Bocsánat a beugrató címért, mert ez nem az, amire gondolnak. Nálunk ugyanis – Irántól eltérően – nem az USA bír ezzel a cseppet sem megtisztelő címmel, hanem Ukrajna. Sokat gondolkodtam azon, miért. Végül arra jutottam, hogy ez a szerencsétlen ország jókor volt rossz helyen Orbán Viktor nagy játszmájához. Hamarjában nem tudok más hasonló országot, csak Iránt, ahol ugyanúgy a házak faláról és az óriásplakátokról gyalázzák hosszú ideje az USA-t, mint nálunk Ukrajnát és annak elnökét. Ott mostanában közeledik az igazság órája.
Van két ország, amelyek bizonyos ügyekben kiszolgáltatottak egymásnak. Magyarország Ukrajnának az utóbbin áthaladó kőolajvezeték miatt, Ukrajna pedig Magyarországnak azért, mert az EU régi és jóvátehetetlenül (?) naiv, jóhiszemű szabályai miatt a mi szavazatunk is szükséges ahhoz, hogy megkapják a számukra létfontosságú hitelt. A józan ész azt diktálná, hogy ilyenkor a két fél tárgyalóasztalhoz ül és alkut köt, vagy legalábbis megpróbálja. Ám ebben az esetben a fordítottja történik, és a kezdeményező dicstelen főszerepét a rendező, Orbán Viktor magára osztotta.
Egyre agresszívabb, provokatívabb üzenetekkel bombázza Zelenszkijt, amelyek lényege, hogy nem köt alkut, hanem erővel kényszeríti Ukrajnát a vezeték megnyitására. Zelenszkij sokáig hallgatott, de aztán Orbán célt ért, mivel kijött a béketűrésből, és olyan, fenyegetőként is értelmezhető üzenetet küldött, amire nincs mentség. Ennek a chicken game-nek az eredménye, hogy ma már nem fogadnék arra, április 12., azaz a magyar választások előtt megindul-e az olaj a vezetéken. És szerintem ez a rendező, Orbán Viktor érdeke, aki napjában sokszor elmondja, hogy a magyar emberek érdekében teszi, amit tesz, pedig csak a saját és klientúrája hatalomban maradásának rendel alá mindent.
A szembenállás olyan szintet ért el, hogy Zelenszkij csak két rossz közül választhat – már ha igaznak feltételezzük azt az orbáni narratívát, miszerint a szállítás megindításának nincs műszaki akadálya. Ha a szállítás a választás előtt megindulna, az óriási lépés lenne Orbánéknak a választás megnyerése felé vezető útjukon, mert bizonyosan hatalmas győzelemként harsognák tele az országot minden propagandaeszközzel, azt kommunikálva, hogy „na ugye: Orbánnak megint igaza lett!” Ha a Tisza nyerné a választást, és utána indulna el az olaj, akkor pedig az orbáni reakció az lenne, hogy „megmondtuk, hogy a Tisza ukránbarát hatalmat jelent”. Persze ott van még a harmadik lehetőség; a sohanapján.
Ebben az ügyben a szakmaiatlan néphülyítés minden határt túllép. Orbánék műholdfelvételekkel próbálták igazolni, hogy a vezeték ép és szállításra alkalmas. Az egyik képen egy lángoló tartály látható, a többin a szemre épnek tűnő szivattyúállomás. Csakhogy egy ilyen – üzem méretű – állomáshoz a csövön és a szivattyúkon kívül energiaellátás, irányítástechnika, milliós értékű mérőműszerek, néhány centiméter méretű érzékelők, vezérlő központ és sokezer méternyi kábel is tartozik, amelyek állapotáról a legnagyobb felbontású műholdfelvétel sem nyújt használható információt. És csoda lenne, ha ezek a napokig égő hetvenötezer köbméter olaj keltette forróságban nem sérültek volna.
És akkor jogászkodjunk kicsit: az orosz olaj tranzitjára vonatkozóan Ukrajnával nemzetközi szerződésünk van. Az ilyen szerződések nélkülözhetetlen eleme a „vis maior” clausula, amely felsorolja azokat az eseteket, amikor a kötelezett rajta kívülálló, neki nem felróható okokból nem képes kötelezettsége teljesítésére. És minden ilyen passzus első helyén a fegyveres konfliktus áll. A Barátság vezetéket már több orosz támadás érte, és a korábbiak következményeit az ukrán üzemeltető elhárította. Ezért jogos Zelenszkij szemrehányása a magyar köszönet hiányára vonatkozóan.
A tranzitért fizetett tranzitdíj a normál üzemmenet költségeire (energia, munkadíj, karbantartás, stb.) nyújt fedezetet, nem pedig az ismételt háborús sérülések helyrehozatalának költségeire, amelyek akár a teljes tranzitdíjat is meghaladhatják. Mivel a tranzitszolgáltatás igénybevevői és a szolgáltató megbízói mi vagyunk, nem lenne ördögtől való, ha az ukránok a felmerülő többletköltségek megtérítését részben vagy egészben tőlünk követelnék (különös tekintettel arra, hogy háborús kockázatra egyetlen biztosító sem köt szerződést). Aztán Putyin a jó viszonyra tekintettel biztos megtéríti nekünk...
A valóság szerintem az, hogy a mi saját „olajválságunknak” nem a megoldásában, hanem legalább a választásig való fenntartásában, sőt eszkalációjában érdekelt a regnáló hatalom. Amíg nem jön ugyanis az olaj, addig lehet egyre hangosabb, durvább és látványosabb hazugságokat tartalmazó üzenetekkel bombázni Ukrajnát, átterelve a választás terepét az egyébként magától értetődő belpolitikáról a külpolitikára, átvéve a kezdeményező szerepet Magyar Pétertől. És így a választópolgár nem a korrupcióval, a kétségbeejtő gazdasági adatainkkal, a katasztrofális helyzetű egészségüggyel, oktatással, gyermekvédelemmel, közlekedéssel, hanem az ukrán sátánnal foglalkozik.
Meg kell hagyni, a rendező megint remekelt. Az csak április 12-én derül ki, hogy a választók mekkora része látja át a valóságos szándékait. A színházjegy árát így is, úgy is mi fizetjük.
A szerző mérnök-közgazdász.