Már a rendszerváltozást követően láttam Monory Mész Andrásnak a nyolcvanas évek közepén készült (és rögtön betiltott) dokumentumfilmjét, mely a Bebukottak címet viseli. Az alkotás készítői a tököli börtönben szólaltattak meg gyilkosságért elítélt fiatalokat, akiket tettük részleteiről, illetve motivációikról faggattak.
Félelmetes világ elevenedett meg a nézők előtt. A rácsok mögött kendőzetlen ököljog érvényesült, a gyengébbek számára mindössze két opció létezett: vagy az erősek rabszolgái lettek, vagy a tömeges nemi erőszak elszenvedőjének szerepét választották. Mondanivalóm szempontjából nem lényegtelen, hogy az egyik interjúalany azt a javítóintézeti nevelőjét ölte meg, aki folyamatosan zaklatta őt.
A szóban forgó dokumentumfilm Rétvári Bence válaszáról jutott eszembe, melyet a belügyi államtitkár Szabó Tímeának adott nemrégiben: az ellenzéki képviselő a javítóintézetek bezárásának körülményeit firtatta. A Pintér Sándor nevében megszólaló Rétvári válasza lényegében felér egy beismeréssel. Az Orbán-kabinet azon intézkedése, miszerint a javítóintézetben elhelyezett fiatalkorúak „nevelése és társadalmi integrációja” mostantól a büntetés-végrehajtás égisze alatt fog zajlani, tulajdonképpen arról árulkodik, hogy a rezsim működtetői csupán konzerválni kívánják azokat a botrányos állapotokat, amelyek többek között a hírhedtté vált Szőlő utcai intézmény falai között uralkodtak.
A Juhász Péter Pál karmaiból szabadult fiatalok de facto a Bebukottakból megismert börtönviszonyok közé kerülnek, nevelésükről, gondozásukról őrzésükre és fegyelmezésükre helyeződik át a hangsúly. A gyermekjogokra fittyet hányó szélsőjobboldali kormány ezzel a döntésével billogot süt a megtévedt fiatalkorúakra, társadalomba való visszailleszkedésük elősegítése helyett továbblöki őket a lejtőn.
Mert ne legyenek illúzióink: az államtitkári fogadkozás ellenére a büntetés-végrehajtási intézményekben érvényesülő farkastörvények fognak vonatkozni a szerencsétlen neveltekre is, és kisebb csoda lenne, ha ebből az erőszakos közegből kikerülve többségük ép személyiséggel tudná folytatni az életét. A Bebukottaknak tudniillik elkészült bő tíz éve a folytatása is, Káin gyermekei címmel; ebből a dokumentumfilmből pedig az derül ki, hogy a fentebb említett fiatal gyilkosok felnőttként sem találták meg helyüket a világban.
Mégsem csodálkozhatunk különösebben a javítóintézeti neveltek kormányzati cserbenhagyása miatt. Az orbáni garnitúra szociális érzéketlenségéhez hozzátartozik a társadalmi mobilitás ellehetetlenítése – és ennek a szemléletnek megfelelően a jelenlegi hatalom a bűnözői létből sem kínál kiutat. Megbocsát persze azoknak a bűnözőknek, akiket felhasználhat saját céljaira: gondoljunk a negyedik alkotmánymódosítás miatt tiltakozó fiatalok ellen fellépő elítélt gyilkosra, vagy azokra a büntetett előéletű kopaszokra, akik egy szocialista képviselőt akadályoztak meg egy Orbán Viktor számára kellemetlen népszavazási kérdés hitelesítésében.
A hazai társadalomra mégsem ezek a piti garázdák, hanem a miniszterelnöki bársonyszékben ülő nehézfiú jelenti a legnagyobb veszélyt.