A közelmúltban több sajtóorgánum és portál is foglalkozott az iskolák mindennapos testnevelésével, amely a bevezetése óta eltelt több mint egy évtizedben látványosan nem hozta meg az eredményt, amit vártak tőle. A mérések nem mutatnak jobb fittségi-erőnléti értékeket. Az iskolai mozgás feltételei ez idő alatt pedig csak kismértékben javultak. Továbbra sincs elegendő tornaterem, az egyéb alternatívák, mint például az úszásoktatás csak nagy kompromisszummal férnek bele a diákok órarendjébe. Az iskolák néptáncoktatás bevezetésével, külsős edzők bevonásával próbáltak megfelelni a törvényi előírásnak.
Különös módon az irányított mozgásos játékok, amelyeket egy szabadidős foglalkozáson is meg lehetne tartani az iskolaudvaron vagy a közeli parkban, nem kerültek be a lehetőségek közé. Így éppen a legkisebb diákokat kedvetlenítették el leghamarabb az iskolai mozgástól.
Azokat a gyerekeket, akiknek néhány hónappal ezelőtt, óvodásként természetes volt a szaladgálós udvari játék. Egy testnevelésórán ritka, hogy 10-15 percnél több mozgási lehetőség jusson egy-egy diákra, és az sem biztos, hogy örömet jelent. Öröm nélkül pedig a fejlesztő hatás csak töredéke annak, amit egy erős belső motivációval elérhet.A felsőbb évfolyamokon az órarend nehezíti meg a mindennapos testnevelést. Olyan kevés a lehetőség a gyakran egy szem tornaterem kihasználása miatt, hogy legtöbbször a nulladik vagy a nyolcadik órába kerül. Ráadásul az olyan intézményekben, ahol sok a sportoló diák, a délutáni edzésekkel is ütközhet, ezért előfordulhat, hogy valaki azért hagyja ott a sportot, mert a mindennapos testnevelés miatt nem lesz ideje részt venni az edzésen. Fából készítenek vaskarikát.
„Az iskola vesztésre áll a gyerekek figyelméért folytatott harcban, de a megoldás nem az okostelefonok kitiltása”Lehet egy körrel több?
2024 előtt a sportolók, mozgás- és művészeti együttesek, néptánccsoportok tagjai felmentést kaphattak a mindennapos testnevelés alól, ha az egyesületük vagy a művészeti iskola igazolta a tagságukat. Azóta viszont csak a versenysportolók kaphatnak felmentést. Ez a szigorítás éppen megint egy hely- és eszközhiányos rendszer felé akarja terelni a heti rendszerességgel mozgó, táncoló, lovagló, tömegsportoló gyerekeket, és azt az örömmel végzett tevékenységet az edzettség és az egészségesség jelszava mögé rejtve a felügyelet a dokumentálhatóság, az engedelmesség felé csatornázza. Így a mozgás elveszíti a vonzerejét, nem fejti ki fejlesztő hatását, és azokban a szervezetekben, ahová eddig a diákok jártak, nem lesz megfelelő utánpótlás.
Amennyiben a diák mégis a sportot választja és versenyengedélyt szeretne, kezdetét veszi egy végeláthatatlan, hónapokig tartó procedúra. Mivel ez sportorvosi hatáskör, ezért – hasonlóan az egészségügy bármely másik területéhez – időpontfoglalással kezd a szülő. Az időpontokat háromhavonta osztják ki, a köztes időben csak a felszabaduló időpontokból választhatnak minden hónap utolsó munkanapján, illetve az utolsó pillanatban lemondottakat péntekenként 12 órától stoppolhatja le az, aki ráér pont akkor felmenni az internetre. A sportorvostól a vizsgálat során beutalókat kapnak, amelyekhez ismét időpontot kell foglalni a megfelelő szakrendeléseken. Valóban hasznos, ha a sportoló gyerekeket időről időre ellenőrzik, de ez azokra is kényszerűen kötelező, akik nem versenyeken akarják bizonyítani rátermettségüket, hanem a rendszeres sportolással ki akarják váltani a jóval kevésbé hatékony mindennapos testnevelést. Ráadásul ezzel felesleges terhelést raknak az amúgy is zsúfolt sportorvosi rendelésekre.
A mindennapos testnevelés egy tollvonással eltörlése így mindjárt levenné a nyomást a sportorvosi szolgáltatásokról, akik ezzel több időt és kevesebb várólistát nyernének. Az iskolásokra kevesebb órateher rakódna, így több idejük lenne „csak úgy” összeverődni, és rúgni a bőrt vagy kosarakat dobni egy lakótelepi pálya palánkjára.
Esetleg eljárni újra fitneszezni, edzőterembe, társastáncra, vagy ami érdekli őket.
Megszabadítani a politikai befolyástól: a Tisza Párt átalakítaná, a Demokratikus Koalíció felszámolná a tankerületeketNyitva vagy zárva?
Sokak szerint a fiatalokat a telefonozáson kívül már semmi nem érdekli, ezért az oktatást vezető tárcát sem kerülte el a gondolat, hogy ha a diákok kevesebbet foglalkoznak ezzel az iskolában, akkor majd többet fognak beszélgetni és játszani, mozogni. Lépjünk most át nagyvonalúan azon, hogy az okoseszközök iskolákból való kitiltásának volt-e köze ahhoz, hogy gyanús felvételek kerültek ki az internetre tanárhiányról, iskolai bántalmazásról, fizikát oktató portásról. Legyen az az előfeltevés, hogy a társas kompetenciák fejlesztése és az anyagi versenyzés visszaszorítása miatt lettek nemkívánatosak a telefonok az iskolákban. A rendelet szerint a tanítási nap elejétől a végéig elzárva kell lennie minden olyan eszköznek, ami kapcsolatba tud lépni az internettel, és az ezt megszegő diákot az intézmény házirendjének megfelelően egyre fokozódó retorzió éri.
A fenti rendelkezés bevezetését külföldi példákkal is alátámasztották, figyelemre sem méltatva más országok iskolai eszközellátottságát a magyarokéihoz képest. Mert ameddig a példabeli helyeken egy tanítási órára vagy projektfeladathoz kiosztanak egy-egy osztály számára diákonként egy tabletet, addig hazánkban ezt tavalyig úgy oldották meg, hogy a tanulók saját okoseszközeiket használták. Egy virtuális vetélkedő vagy szófelhő csakis úgy lehetett része az órai munkának, ha mindenki elővette a mobiltelefonját. Az óravezetésnek mint a tanárt minősítő elvárásrendnek a digitális kompetenciák fejlesztése ugyanúgy része maradt, mint a telefontiltás előtt, de nehezített körülmények között. Eszköz nem maradt hozzá. Az iskolákban nincs tablet, egy sem, nemhogy egész osztályoknak.
Jelenleg a saját telefonjukat csak úgy kaphatják meg a diákok, ha a tanár előre felvezeti a Kréta rendszerben azt a feladatot, amihez szükséges, kikéri az őrzőhelyéről a telefontároló egységet (értsd: szerszámosdoboz), kiosztja a telefonokat, óra végén visszagyűjti és visszaviszi gyűjtődobozban a tárolási helyére.
A tanórák közötti szünetben, a saját pihenése és egyéb teendői rovására. És a tanórán, a tanulási feladatok kárára. Mert nem lehet csak úgy elővenni a zsebből vagy a táskából.
„Ha legalább csak egy évig békén hagynák a pedagógusokat, már attól is elkezdene jobbra fordulni minden”Bátorság a változtatáshoz
Az iskolának itt sem sikerül az életre nevelnie. A munkahelyeken ugyanis már csak a digitális térben készített interaktív tananyaggal találkoznak azok a végzősök, akiknek néhány nappal korábban még egy gyanús dobozban zörögtek egymásra dobálva a telefonjaik. Munkavédelem, gyártási folyamatok, továbbképzések kizárólag az online térben valósulnak meg. A gamifikáció, a gazdag képi világ ezeknek a tananyagoknak az alapvetése, amit egy gyerek, aki már beleszületett a digitális környezetbe, nevetve el tudna sajátítani. Éppen az iskoláskor lenne az az időszak, ahol ezek a digitális tananyagok helyet kaphatnának. És mi van helyette az iskolában? Tábla, kréta meg frontális oktatás. A megoldás itt is fillérekből kivitelezhető lenne.
Hasonlóan gyorsan kezelhető kérdés lenne még az iskolakezdés halasztásának rendszere és a kötelező hároméves óvodakezdés szabályozása, amelyekről külön is érdemes beszélni, ezért ezekkel folytatjuk a következő cikkünkben.
