Először csak úgy, megtartva magam a karjaim erejével. Aztán feltornáztam magam, átdobtam a két lábamat, megtartottam a rudat térddel, és lógtam lefelé is egy kicsit.
Imádtam azt a rudat.
Mindaddig, amíg egyszer egy mérges darázs belém csípett lógás közben. Utána sokáig messziről kerültem a rudat, de a durcásságomat felülírta a lógás szeretete. Aztán ahogy felnőttem, eltűnt a nagymamáék háza, odalett a vasrúd, és rájöttem, hogy elfelejtettem mostanában lógni.
Maguk szoktak maguktól lógni? Keresnek néha egy rudat, amit megmarkolnak és két kezükkel csak úgy tartják a saját súlyukat? Ameddig bírják. Vajon meddig bírják?
De vajon miért is jó a lógás, vagyis pontosan fogalmazva, a függeszkedés?
Az egyszerű, ám hatékony gyakorlat során karjaink teljesen kinyúlnak, testünk ellazul. Az angolok ezt nemes egyszerűséggel dead hang-nek , vagyis halott lógásnak nevezik.
A lógás egyik legnagyobb előnye, hogy megnöveli fogásunk erősségét és fejleszti az alkar és a kézfej izomzatát. Ennek köszönhetően sokkal biztonságosabban tudjuk a használati eszközeinket megtartani. A vállaink is hálásak lesznek, mert a lógás során javul a mozgástartományuk, és oldódik a lerakódott és felgyülemlett feszültség. A gerincünk kifejezetten hálát rebeg eme remek gyakorlatért, mivel a gravitáció ellenében lógva levesszük a csigolyákról és porckorongokról a nyomást. Ezzel együtt csökken a hátfájás, és javul a testtartás is. A rúdon való lógás a törzs izmait, kiváltképp a hasizmokat és alsó hátizmokat is aktiválja. Mindezen felül a mentális erőnket is edzhetjük, mivel a rúdon lógás kihívást jelent az állóképességünknek.
Mégis, hogyan érdemes lógni? Mielőtt belefognánk, mindenképpen olyan rudat válasszunk, amely stabil. Rém kellemetlen az a szituáció, ha leszakadunk. Tehát legyen masszív az a rúd! Ha megtaláltuk a vasrudunkat, akár egy játszótéren, akár egy kültéri edzőparkban vagy beszereztünk egy saját rudat, amit az ajtókerethez illesztettünk és kellően boldogok vagyunk, felsőfogással fogjuk meg.
Lógás előtt enyhén húzzuk le, majd vigyük hátra a vállainkat. Engedjük meg a testünknek, hogy szabadon lógjon! Nem kell billegni jobbra-balra, csak egyszerűen lógni. Kezdjük ötször tíz másodperccel. Ha ez nem megy az elején, csökkentsük egy kicsit az időt, de mindenképpen törekedjünk arra, hogy legalább egy percig tudjunk szabadon lógni, megtartva a saját testsúlyunkat. A percek számát pedig emeljük, és igazán büszkék lehetünk majd magunkra, ha már tíz percig is tudunk lógni!
