Elég szomorú, hogy a kis Donald Trump helyett az anyukája méhlepényét anyakönyvezték annak idején, és most egy ilyen orvosi műhiba következtében egy placenta irányítja a világ első hatalmát. De nincs egyedül, SNI-s pszichopaták és kényszeres hazudozók kábítják Katát, akit durva könnyű a táncba vinni, mert a nép egy jelentős része nem egy lumen (blumen, mondta anno a kisfiam). De ez mindig így volt és mindig így is lesz, Adolf vagy Benito sem volt alkalmas arra, hogy egy országot vezessen, legfeljebb, hogy a bikát a jó édesanyjukra, a zemberiség nem tanul és az erőszak mozgatja a világot, a háború mindenek atyja és mindenek királya, stb., stb. Szal most is káprázatos hülyeségekkel bűvölik a blumeneket káprázatosan jelentéktelen, elhízott hülyék és méhlepények, és a blumenek beveszik mindezt. Van egy ország, ami valós bizonyítéka annak, mi lesz itt, ha a nem rendszerváltó változat jön be. Ez Örményország. Idegen tollakkal ékeskedek, valamikor 2013-ban olvastam egy bejegyzést Örményországról (https://annyit.blog.hu/2013/06/13/), ekkor megálltam a növésben, ezt az írást dolgozom fel az alábbiakban, mert rólunk szól a mese.
Örményország ugye meseszép kis keresztény ország a Transzkaukázusi-fennsíkon, kisebb, mint a Dunántúl, itt vált először államvallássá a kereszténység, az ókorban három tenger mosta a partjait neki is, de történeti földrajzilag egy Pechvogel. Ők aztán végképp a pad alá estek Ázsia és Európa közt, mert ősi keresztény kis országnak lenni a törökök és az oroszok mellett nem egy nagy ötlet, rossz szomszédság török átok, tudnánk mesélni, ahogy van fogalmunk az orosz medveszexről is. A törökök csinálták az első holokausztot a XX. században; 1915 és 1916 között úgy 600-800 ezer örményt öltek meg vagy éheztettek halálra, erőszakoltak és kínoztak meg az Oszmán Birodalomban, persze tagadják, mint a blumenek a zsidó népirtást.
Eltelt egy generációnyi idő a rendszerváltás óta, lehetett volna ezt úgy is csinálni, mint a lengyelek, Lengyelország a világ 20 legnagyobb gazdaságának egyike lett, már Japánhoz mérik magukat, nekünk sikerült az utolsók közé süllyednünk a Putyin-szopó első miniszterünk tevékenysége révén. Alaphelyzet a megfélemlítés, az állandó függés, a reménytelen kiszolgáltatottság érzése. Vakítani kell a parasztot, arra pedig a legjobb módszer a folyamatos ellenségkeresés, amivel egyúttal nélkülözésünket is magyarázni lehet.
Örményországban ott vannak mindjárt a törökök, akiknek keleti határa alig pár kilométerre van a főváros Jerevántól, de az a határ évtizedek óta le van zárva, mivel a törökök nem hajlandóak elismerni a népirtást. A megoldás nyilván a megbékélés lenne, de akkor mivel tartjuk ébren a minket újra és újra megszavazó híveket? Az egyenlőtlenségek nőnek, a kevés gazdag oligarcha és a belőlük élő helyi kiskirályok felszívnak minden érdemi forrást. Egész Örményország gazdasága mára különböző helyi potentátok kezében van, akik rendre a politikai elit seggéből bújnak ki. Érdemi külföldi befektetés mára nincs is az országban. Az emberek a lábukkal szavaznak, mára oda jutottak, hogy abbahagyták a népszámlálást. A 8–10 milliós örménységből becsült adatok szerint 2,9–3 millióan laknak az anyaországban. Minden választás után százezres nagyságrendben kelnek útra az emberek, jórészt a fiatalok. A többség elmegy. Csak az marad, akinek nincs hová mennie, vagy aki megtalálja ebben a rendszerben a számítását. Akik kiköltöznek napnyugatra, általában jómódúakká válnak, végeláthatatlanul lehet sorolni a világhírű örmény sakkozókat, énekeseket, modelleket, építészeket, üzletembereket és kereskedőket. Pont ugyanolyan örmény videók vannak a YouTube-on az örmény feltalálókról, mint a mieink szoktak lenni a golyóstolltól az atombombáig. És ott is igaz, hogy egyikük sem otthon érte el ezeket a sikereket.
