birodalom feltárásának. 2015-ben adtam ki az első, róla szóló »piros« könyvet Az ellopott tragédia címmel. A cím is egy parafrazeált idézet a Csontbrigádból. 2016-ban a szövegközléseket szűkítve, de a bibliográfiát bővítve született meg a »kék« könyv, A megtalált tragédia. Bennük nem csupán a kutatással feltárt tényanyag, hanem kiadatlan szövegek, többek között egy kisregény, a szerelmi levelezése, ifjúkori versei is helyet kaptak. Azóta életem részévé vált, naponta foglalkozom Rejtővel, cikkeket írok, előadásokat tartok, a Károli Gáspár Református Egyetemen Rejtő-szemináriumon tanítottam is. A róla szóló és a hozzá tartozó információk Wikipédia-cikkeit is én szerkesztem.”
Az író születésének 120. évfordulója okán Thuróczy Gergely tavaly rengeteg megkeresést kapott, ami a Rejtő iránti töretlen érdeklődést és lelkesedést mutatja. Nemcsak vetített képes előadásokat, hanem irodalmi idézetekkel tűzdelt, tematikus sétákat is tart a Rejtő életéhez köthető budapesti helyszíneken.
„Két, korábban ismeretlen kisregényét önálló kötetekben is közreadtam, ezek a Konzílium az őserdőben (Piros könyv), illetve a Tatjána (Kék könyv). Ez utóbbi irodalmi szenzáció, mert alighanem Rejtő utolsó, kéziratban maradt, hosszabb lélegzetű műve.
Annak idején minden bizonnyal cenzurális okokból nem jelenhetett meg. 1932-től kezdett el úgynevezett gyorsregényeket, füzetes-tízfilléres ponyvákat írni, amelyek egytől egyig saját nevén (tehát nem álnéven, mint a P. Howardok) jelentek meg, többnyire a Világvárosi Regények sorozatban. Fiatalkorából fennmaradt egy naplófüzete, de csak részben tudtam kiolvasni, hiába birkóztam vele hónapokig. Nagyon kusza a kézírása, emiatt sok helyütt olvashatatlan.”
Se nem Kelet, se nem Nyugat
Thuróczy Gergely nem főállású Rejtő-kutató, ha csupán az lenne a dolga, hogy vele foglalkozzon, akkor ha nem is öles, de tyúklépésekben haladhatna a Rejtő-filológia megismerése, az életmű mélyebb feltárása. Regénytechnikailag legjobban megírt művének a Vesztegzár a Grand Hotelbent tartja, mert nem lineáris cselekményű, a sok szereplőt ideális arányban keveri. A tizennégy karátos autó is emiatt élvezetes, különösen azért, mert leír valamit, ami felett elsiklunk, majd két fejezettel odébb visszatér rá, és megértjük, mi is volt a korábban elejtett félmondat.
„Rejtő hatása nemcsak az irodalomban érződik, hanem jellegzetesen kelet-közép-európai hazánk – ami se nem Kelet, se nem Nyugat – szellemiségét ragadta meg. Folyton ügyeskedünk, mindenki mindenkit átver, rokona-ismerőse mindenkinek, vannak összeveszések és összeborulások – ez a jelenben is visszaköszön.
Legtöbb könyve nem Magyarországon játszódik, hanem idegen kontinenseken, messzi tengereken, magyar szereplője alig akad. Ennek ellenére a P. Howardok vagy Gibson Laveryk mégis igazán, nagyon pesti történetek! Akadt egy-két világháború, forradalom, rendszerváltás, de a pesti flaszter emberével a Körúton, akikkel Rejtő is találkozhatott a kávéházakban, összefuthatunk ma is. Rejtő, ha a mai Magyarországra tévedne, csak sóhajtana egyet: »Én már nyolcvannyolc éve megmondtam!« De abban is biztos vagyok, hogy a szocializmus megtörte volna írói lendületét.
Megdöbbentőnek tűnhet, hogy utóbb az Albatrosz-sorozatban megjelenő történeteket cenzúrázták. Vagy éppen hogy nem is meglepő, mert az akkori kurzusnak sok politikai utalás, esetleges áthallás nem tetszett a hidegháború éveiben, ezért bizonyos részeket egyszerűen kihúzattak, átírattak a regényekben. Az eredetivel való összehasonlítás során meghamisított részeket, lebutított sorokat tálaltak a nyájas olvasónak az eredetihez képest. Rejtőnek akad olyan műve, amelyben Gergely közel háromszáz szövegeltérést talált az első kiadásokhoz képest. Ezeknek csak kis része indokolt, hiszen az akkori ponyvairodalom sem volt az irodalmi Parnasszus csúcsa. Aki az eredeti, teljes történeteket szeretné olvasni, az megteheti a Magyar Elektronikus Könyvtár jóvoltából az interneten, ott ugyanis az eredeti kiadások hasonmásai itt máig elérhetők.
A rajongók örömére
2026 elején megjelent Gergely legfrissebben elkészült kötete, a Sír (a) felirat – Rejtő Jenő-életműválogatás kalligrafikus betűkkel papírra – címmel. Egy különleges kiadvány, amelyet ő szerkesztett, szövegeket és illusztrációt válogatott, tipográfiai és vizuális turpisságokat kreált bele.„Születésének 120. évfordulójára tavaly önhatalmúlag meghirdetettem a Rejtő-emlékévet, hogy a jeles eseménynek legyen valami időtálló, fizikai nyoma is. Összefogtam Pászti Péter kalligráfussal, aki bámulatos módon bánik a betűkkel, betűképeket rajzol, illetve a személyhez köthető szavakból kirajzolja az arcképet.
Maga a könyv kézírásos, betűnként megírt lapokból áll. Az általam kiválogatott szövegek nagyon jellemzők Rejtőre, mondhatni, az életműve sűrítménye.
A kötet címe Rejtő egyik kései verséből való, ami keserű számvetés részéről, és amit szintén meghamisítottak. A hátoldalán egyik utolsó művéből szerepel egy mondat: »Kéziratom mintegy húsleveskocka-kivonat formájában adja a kalandregények úgynevezett alapelemeit.« Nem csupán a legjobb szövegekből válogattam, de az életmű esszenciájának bemutatására törekedve bemutattam fiatalkori verseit, azt, honnét indult mint hagyományos versírópalánta. Nemcsak a kacagtató slágerdarabok vannak benne, mert ő komor novellákat is publikált. Harmincnyolc autentikus Rejtő- és két vendégszöveget tartalmaz. Lassan készült, mint a Luca-széke, rostálgatni kellett a textusokat, szavanként összenézni a kézirattal és az első kiadással. 200 oldalon, 200 példányban, amiből 40+120 számozott, névre szóló, bibliofil könyvecske készült – csakis elhivatott gyűjtőknek és Rejtő-rajongóknak.”
A kiadást Gergely finanszírozta, és ha lesz rajta nyereség, akkor abból újabb köteteket tervez kiadni a Szupernóva sorozatban. Tematikájuk még jegecesedik, de hogy köze lesz Rejtőhöz, az (holt)biztos.
