Így kerek: 2002-ben egy szintén erősen kétpólusú választást megelőzően Orbán Viktor arra kérte a támogatóit, viseljenek kokárdát a választásokig. Most pedig egy sosem látott mértékű, hónapok óta tartó kokárdakészítés előzte meg a nemzeti ünnepet. Bár az átlagosan pár száz forintért beszerezhető kokárdából feltehetően egy darab minimum lapul minden háztartásban, a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) már ősszel felkészült a várható keresletre, és meghirdette idénre az „össznemzeti kokárdagyártást”, amelyet az ASzakkör Program csoportjaira bíztak.
Ugyan az NMI munkatársa korábban úgy nyilatkozott, a projektet önkéntes alapon vállalták a csatlakozók, vegyesek voltak a visszajelzések a lebonyolítással kapcsolatban: többen a közösségi médiában osztották meg az időre elkészült kokárdákat, míg mások a késve érkező alapanyagokról, a határidő miatt nyomásról, bevállalt túlórákról és nem kevés felháborodásról beszéltek. A Telexnek egy pedagógus többek között úgy nyilatkozott: túlzásnak tartják a csoportonként 500 darabos minimum kvótát, már csak azért is, mert a csoportok létszámát tekintve előre látható volt, hogy ez összességében igen nagy mennyiségű kokárdát eredményez majd. Ennek egy részével a készítők maguk rendelkezhettek, viszont a másik felét kötelesek voltak az NMI-nek beszolgáltatni.
„Egymillió kézzel készített kokárda üzeni majd: a szabadság, az egység és a közös felelősségvállalás ma is élő érték” – számolt be az intézmény a közösségi médiában március 5-én a kézműves projekt eredményeiről.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium cikkünk megjelenéséig nem részletezte, milyen céllal volt szükség a jelentős mennyiségű kokárdára.
Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a saját közösségi média oldalán már 14 ezer alkotóról (köztük saját magáról, Nagytarcsán ugyanis ő is beszállt a készítésbe) és 1,5 millió kokárdáról beszélt. ezekből nemcsak a kormánytagok részesültek, a hétvégén múzeumok is osztogatják majd azokat.
Horrorhuszár, atlétás Petőfi, macskaforradalom: itt az alternatív március 15-i ünnepAz nem először fordult elő, hogy a kokárdakészítés állami irányítás alatt központi része az ünnepnek – tavaly a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kezdeményezésére a történelmi Magyarország 4166 kilométeres határkerületét szimbolizálta az a 4166 méter hosszú nemzeti színű szalag, amelyből a kokárdákat készítették a szakkörök tagjai –. de
ez az első eset, hogy a kulturális tárca arra biztat, az összetartozás jegyében egymásnak tűzzük fel a kokárdákat.
Az, hogy a KIM ezzel megpróbálja visszaadni a kokárdának az eredeti célját (a személyi kultusz helyett a szabadság és összetartozás eszméjét), azért is figyelemre méltó fordulat, mert a választás előtt kevesebb mint egy hónappal inkább a megosztottságról, nem pedig az összetartozásról szól március 15-e. Na meg azért is, mert az elmúlt évtizedekben a kokárda a jobboldal egyik legfontosabb szimbólummá vált. Orbán Viktor 2002-ben a választások előtt maga kérte, a támogatók az urnákhoz már kokárda nélkül menjenek annak érdekében, hogy ne lehessen őket beazonosítani. Így 24 év alatt a különböző, az ünnep alatt divatos kokárdaperformanszok, a papírból, nemzetiszín szalagból, süthető gyurmából, Legóból, gyöngyökből és üvegből készített kokárdák mellett a megemlékezéseken már állandó elem a miniszterelnök arcképével díszített változat is. Igaz, ezek nem állami megrendelésre készülnek.
Magyar Péter 2024 októberében úgy fogalmazott, a „Tisza Párt visszaadja a népnek a kisajátított közös jelképeket” – a visszafoglalás jegyében lobogtatva (de véleménye szerint nem kisajátítva) az 1956-os forradalom szimbólumát, a lyukas nemzeti zászlót. Bár úgy néz ki, szándéka túlnő rajta, a különböző kézműves csoportokban, webshopokban már így is kaphatóak a Tisza Párt logójával díszített kokárdák. A visszajelzések alapján pedig viszik is, mint a cukrot.
