Régebben afféle hüvelykujjszabály volt, hogy a háborúk már kirobbanásuk előtt eldőltek, maga a fizikai küzdelem csak arra szolgált, hogy az erősebb kutya – fogalmazzunk szépen – izomból intézményesítse, hogy akkor ő lesz felül. Így volt ez sokáig a politikával is: a választások jobbára szentesítették, hogy melyik erő mögött volt eleve nagyobb kapcsolati-szellemi-gazdasági tőke, államigazgatási khm… potencia. Aztán jött a közösségi média. A tudás remélt, fennkölt szétáradása helyett a netes platformok egyfajta tudomány- és civilizációellenes forradalmat hoztak, a frusztrált, gyűlölködő, alulképzett, egyszóval a dühös kisember örömmel fedezte fel, hogy az otthon, magában fortyogó vak tehetetlensége a neten tömegerő, majd jöttek a dizájnszemüveges Orbán Balázs-szerű spindoktorok, politikai menedzserek és különféle antiszociális személyiségzavarral küzdő pszeudopolitikusok, akik támadó ékké formálták az indulatot. Első körben megszületett az Új Jobboldal, annak is igazi élharcosa lett a magyar miniszterelnök, és dinamikusan elindult azon az úton, aminek most a végén cammog, elnehezülve. A Fidesz mára egy lebomlás csendélete, ahol elvizesedett tagok felpüffedése rajzolja ki a formákat, felfekvések és visszerek a színeket. A NER 16 éves országlása leginkább annak volt köszönhető, hogy cirka 700 ezer magyar fiatal menekült el a innen Nyugatra, egy elöregedő társadalmat hátrahagyva, ehhez járult a Merkel-éra uniós önpusztítása, hogy érdemi ellenőrzés nélkül öntötte az EU felzárkóztatási pénzt az itt terjengő putyinista maffiába. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a magyar vezér egomániája nemcsak az ország, de saját lehetőségeit is felégette. A pártvezér a szüntelen feszültség- és ellenségkereső hepciáskodásával kitornászta magát minden komolyan vehető uniós pozícióból, és pár év alatt igazi matthelyzetbe lavírozta az országot: addig uszított itt óriásplakátokon Brüsszel és Ukrajna ellen, hogy az EU elzárta az uniós források zömét, a magyar gazdaság földbe állt, Zelenszkijnek meg láthatóan esze ágában sincs megjavítani az oroszok által szétlőtt Barátságot, elvégre aki volt olyan végtelen erkölcstelen, pofátlan és hülye, hogy az országa kőolajszükséglete 92 százalékát (!) az oroszok által pusztított Ukrajnán átfutó orosz kőolajvezetékre építette, hát az így járt.
Azaz 2026-ra a NER Mekk mesterének nem maradt más, mint hogy teljes kampányát az iskolázatlan, kistelepülési magányába bezárt kisember szorongására, rettegésére és gyűlöletére építse egy kokainon élő deviáns technokraták által irányított, kilóra megvett trashcelebekkel, értelmiségpótléknak kitartott kóklerekkel, agresszív szociopatákkal telitömött orosz szatellitpárt élén, amelyet – szuverenitás, hello! – a Bajza utcai orosz követségről irányít az orosz titkosszolgálat néhány „politikai technológusa”. Rájuk azért lett égető szükség, mert időközben kiderült, hogy nemcsak az újjobboldalnak átcsomagolt fasiszták tudják a netet kreatívan felhasználni, sőt.
Magyar Péterrel alighanem egy NER-vezérhez mérhető politikai tehetség érkezett, aki már így is történelmet írt: már az uniós választásokon 29 százalékot hozott el a Fidesz 400 milliárdos sajtókonglomerátumával szemben néhány Facebook-poszttal és egy két hónapos párttal. A NER ura időközben dülledt szemmel látja, hogy Magyarhoz képest ő lett az ójobboldal, a Tisza pedig óriásplakátok, milliárdos kampányok nélkül is simán vezet. Orbán Putyin titkosszolgálata mellett most már csak Zelenszkij indulataiban bízhat, bár ez sem olyan biztos.
Az ország számára ugyanis az nagyjából ismert, hogy a Fidesz a folyamatos háborús hisztéria, a további gazdasági lecsúszás, az üvöltő korrupció biztos választása.
A vezér pedig jobbára olyan válságokból ígér csodás kilábalást, amelyeket ő okozott. Orbán egy sima szélhámos bajkeverő, aki a feszelgésével háborús helyzetbe sodorhatja Magyarországot a nálunk úgy 50-szer erősebb, az orosz hadsereget négy éve feltartóztató Ukrajnával.
A Tisza számára igazán adott a lehetőség, hogy a NER-hez képest a nyugodt erőt jelenítse meg, amire az ország régóta áhítozik.